Növényvédelmi gépek időszakos műszaki felülvizsgálata az Interat-nál Lejárt hirdetés

Hirdető adatai

Név:
Interat
phoneTelefonszám:
+36203xxxxxx megjelenít
Honlap:
www... megjelenít
Helység:
Bicske

Leírás

Növényvédelmi gépek időszakos műszaki felülvizsgálata az Interat-nál!


2019 július 15-én a Magyar Közlöny 123. számában megjelent a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV.23.) FVM rendelet módosítása, mely 2019 július 20-án lép hatályba.

A jogszabály szerint az árutermelésben használt, öt évesnél idősebb növényvédelmi gépek felülvizsgálata kötelező, a vizsgálatot pedig a vonatkozó európai szabványok alapján kell elvégezni. A felülvizsgálatot azok a mezőgazdasági gépészmérnökök, vagy növényorvosok (illetve az őket alkalmazó cégek) végezhetik, akik szerepelnek a NÉBIH által vezetett “felülvizsgálatra jogosultak jegyzékében”. A felülvizsgálat sikerességét sorszámozott jegyzőkönyv és egy matrica igazolja, mely három évig érvényes. A jogszabály értelmében “az öt évnél idősebb, nem felülvizsgált, vagy felülvizsgálaton nem megfelelt növényvédelmi géppel növényvédelmi tevékenység végzése tilos.”



A közúton közlekedő gépjárművekhez hasonlóan, a növényvédelmi gépeket a hatóság által megszabott időközönként műszaki vizsgálatnak kell alá vetni, tanúsítvánnyal ellátott állomásokon, szervizekben.

Ideális esetben, a munkába állítandó növényvédelmi gépeket pontos vegyszeradagolás, környezetkímélő működés, és jó műszaki állapot kell, hogy jellemezze. Ezek az elvárások egyben nagy felelősséget is jelentenek a gépkezelőre, tulajdonosára, akik megfelelő diagnosztikai berendezések és műszerek hiányában, esetleg házilagosan készített eszközökkel nem tudják a növényvédő gépeiket otthon vizsgálat alá vetni, szükség szerint működésüket korrigálni.

A szakszerűtlenül elvégzett ellenőrzés és állítgatás veszélyes!

A helytelen beállításból adódóan a permetező gép környezeti terhelés forrása lehet, mivel az elsodródással a szomszédos kultúrát, ill. felszíni vizeket is károsíthatjuk, ugyanakkor egy rosszul beállított, elavult permetezőgép esetében a kívánt eredményeket nem érjük el, továbbá, ez mind kedvezőtlen hatással van a termesztés költségére és a növény minőségére.

Ezért, a permetezőgépeket olyan rendszeres műszaki felülvizsgálatnak kell alávetni, ahol hitelesített műszerek segítségével kimutatják, hogy a berendezés megfelel vagy sem a hatályos jogszabályoknak.

Külföldi mintákhoz hasonlóan nálunk is hamarosan bevezetik a növényvédő gépek felülvizsgáltatási kötelezettségét.

Amennyiben a permetezőgépek felülvizsgálata kötelező, és rendszeres lesz/lenne, a termelők élelmiszerbiztonsági hitele is javulna. Egy szakszerűen és jól beállított, ellenőrzött géppel végzett növényvédelmi munkának csak előnyei vannak, hiszen jól jár a gazda, mert kevesebb vegyszerrel jobb eredményt ér el, mivel, a növényvédelmi költségek jelentős részét a vegyszer teszi ki. Ha ezt nem célirányosan, jó eloszlásban, egyenletesen juttatjuk ki, akkor nemcsak a 20-30%-ot is elérő szerveszteség, hanem az elégtelen morfológia-hatás is komoly, pénzben kifejezett veszteség lehet. A javuló szerhatékonysággal magasabb hozam érhető el, az összességében kevesebb szerfelhasználásnak köszönhetően kevesebb lenne a terményben a szermaradvány, jobb eséllyel egészségesebb a termék, nyugodt és biztonságos munkavégzés mellett.

A permetezőgépek (100 dm3-nél nagyobb tartályméretű) a 43/2010 (IV. 23.) FVM rendelet 3. melléklete szerinti felülvizsgálatát a tulajdonosnak az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvényben előírt időközönként (a tervek szerint 3 évente) el kell végeztetnie az Intézet erre feljogosító tanúsítványával rendelkező felülvizsgáló állomáson, meghatározott díj ellenében.

A felülvizsgálatra kerülő permetezőgépekkel szemben támasztott követelményeket, az ellenőrzési és vizsgálati módszereket, a felülvizsgálatok során alkalmazandó mérőeszközök és vizsgálóberendezések jellemzőit, továbbá a felülvizsgálatról készítendő jegyzőkönyv mintáját az FVM rendelet 9. függeléke tartalmazza.

A jelentkezés menete:
(részletes tájékoztatás: www.ngea.hu oldalon)

A jelentkezést a www.ngea.hu –oldalon kell megtenni, ahol a regisztrációkor a szükséges adatok kitöltése után a rendszer automatikusan a területileg illetékes állomáshoz irányítja, amely értesíti a permetezőgép tulajdonosát a felülvizsgálat időpontjáról.

FONTOS TUDNI: A vizsgára bejelentkezést követően, a felülvizsgálat elvégzéséig a permetezőgép rendeltetés szerint használható.

A gép hibáit a vizsgálat előtt ki kell javítani, ezért érdemes előzetes állapotfelmérést tartani.

Ha a felülvizsgálat eredménye megfelelő, az állomás kiadja a permetezőgép működési engedélyét igazoló matricát, és utólagosan (postai úton) megküldi a tanúsítványt.
Ha a permetezőgép állapota a felülvizsgálat eredménye alapján nem megfelelő, a permetezőgép működési engedélyt nem kaphat.

FONTOS: új gép a vásárlás (ill. számla kibocsátás) napjától 5évig NEM FELÜLVIZSGÁLAT KÖTELES



További információért forduljon hozzánk bizalommal!

Kapcsolódó apró/állás ajánlat

  • Juhászati szolgáltatás

    Juhászati szolgáltatás
    20.000 Ft

    2019-11-16 Egyéb szolgáltatás Dunaföldvár

    Vállalom új juhászat létrehozását, a felméréstől az üzemeltetésig,-helykiválasztás, felmérés, tervezésben és pályázatban való részvétel, kivitelezés leirányítása, állatállomány beszerzése, juhászok betanítása, üzemeltetésben való...

    20.000 Ft


Kapcsolódó ajánlatok

A hirdető további hirdetései


  • Bargam RRX 60 bálázó gép
    5

    Bargam RRX 60 bálázó gép
    Ár nélkül

    2019. november 16. 13:09KörbálázóFejér

    Bargam RRX 60 Jellemzők: Bálaméret - cm 57x63 TLT lehajtás fordulatszáma 540/min Rendfelszedő szélessége 74 cm Kerékméret 195/50-14 Hengerek száma 19 darab...

    phone Telefon: +3622350045

    Ár nélkül
  • Fella SM 310 FP-RC tárcsás kasza
    5

    Fella SM 310 FP-RC tárcsás kasza
    Ár nélkül

    2019. november 16. 09:22Kasza - vontatott / függesztettFejér

    Fella SM 310 FP-RC tárcsás kasza Műszaki adatok: - Munkaszélesség (kb. m): 3,00 - Szállítási szélesség (m): 3,00 - Területteljesítmény (kb. ha/h): 3,50 -...

    phone Telefon: +3622350045

    Ár nélkül
  • Maschio talajmarók
    5

    Maschio talajmarók
    Ár nélkül

    2019. november 16. 08:40Talajmaró, rototillerFejér

    Eladó Maschio talajmarók több méretben! 1. MASCHIO W típusú oldalra eltolható talajmaró A MASCHIO W talajmarók jobbra eltolhatók a vázszerkezet állításával. A...

    phone Telefon: +3622350045

    Ár nélkül
  • ALTALAJLAZÍTÓ AKCIÓ AZ INTERAT-NÁL
    2

    ALTALAJLAZÍTÓ AKCIÓ AZ INTERAT-NÁL
    Ár nélkül

    2019. november 14. 12:37AltalajlazítóFejér

    altalajlazító raktárkészletről! GASPARDO PINOCCHIO 200/5 típusú altalajlazító A gép adatai, felszereltsége: Univerzális hárompont függesztés, kategória I és II....

    phone Telefon: +3622350045

    Ár nélkül
  • SAE Turbmatic Defender MK2
    6

    SAE Turbmatic Defender MK2
    Ár nélkül

    2019. november 14. 08:50Ültetvényes permetezőFejér

    Az új SAE Turbmatic Defender MK2 91/2000 vontatott szőlő-gyümölcs permetezőgép ENAMA vizsgálati tanúsítvánnyal rendelkezik. Új fejlesztésű PE 2000 literes...

    phone Telefon: +3622350045

    Ár nélkül





[bezárás x]