Szalma 93 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szalma az olyan szemesterményeket termő növények cséplése után megmaradó növényi részegységek (például szár és szárrészek, levelek) összefoglaló elnevezése, mint például a gabonafélék körébe tartozó búza, rozs vagy árpa. Tágabb értelmezésben nem feltétlenül csak a gabonaféléknek lehet szalmája, hiszen ismertek olyan szalmafajták is, mint például a borsószalma. Az úgynevezett gabonaszalmák között legyakoribbak a búzaszalma, a rozsszalma, az árpaszalma és zabszalma. A szalma a termény betakarításkor, aratatáskor egyfajta értékes melléktermékként keletkezik.
Elmondható, hogy az egyes tavaszi vetésű gabonák szalmájának fehérjetartalma jelentősen nagyobb lehet, mint az őszi vetésűeké, ezért a haszonállatok takarmányozására alkalmasabbnak tekinthető. A takarmányozási célok mellett a szalmát igen gyakran használják az istállóban tartott állatok almozására, mivel kiváló alomanyag. A szalma – szerves anyag mivoltából fakadóan – az állati ürülékkel összekeveredve később kiválóan alkalmazható trágyaként is.
További felhasználási módokat jelenthet a szalmának a biomasszaként való alkalmazás (fűtés), tetőfedés (zsúpszalma), illetve tárgyak készítésére is használja a kézműipar (például szalmadíszek, szalmakalap, koszorú stb.) sőt a papíripar is fel tudja használni a különféle növényi szalmákat. A szalma rovat apróhirdetései között egyaránt találkozhatunk kisbálás és nagybálás szalmával, körbálákkal és kockabálákkal, kötözött, hálózott és csomagolt szalmabálákkal is Magyarország teljes területét lefedően.

Olvasson tovább
3.500 Ft
Eladó kiváló minőségű, tömör, 120-as méretű, gyommentes búzaszalma bála. Elérhető Borsod megyében, Szászfa településen. Ár: 3500 Ft/db. Felrakás a telephelyen megoldható.
5.000 Ft +ÁFA
Szín alatt tárolt, 125-ös hálós, szecskázott szalma körbála (11 db) eladó Veszprém-Gyulafirátóton. Az ár: 5000 Ft/db + Áfa. Kiváló minőségű szalma takarmány gazdaságoknak, állattartóknak.
9.000 Ft +ÁFA
Jó minőségű aranysárga, por és penész mentes búza szalma eladó, szállítással! Súly: 3-3,5q/db Méret: 150es Érdeklődni telefonon
125˙x140-es tömör bálák. Kazalban tárolva.
Eladó nagy mennyiségben lóalom szalma (darált szalma). Kiváló nedvszívó képessége háromszor nagyobb, mint a hagyományos szalmáé. Portalanított, aranysárga szalma. Helybe szállítva vagy eljöhet érte. 1 raklap 27-33 zsákot tartalmaz. A zsákok a...
5.000 Ft
Eladó fedett helyen tárolt , hálós kötésű aranysárga szalmabála . Gyommentes búzatábláról , 130-140 cm átmérőjű .
5.000 Ft
Eladó 57 darab 2025-ös búza szalmabála, mérete 135x125 cm, hálós kivitelben. A szalmabálák rakodása megoldható. Érdeklődni a megadott telefonszámon lehet!
4.500 Ft
130-as szalmabála eladó kis és nagy mennyiségben. Helyileg Vác mellett, Felsőpetényben található. Érdeklődni a 06702092676-os telefonszámon lehet.
1.000 Ft
Kis kocka búzaszalma bála, 100 db. 1000ft/db.
10.000 Ft
Körbála eladó.
5.000 Ft +ÁFA
11db szecskázott körszalmabála kifogástalan minőségű, 5000 Ft/db + Áfa áron eladó. Szállításban tudunk segíteni.
1.100 Ft
Eladó kisbálás szalma, széna, lucerna. Szállítva is rendelhető! Cegléd.
130-as, hálós körbálás, eső- és pormentesen bálázott,árpaszalma búzaszalma,zabszalma eladó. Felrakóhelyek: Győr, Töltéstava, Pázmándfalu
1.000 Ft
Szombathely közelében pajtában tárolt, jól megtömött zabaszalma kis kockabála (kb. 80*60*40 cm) eladó.
10.000 Ft
Idei Szalma bála eladó szállításban tudok segíteni
6.666 Ft
Eladó 150-es búza szalma bála! A búza szalma ára 6666 Ft/darab.
1.000 Ft
Eladó kiskocka bálás tritikálé szalma. Dömsöd.
Kiskocka szalma bála eladó. Érdeklődni telefonszámon.
A megadott feltételekkel nincs több találat.
Bővített kereséssel még több ajánlatot találhat.
25.000 Ft
Kiemelt 7 éve hirdető
Idei kaszálásból eladó első osztályú réti szénabála. Méret: 150 Mennyiség: 1 000 darab Ár: 25 000 forint/db Település: 8796 Türje
212 Ft +ÁFA
Kiemelt 12 éve hirdető
A KarotinMaxBlock, cégünk saját gyártású nyalósója. Min. rendelés 1 raklap (960 kg) nettó 212 Ft/kg TELEPHELYI ÁR. KEDVEZŐ KISZÁLLÍTÁS AZ ORSZÁGBAN BÁRHOVÁ. A természet és a napfény ereje sóba zárva. A kiegyensúlyozott táplálkozáshoz és a maximális...
Eladó kiváló minőségű hízómarha premix verhetetlen áron. Termékleírás: -Vitamin-ásványi premix marhahízlaláshoz -A takarmányból származó tápanyagok jobb hasznosítása -Kisebb takarmányfelhasználás, nagyobb végső testtömeg hizlaláskor -A hizlalási...
Tekintse meg a kereséséhez hasonló hirdetéseinket is!
A beállításai alapján további, hasonló hirdetéseket is megmutatunk.
Hasonló hirdetések megtekintése
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
Partner hírek
Partner katalógusok
Hirdetés

Rekordlétszámú találkozón erősítette közösségét az AgroVIRTUS
Rekordszámú résztvevővel rendezték meg az ötödik AgroVIRTUS Alumni és Partner...
A hangyák nem véletlenül jelennek meg a kertben - ezt árulják el a növényeidről
A hangyák jelenléte gyakran a levéltetvek fertőzésére utal. Tudj meg többet a...