A holland GroentenFruit Huis gyümölcstermesztő és -forgalmazó vállalat bejelentette, hogy a közeli jövőben kiemelt célnak tekintik a gyümölcstermesztés és -export gyorsított fejlesztését – olvashatjuk a freshplaza.com angol nyelvű hírportálon.

A bogyós gyümölcsök felfuttatására fordított kiadásaikat az elmúlt öt évben 77 százalékkal emelték. Az eddigi fejlesztések alapján komoly lehetőségek mutatkoznak a holland gyümölcsök ázsiai országokba irányuló exportjára. Többek között almát és körtét kívánnak szállítani Thaiföldre és Indiába, jelenleg azonban a legfontosabb megdolgozandó piac Kína, amellyel ez év második felére magas szintű tárgyalásokat készítettek elő, kimondottan a gyümölcsszállítások egyeztetésére.

gyümölcs

A legutóbbi öt évben bogyós gyümölcsökből közel 30 százalékkal többet sikerült eladnia – fotó: Shutterstock

Ugyancsak fontos célországnak tekintik Németországot és Lengyelországot, valamint a brexit utáni Angliát is, bár ebben a viszonylatban a növényegészségi bizonyítványok kérdése még rendezésre vár.

A 2018-ban értékesített gyümölcsök mennyisége 4 százalékkal kisebb volt az előző évinél, az értékesítési ár viszont 8 százalékkal meghaladta azt. Almában Hollandiának nehéz versenyezni a nagy európai termelőkkel (Franciaországgal és Lengyelországgal), a legutóbbi öt évben viszont bogyós gyümölcsökből közel 30 százalékkal többet sikerült eladnia. Ennek azonban megvolt az ára, mivel a málnára fordított kiadásai az öt évvel korábbinak a 12-szeresét tették ki.

Kevesen figyelnek fel arra, hogy a tagországok területnagyság szerinti sorrendjében a 24. helyen álló Hollandia az EU második legnagyobb gyümölcsexportőre, ami akkor is elismerésre méltó teljesítmény, ha az export jelentős része a tengerentúlról származó gyümölcsök reexportja.