Dr. Dérer Istvánt, az Aszály-veszélyhelyzeti Operatív Törzs munkájában is részt vevő MOHOSZ főigazgatóját kérdeztük a horgász- és halastavakat, a halas ágazat szereplőit szinte kilátástalan helyzetbe sodró időjárás következményeiről, a kilábalás lehetőségeiről.

Dérer István

Dr. Dérer István, a MOHOSZ főigazgatója – Fotó: MOHOSZ

Hány halastavat és horgásztavat érint az aszály miatti krízishelyzet?

Több mint 2200 nyilvántartott halgazdálkodási vízterület van az országban, ezek többsége horgászvíz, néhány százas nagyságrendben, 26 ezer hektáron pedig haltermelést szolgáló tavakról van szó. Az augusztus végi állapot szerint összesen 120 víztestet tartunk nyilván, legyen szó kisvízfolyásról vagy tóról, amely vagy teljesen kiszáradt, vagy, ha maradt is benne valamennyi víz, a halállomány teljesen elpusztult, mert nem álltak rendelkezésre az életfeltételek.

Ez a szám nem azt jelenti, hogy a többi tó vagy vízfolyás esetében megfelelőek lennének a körülmények, több 100 víztest van komoly veszélyben a vízmennyiség elégtelensége, és ezzel szoros összefüggésben vízminőségi problémák miatt. Több helyen kényszer-lehalászásokra is sor került. Az augusztus 20-i hétvégén leesett csapadék némi enyhülést hozott, de jelentős pozitív elmozdulás sajnos nem történt, illetve a már elszenvedett károkat természetesen nem lehet meg nem történtté tenni.


Milyen eltérés tapasztalható egy horgászvíz és egy haltermelési célú víztest esetében a jelenlegi aszályhelyzetben?

Egy extenzíven telepített halastó esetében nincs annyi probléma, mint egy intenzív tónál, ott ugyanis precízen ki van számolva, hogy mennyi víz, mennyi halat képes eltartani és így jóval sérülékenyebb a rendszer. Horgásztavak esetében, ahol nincs sok hal vagy érzékeny halfaj, ott szintén kisebbek a károk, ahol viszont nagyobb tömegű, értékes hallállomány van, ott már a baj sem kicsi.

Tavaly is nagyon jelentős vízhiány volt, de talán nem fajult el ennyire a helyzet. Mi az, ami jelentős eltérés 2021 nyarához képest?

Az előző évben még több víztartalék volt a "rendszerben", s legjobban a téli csapadék hiánya kezdte előre jelezni a bajokat. Az Alföldön azon haltermelő tógazdaságok esetében nem olyan kilátástalan a helyzet, ahol még tudtak csatornákból, folyóvizekből vizet biztosítani. Ezeken a helyeken a legnagyobb gond a költségek mérhetetlen meglódulása.

ponty

A ponty három évig nő, ezért még hosszú ideig érezhető lesz ennek az aszályos évnek a hatása – Fotó: Pixabay

A Dunántúlon pedig az a klasszikus probléma, hogy ahol egy kis vízfolyás, vagy csak a csapadék kellene, hogy feltöltsön egy víztározót, az egész egyszerűen nem kap utánpótlást. A dunántúli víztestek jellemzően nincsenek bekötve tápcsatorna-hálózatba, így élővíz-befolyás hiányában fizikailag lehetetlen megoldani a vízpótlást.

Igazából az ágazatunkban 3 és fél megyét lehet mondani, ahol elviselhető a helyzet: Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Somogy megye nyugati része, ahol talán azt lehet mondani, hogy volt megfelelő mennyiségű csapadék.

A Dunántúl déli része, különösen Baranya megye, keleten a Nyírség, a Homokhátság, az Alföld keleti karéja, tehát az ország döntő része jelenleg tulajdonképpen kiszáradófélben van.

Lehet-e számszerűsíteni a bevételkiesést?

Milliárdos nagyságrendű károkról beszélünk, meg sem tudjuk becsülni egyelőre, mert meglehetősen összetett a halágazat működése és objektív módon késleltetett a rálátás is a károkra és az eredményekre egyaránt.

A haltermelő tavak esetében a bevételkiesés döntően abból adódik, hogy csökken a hozam, nem véletlenül van az a mondás, hogy "sok víz, sok hal". Ha kevés a víz, nincs rendszeres vízcsere, romlik a minőség, csökken a plankton mennyisége, nem lesz annyi tápanyag, csökken a haltermés. A víz szivattyúzásához, áramoltatásához, az oxigénellátáshoz viszont gázolaj kell, ami jelenleg 800 forint körül vásárolható literenként. A takarmány ára - , ha van - szintén soha nem látott magasságban van.

A terméskieséssel párhuzamosan tehát költségrobbanást tapasztalnak a gazdálkodók. A veszteségeiket próbálják enyhíteni, de például a kényszerlehalászás is csak a veszteség valamilyen szintű csökkentésére elég, hiszen úgy kerül piacra a hal, hogy még nem érte el az optimális méretet.

A horgászszervezeteknél hatalmas kiadást jelentenek a vízvédelmi beavatkozások, a vízpótlás megszervezése. A bevétel viszont csökken, a napijegyes horgászat visszaszorul, ami érthető: ahol nincs víz és nincs hal, oda nem mennek a horgászok. A bevételek meredeken csökkenek, ugyanakkor a kiadások meredeken nőnek.

Ami mindkét ágazatot érinti: fő halfajunk, a ponty három évig nő (a haltermelés kulisszatitkairól ebben a cikkünkben írtunk részletesebben – szerk.). Ha most kiesnek komplett tavak a termelésből, akkor abban az esetben is három évig érezzük ennek az évnek a hatását, ha most ősszel megérkezne az évszázad esője.

A haltermelőknél és a horgászati ágazatban is elengedhetetlen az agrárium többi résztvevőjéhez hasonlóan, hogy kormányzati segítséghez jussanak. Ez olyan vis maior helyzet, amire nem lehetett felkészülni, és nincs annyi likviditás ebben az ágazatban, ami segítené mindezt átvészelni.

Milyen segítségre számíthatnak?

Jelenleg két fő irányban folyik a tárgyalás:

  • egyrészt a MOHOSZ képviselteti magát az Aszály-veszélyhelyzeti Operatív Törzs munkájában, itt különféle konstrukciókban részleges kárenyhítések kerülhetnek szóba,
  • a másik irány pedig az európai uniós források, azon belül, de nem kizárólag, a MAHOP Plusz program lehetőségeinek kihasználása.

A támogatási rendszer sajátosságai miatt egyébként a halas ágazat rendkívüli versenyhátrányban van a többi mezőgazdasági ágazathoz képest. Sokszor szóba kerül az, hogy „területalapú" támogatásra lenne szükség, amit például a szántóföldi növénytermesztők megkapnak. Egy hektár búzatáblára körülbelül 80 ezer forintot lehet igényelni, és itt csak egyetlen növényfaj termesztéséről beszélünk.

A halas ágazatban ezzel szemben az ilyen típusú támogatás 0, de egyébként is valami másra, egy komplexebb támogatási konstrukcióra lenne szükség. Hiszen a halastavak biztosítanak egy sor ökoszisztéma-szolgáltatást, ezen túl a horgászvizek sokszor számos egyéb, jóléti funkciót is betöltenek a fő profil haltermelésen vagy a horgásztatáson kívül.

Azt is számba kell itt venni, hogy vizeinkből 4000-6000 tonna halat zsákmányolnak a madarak. A kárókatona nagyságrendileg annyi halat vesz ki a vizekből, mint az összes magyar horgász egy év alatt, de van több más élőlény is, amely komoly károkat okoz: a hód a gáttestben, a vidra szintén a halállományban.

Véleményem szerint egy-egy fajt addig érdemes védeni, ameddig nem kerül túlsúlyba az általa okozott kár a védendő természeti értékekkel szemben egy adott területen. Ha egy kárókatona a saját természetvédelmi értékének háromszorosát eszi védett halfajokból napi szinten a Felső-Tiszán, vagy csapatostul támadva órák alatt kitakarítja a gazdálkodó kisebb nevelőtavait, akkor rendben van ez így? Szerintem nem, és tenni is kívánunk ebben az irányban.

Tehát eleve van egy versenyhátrány a támogatások miatt, másrészt pedig van egy nagyon nagy károkozás a természet más szereplői részéről. Ezt valahogyan muszáj lenne kompenzálni.

Ha ezt a tényt, adottságot nem sikerül beépíteni a támogatási rendszerbe, akkor olyan alacsony marad jövedelemezőség lesz a haltermelésben, hogy a gazdálkodók nem tudnak hiteleket felvenni a hamarosan rendelkezésre álló MAHOP Plusz projektek önerejének finanszírozásához, nem tudják megújítani a gépparkot, a termelési technológiát, és tovább nő a versenyhátrányuk az agrárium más ágazataihoz képest. Az évszázados hagyományokon alapuló halászatból kifejlődött magyar halgazdálkodás nem lehet skanzen, szükség van és lesz rá a jövőben is!

horgászok

Már körülbelül 800 ezer regisztrált horgász van hazánkban – Fotó: Shutterstock

Miért nem a többi mezőgazdasági ágazathoz hasonlóan történik a támogatási rendszer kialakításása?

Ennek az a fő oka, hogy az Európai Unióban a halászat egy másik alaphoz tartozik, nem az EMVA-hoz, ahová minden egyéb vidékfejlesztési és mezőgazdasági támogatás. A fő irány ott pedig a tengerügyi oldal, az édesvízi, zártvízi haltermelés jelentősége sajnos elenyésző, így a problémáira sincs egyértelmű megoldás.

Hatalmas agrár- és vidékfejlesztési támogatásokról szólnak a hírek. Ha azt nézzük, hogy a halászat 2 százalékát teszi ki az agráriumnak, akkor a beharangozott 4500 milliárd forintból az arányos rész a legrosszabb számítás szerint is 40-50 milliárd forint lehetne. Az ágazat egységesen és főleg felelősen már több, mint egy éve jelezte, hogy számára ennél jelentősen kevesebb forrás is elég lenne egy tartós fejlődési pályára álláshoz. Várjuk és kérjük a döntést, ez mára már létkérdés az évszázad aszályát is megélve!

Az agrártámogatások fenti kérdésének rendezése egyébként nem feltétlenül oldaná meg a legnagyobb gondot, történetesen azt, hogy a több mint 26 ezer hektár termelő halastó döntő többségét az 50-es években alakították ki, és ezek a víztározók többségéhez hasonlóan azóta nem voltak felújítva, kikotorva, és így jelentősen csökkent a vízmegtartó képességük, kapcsoltan az üzemeltetési biztonságuk és a jövedelmezőségük. Az operatív törzs most kiemelten foglalkozik azzal, hogy hogyan lehet meg- és visszatartani a vizet. Tehát azon dolgozunk, hogy ami a folyókon bejön, annál legalább több ne távozzon, és hogy a lehulló csapadékot minél nagyobb arányban tudjuk tárolni. A vízszolgálatások rangsorolására is nagyobb hangsúlyt kell fektetni a jövőben.

A horgászat aktualitásaira rátérve: az utóbbi években nagyot nőtt a horgászat népszerűsége, tavaly már 700 ezer körül volt a horgászengedéllyel rendelkezők száma. Mi a friss adat?

Jelenleg már 800 ezer fő körül járunk. Volt korábban egy dinamikus növekmény, amely az ágazat fehérítését célzó intézkedéseknek volt köszönhető, és erre jött a koronavírus-járvány, amikor nagyon sokan fogtak pecabotot, ráadásul tízezres nagyságrendeben jöttek haza külföldről magyar munkavállalók, akik közül szintén sokan űzik ezt a hobbit. A növekedés intenzitása most csökkent, de a nők és a gyerekek száma továbbra is erősen emelkedő tendenciát mutat.

Ami szintén érdekes: már nem az idősek sportja a horgászat, a 30-50-es korosztályban már több a horgász, mint ami a nemzeti korfa szerinti aránynak megfelelne.

A horgászat és a haltermelő ágazat támogatásával egyébként nem csak a gazdálkodók jutnak előnyhöz, hiszen a horgászat, mint a természetben rendszeresen végzett rekreációs tevékenység véleményem szerint bizonyíthatóan akár évekkel megnövelheti az élettartamot. Együnk bátran a magyar halakból is, legyen az a horgászat során kifogott, vagy a tógazdaságban termelt példány! Gondoljunk csak bele abba, hogy az előítéletekkel szemben – természetesen megfelelő, azonos előkészítettség, feldolgozottság esetén – milyen különbség van egy természetes vízből kifogott, vagy valódi takarmányon felnőtt ponty húsa és egy ketrecben, tápokkal és hormonokkal nevelt, naponta gyógyszerekkel kezelt lazac húsa között!