Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is választ adott a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és az Országos Magyar Vadászkamara közös gödöllői konferenciája, amelynek célja az volt, hogy érzelmek és legendák helyett tényekkel beszéljen a vörös rókáról. A „A rókáról – objektíven” című ismeretterjesztő konferencia szervezőit is meglepte, hogy száz főnél is több érdeklődő – vadgazdák, természetvédők, állatorvosok, diákok és civilek – töltötte meg a termet. Az előadók a vörös róka (Vulpes vulpes) biológiáját, viselkedését, ökológiai szerepét és az emberre is veszélyes betegségeit járták körbe, külön hangsúlyt helyezve a vadászat, a természetvédelem és az állatvédelem gyakorlati kérdéseire.

Állatvédelem: hol a határ mentés és kínzás között?

Elsőként dr. Vetter Szilvia, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetője beszélt az állatvédelmi jogszabályok valódi tartalmáról. Rámutatott: az állatvédelem nem pusztán érzelmi kérdés, hanem jogi és szakmai keretekhez kötött kötelezettség, amely a vadon élő állatokra – így a rókára – ugyanúgy kiterjed.

Külön kitért a laikus állatmentésekre: sokan jó szándékkal visznek haza rókakölyköket vagy más vadat, de megfelelő szaktudás nélkül könnyen többet árthatnak, mint használnak.

Nem ritka, hogy ami a segítő szándékú ember szemében „mentésnek” tűnik, az szakmailag már az állatkínzás határát súrolja.

A róka nem mesefigura – bonyolult szerep a természetben

Prof. Csányi Sándor, a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének tanszékvezetője a róka ökológiai szerepéről és társadalmi megítéléséről tartott előadást. Mint fogalmazott, a rókáról a közvéleményben sokszor „Jóskapista-szintű” elképzelések élnek: népmesei ravaszság, kártételek, részben igaz, részben téves hiedelmek.

Valójában a faj sokkal összetettebb szerepet játszik az ökoszisztémában:

  • ragadozóként segít szabályozni a kisemlősök, rágcsálók állományát,
  • ugyanakkor állománysűrűsége és viselkedése már konkrét természetvédelmi problémákat is okozhat, különösen ott, ahol értékes, veszélyeztetett madárfajok fészkelnek.

A konferencia egyik fontos célja éppen az volt, hogy ezeket a leegyszerűsítő képeket felváltsa egy adatokon és kutatásokon alapuló, árnyaltabb szemlélet.

Róka, túzok és ragadozógyérítés

A gyakorlati természetvédelem szempontjait Lóránt Miklós, a Kiskunsági Nemzeti Park Dunamenti Tájegységének vezetője ismertette. Előadásában a ragadozó-gazdálkodás szükségességét hangsúlyozta, különösen olyan zászlóshajó fajok esetében, mint a túzok.

A túzok állományát számos tényező veszélyezteti – élőhelyvesztés, bolygatás, ütközések –, de ezek mellett a róka és más ragadozók jelenléte is komoly kockázat. Ezért a nemzeti park igazgatósága célzott, szervezett ragadozógyérítést végez, amely nem öncélú vadászat, hanem konkrét természetvédelmi célokhoz kötött beavatkozás.

Láthatatlan veszély: a róka galandférge és az ember

A róka és az ember kapcsolatának egyik legfontosabb – de kevesek által ismert – dimenziója az egészségügyi kockázat. Nagy Gábor, a MATE tudományos munkatársa a róka öttagú galandférgéről, az Echinococcus multilocularisről tartott előadást.

Ez az élősködő:

  • a rókában többnyire tünetmentesen él,
  • ugyanakkor emberben életveszélyes megbetegedést okozhat,
  • Európa-szerte emelkedik a humán esetek száma,
  • Magyarországon az elmúlt mintegy húsz évből több mint 50 megbetegedés ismert, a tendencia növekvő.

Emberi sorsok a statisztika mögött

A parazita okozta betegség emberi oldalát dr. Csulak Eszter sebész szakorvos mutatta be a Debreceni Egyetem és a Kaposvári Kaposi Mór Kórház tapasztalatai alapján. Előadásából kiderült:

  • a fertőzés 5–10 évig tünetmentes,
  • mire panaszt okoz, a betegség sokszor előrehaladott,
  • a tünetek könnyen összekeverhetők más májbetegségekkel, daganatokkal,
  • kezelés nélkül 10 év után a túlélési arány mindössze 29%, 15 év után gyakorlatilag 0%.

A terápia műtétből és hosszan tartó gyógyszeres kezelésből áll, de a teljes gyógyulás ritka. A hallgatóság így első kézből szembesülhetett azzal, hogy a róka által hordozott paraziták nem elméleti problémát jelentenek, hanem konkrét, súlyos emberi sorsokat.

Több parazita ott, ahol több az ember

Dr. Csivincsik Ágnes, a MATE kutató állatorvosa a ragadozók fertőző betegségekben betöltött szerepéről és az emberi környezethez való alkalmazkodásukról beszélt. A kutatások azt mutatják:

  • a rókák kifejezetten vonzódnak a települések, hulladéklerakók, külvárosi zónák környezetéhez,
  • az ilyen „emberközeli” rókákban több belső parazita található, mint a zárt, természetes élőhelyen élő társaikban,
  • a háziállatok – főleg kutyák és macskák – „hidat” képeznek a vadon élő ragadozók és az ember között.

Ez azt jelenti, hogy a települések környékén nemcsak a róka, hanem a saját háziállataink egészsége is nagyobb kockázatnak van kitéve, ami közvetve az emberekre is veszélyt jelent.

Mikor kell „megmenteni” a rókát – és mikor nem?

A vadállatmentésről szóló előadások egyik fontos üzenete az volt: nem minden rókakölyöknek van szüksége segítségre, amelyet az ember annak gondol.

A szakemberek szerint:

  • ha egy talált kölyök jó kondícióban van, nem sérült, és nincs egyértelműen életveszélyben,
  • akkor nagy eséllyel a szülők a közelben vannak, csak épp az ember jelenléte miatt húzódtak arrébb.

Ilyenkor sokkal többet használunk, ha nem visszük haza az állatot, hanem értesítjük az illetékes vadászatra jogosultat vagy természetvédelmi szervezetet.

„A rókáról – objektíven”: vadászok, tudósok, orvosok közös ügye

A konferencia zárásaként Bajdik Péter, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára emelte ki: az esemény célja az volt, hogy hiteles, tudományos alapú információt adjon a rókáról, ellensúlyozva az utóbbi években elszaporodott fél- és tévinformációkat.

Mivel a vörös róka vadászható faj, a vadgazdálkodási ágazatnak – fogalmazott – külön felelőssége van az edukációban:

  • elmagyarázni, miért van szükség bizonyos helyzetekben a ragadozóállomány szabályozására,
  • és azt is, hogyan kapcsolódik a róka vadászata a természetvédelemhez, az állategészségügyhöz és az emberi egészség védelméhez.

A gödöllői konferencia azt mutatta: ha a rókáról van szó, nincs helye leegyszerűsítésnek.

Sem a „gonosz kártevő”, sem az „ártatlan, mindig megmentendő vadállat” képe nem írja le a valóságot.

A vörös róka egyszerre fontos része az ökoszisztémának, komoly természetvédelmi kihívás és bizonyos esetekben egészségügyi kockázat. Hogy mikor, melyik arca kerül előtérbe, azon múlik, mennyire vagyunk hajlandók adatokra, tudásra és felelős döntésekre építeni a rókával kapcsolatos szemléletünket – vadászként, természetvédőként és egyszerű állampolgárként egyaránt.

Forrás: OMVK

Indexkép: Pexels