Hirdetés
Kukorica 168 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kukorica világszerte az egyik legnépszerűbb takarmánynövény, amelynek emellett élelmiszeripari, illetve egyéb ipari felhasználása szintén jelentősnek mondható, hiszen előszeretettel használják különféle ipari alapanyagok (például keményítő, invertcukor, alkohol, bioetanol) előállítása során. Mindezt figyelembe véve egyáltalán nem meglepő, hogy napjainkban a kukorica az egyik legnagyobb területen termesztett szántóföldi kultúrnövény. A kukorica eredeti őshazája Amerika (az eddig fellelt legidősebb kukoricamaradványt Mexikóban a Teohuacán-völgy egyik barlangjában találták, mintegy hatezer éves a lelet), míg az öreg kontinensre Kolumbusz Kristóf közvetítésével került, majd ezt követően Ázsiában és Afrikában spanyol, illetve portugál kereskedők terjesztették el, fokozatosan népszerűvé válva így tulajdonképpen az egész Földön.
A magyarban a kukorica szó valószínűleg a szerb és horvát kukuruz szóból származik, de emellett népies elnevezésekkel is szokták emlegetni törökbúza, tengeri, málé neveken, míg a hivatalos latin neve Zea mays. Rendszertanilag a perjefélék családjába tartozik (hasonlóan a gabonafélékhez), további biológiai jellemzőit illetően egy lágyszárú, egynyári, egylaki, váltott ivarú növényről van szó, amely sokszor igen bőséges terméseredménnyel hálálja meg a megfelelő gondoskodást. A kukoricanövény magassága akár a három métert is elérheti, főként a torzsavirágzatból kifejlődő kukoricacsövön található kukoricaszemekért, azaz a növény magjáért termesztik.
A kukorica rovat apróhirdetései között egyaránt megtalálhatóak a kukoricát kisebb-nagyobb tételben eladni szándékozó hirdetések, ahogyan a keresleti oldalról gabonafelvásárlási ajánlatok is előfordulnak. A takarmánycélú terményértékesítés mellett a kukorica vetőmagként való felhasználása is megjelenik a hirdetések szövegében.
Igazából ebben a hirdetési kategóriában a kukoricát minden elképzelhető formában, mennyiségben és minőségben megtalálhatjuk: szemes kukorica és csöves kukorica, szárítatlan és szárított kukorica, takarmánykukorica, kukorica zsákolva és ömlesztve, bio minősítésű kukorica, kukorica ocsú, törtszem, kukorica felvásárlás, popcorn kukorica, piros kukorica. Valójában szinte tényleg minden formájában találkozhatunk ezzel a terménnyel az apróhirdetések tengerében.

Olvasson tovább
110.000 Ft
7 éve hirdető
2023. március 22. 18:56 Kukorica Termény Tolna, Pincehely
Eladó 37 tonna, szárított, toxin mentes, 2022-ben magyarországon termett kukorica. 120.000+12% komp.
130 Ft
2 éve hirdető
2023. március 22. 16:34 Kukorica Termény Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó kiváló minőségű búza Sárbogárdon, állati takarmányozásra! 130Ft/kg Kiszerelés: 50kg/zsák Igény esetén darálva. (+1000Ft/q) Kapható még...
285 EUR
6 hónapja hirdető
2023. március 22. 07:38 Kukorica Termény Budapest, Budapest (I. kerület)
Tisztelt leendő partnerünk! Cégünk , az NLK ETALON Kft. ukrajnából származó toxinmentes (MERTCONTROL minőségellenőrzési bizonyítvány)...
99.000 Ft
9 hónapja hirdető
2023. március 21. 18:22 Kukorica Termény Tolna, Nagykónyi
1100 tonna toxinmentes magyar kukorica eladó. Érdeklődni a megadott telefonszámon lehet.
110.000 Ft
7 hónapja hirdető
2023. március 17. 18:15 Kukorica Termény Győr-Moson-Sopron, Győrság
Szárított, 2022 évi, magyar kukorica eladó. Minimális mennyiség 10 tonna. Összesen 300 tonna.
3 éve hirdető
2023. március 17. 15:27 Kukorica Termény Vas, Felsőjánosfa
Kukorica eladó kis- és nagy tételben, családi gazdaságból, saját termelésből. Szárított, tisztított, toxinokra bevizsgált (aflatoxin: 3,36...
13.000 Ft
3 éve hirdető
2023. március 17. 05:57 Kukorica Termény Bács-Kiskun, Harta
Eladó 100 q kukorica 13000 ft/q
160.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2023. március 16. 12:54 Kukorica Termény Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó 1000 tonna toxin mentes tavalyi kukorica, érdeklődjön telefonon.
100.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2023. március 16. 12:54 Kukorica Termény Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Kukorica törtszem eladó Érdeklődjön telefonon
5 éve hirdető
2023. március 14. 11:26 Kukorica Termény Hajdú-Bihar, Biharkeresztes
12000 t 2020-2021 évi termésű ISCC fenntartható toxinmentes magyar kukorica eladó. A teljes tétel 500 tonnánként Gabona Control által...
11 éve hirdető
2023. március 14. 09:32 Kukorica Termény Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírmihálydi
Eladó szaritott kukorica . 50kmen belul szallitas megoldhato. 50kgs tételekért ne keressenek.
115.000 Ft
5 éve hirdető
2023. március 14. 07:40 Kukorica Termény Békés, Magyarbánhegyes
Tisztított szárítot kukorica tárolóból kis és nagytételben eladó Dél-Békésben. 140 tonna.
110.000 Ft
2 hónapja hirdető
2023. március 13. 12:51 Kukorica Termény Szabolcs-Szatmár-Bereg, Záhony
Eladó 2022-es takarmány kukorica MAGYAR cégtől. Származási hely Ukrajna. Vámkezelt, GMO és toxin mentes, bevizsgált és az összes Európai...
14.000 Ft
13 éve hirdető
2023. március 12. 13:23 Kukorica Termény Fejér, Seregélyes
2022-es évi termésű kukorica eladó. 14 000.- Ft/ mázsa.
115.000 Ft
11 éve hirdető
2023. március 11. 22:08 Kukorica Termény Borsod-Abaúj Zemplén, Sajószöged
Szárított kukorica 100 tonna eladó.Hejőbábai telephelyről.
10.500 Ft
8 éve hirdető
2023. március 10. 12:21 Kukorica Termény Hajdú-Bihar, Pocsaj
90q szárított és tisztított kukorica eladó. Az ár irányár, egyben minimálisan alkuképes.
105.000 Ft
8 éve hirdető
2023. március 9. 14:35 Kukorica Termény Csongrád-Csanád, Szeged
Eladó, 2022-es, termésű szárított, tisztított kukorica , 14-es vízzel, 400q, minimum 100 q ás tételben, szárítóból eladó.
18.000 Ft
7 éve hirdető
2023. március 8. 10:45 Kukorica Termény Veszprém, Tapolca
Eladó kukorica zsákolva. Kisebb, nagyobb mennyiségben is eladó.
11.000 Ft
1 éve hirdető
2023. február 27. 18:05 Kukorica Termény Borsod-Abaúj Zemplén, Hejőkürt
Eladó még 30tonna 2022 es szárított kukorica, kisebb nagyobb mennyiségben! Akár zsákolva, és bizonyos km-en belül szállítással is!
13.000 Ft
4 éve hirdető
2023. február 14. 09:38 Kukorica Termény Borsod-Abaúj Zemplén, Tiszaújváros
230 q szárított kukorica eladó! 13000ft/q Érdeklődni 06-70/611-6045 Tiszaszederkényből,vagy Hejőbábárol vihető Számlát is tudok adni
12.500 Ft +ÁFA
4 hónapja hirdető
2023. január 26. 20:14 Kukorica Termény Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisar
Kukorica
10.146 Ft
9 éve hirdető
2023. január 21. 19:30 Kukorica Termény Csongrád-Csanád, Algyő
Közepes szemű kukorica ömlesztve eladó Algyőn! Kezelése: -tisztított, -szárított Tétel: 1000q felett Minimum tétel: 10q Szállítás: egyénileg...
105.000 Ft
10 éve hirdető
2023. január 19. 17:33 Kukorica Termény Hajdú-Bihar, Tiszacsege
Eladásra kínálok 700 t szárított takarmány kukoricát.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz