Egy Traunstein-i német vállalat újításával létrehozott LED megvilágítás az istállókba olyan fényt visz be, amely megfelel. a napfény spektrumának – írja a topagrar.com. Az ilyen fény az emberi szem számára nem látható UV-A, UV-B, valamint infravörös spektrumot is tartalmaz. A kutatók által végzett kísérletek azt is bebizonyították, hogy ennek a fénynek a hatása az állatok szervezetében erősíti a D3 vitamin képződését, valamint a foszfor és kalcium tökéletesebb felvételét. Ez gyorsítja az állatok fejlődését, csontjainak erősödését, és csökkenti a megbetegedések gyakoriságát.

állattartás

A fény hatására az állatok szervezetében erősödik a D3 vitamin képződése, valamint a foszfor és kalcium felvétele – fotó: Shutterstock

A lámpához kapcsolva olyan szerkezeteket is alkalmaznak, amelyek az istálló levegőjét ionizálják. A lámpa emellett ionizálja az istálló levegőjét, és megtisztítja azt az ammóniától, a finom portól, a kellemetlen szagtól, valamint a kórokozó baktériumoktól, vírusoktól és gombáktól, és ugyanakkor a hagyományos lámpáknál kevesebb áramot fogyaszt, egy égő élettartama pedig akár a 60.000 munkaórát is eléri.

Mindezek jelentősen csökkentik az állattartás költségeit, mivel kisebb a fertőzési veszély és az elhullások aránya. Mindezek alapján az új megvilágítás gyors terjedésére lehet számítani.