A precíziós gazdálkodás kihagyhatatlan eleme a farm-menedzsment, vagyis a mezőgazdasági térinformatika, hiszen ez az az eszköz, amivel információt tudunk létrehozni az adatokból, ami alapján képesek leszünk meghozni a szükséges döntéseket. De erre van szükség ahhoz is, hogy kommunikálni tudjunk a gépeinkkel.

A mezőgazdasági térinformatika fejldéséről számos hasznos és érdekes információ hangzott a PREGA-n dr. Mesterházi Péter Ákos, az Axiál Kft. precíziós gazdálkodási csoportvezetőjének előadásában. Az is kiderül, mikor készült el Magyarországon az első hozamtérkép.

A gazdának nem kell térinformatikusnak lennie

A helyspecifikus gazdálkodás egyik legnagyobb korlátozó tényezője az, hogy túl sok térinformatikai ismeretet és időrfordítást várna el a felhasználóktól. Ezért az Axiál Kft. olyan rendszert kezdett el kiépíteni, aminek segítségével a gazdálkodó nem kell, hogy adatokkal zsonglőrködjön, hanem információkhoz tud jutni szinte azonnal, amelyeket rögtön a gazdálkodás szolgálatába tud állítani.

Az egyik fontos eszköz ebben a rendszerben a Trimble, amely egy egyszerűen kezelhető webes felület.

Trimble

A másik pillér pedig az Axiál Kft. által fejlesztett Maxi-Map.

Maxi-Map

További sok hasznos információ a fenti videóban!

PREGA – Precíziós Gazdálkodási Konferencia és Kiállítás 2023

Mentsd el a dátumot már most!

Időpont: 2023. február 8-9.
Helyszín: Aquaworld Kongresszusi Központ, Budapest

Szekciók:

• Szántóföldi növénytermesztés

Farm-menedzsment: mezőgazdasági döntéstámogató szoftverek szekció

Talaj és termőképesség szekció

Vetés és genetika szekció

Tápanyag-gazdálkodás, öntözés szekció

Drónok a mezőgazdaságban: monitoring és légi kijuttatás szekció

Növényvédelem és növénykondicionálás szekció

Aratás és kapcsolódó műveletek, szenzorok, mérések szekció

• Agráradat szekció

• Precíziós gyümölcs- és szőlőtermesztés szekció

• Indoor farming és precíziós zöldségtermesztés szekció

• Precíziós állattenyésztés szekció

• Adattudomány a gyakorlatban szekció

• Digitális Élelmiszeripar szekció