Az innovációs és technológiai miniszter azt mondta, hogy a Magyar Hidrogénszövetség létrehozása egybevág a 2050-re kitűzött klímasemlegességi célokkal, illetve a gazdaság egyidejű fellendítésével.

Nagykanizsa

A napenergia tárolásában jelentős szerepe lehet a hidrogénnek – Fotó: MTI/Varga György

Ebben a folyamatban fontos szerep hárul egy széleskörű ipari és szakmai támogatással és részvétellel bíró szakmai szövetségre, mely számos formában járulhat hozzá a hidrogénstratégia megvalósításához - fűzte hozzá Palkovics László.

Az európai klímasemlegességi célok teljesítéséhez a kormány nagy hangsúlyt fektetne az atomenergiára és a napenergiára - tette hozzá a miniszer.

A napenergia kapcsán a miniszter nagyon fontosnak nevezte, hogy tárolni lehessen az így kinyert elektromos energiát. Ebben lehet jelentős szerepe a hidrogénnek, ugyanis az áramtöbbletből hidrogént állítanának elő, amelyet eltárolnának.

A hidrogén kiválthatja a szenet az olyan technológiáknál, mint az acél-, a műtrágya- vagy a cementgyártás - fűzte hozzá.

Palkovics László továbbá közölte, hogy a hidrogént felhasználhatják a közlekedésben, kiváltva a hagyományos üzemanyagokat, és már vizsgálják a magyarországi gáztározókat és - vezetékeket, alkalmasak-e arra, hogy tiszta vagy vegyített hidrogént helyezzenek el, illetve szállítsanak bennük.