Erdőben járni jót tesz a léleknek, emellett az erdő hozzájárul a klímavédelemhez, véd a fénytől, az erróziótól, a gazdaságnak és az egész társadalomnak hoz hasznot – mondta Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár az Országfásítási Program székesfehérvári állomásán.

erdő

A Vidékfejlesztési Program 40 milliárd forint keretösszeggel támogatja az erdőtelepítést – fotó: Pixabay

Az Agrárminisztérium a novemberben indított programmal szeretné ráirányítani a közvélemény figyelmét a hazánkban zajló erdősítésekre, a meglévő erdők minőségi fenntartására, az erdőgazdálkodás gazdasági, és a klímavédelem társadalmi fontosságára – fogalmazott az államtitkár, aki hangsúlyozta: a térség szakmai elkötelezettségét  jól példázza, hogy az országos ültetések egytizedét Fejér megyében valósítják meg.

Mint mondta, az ősszel kezdődött ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek, ehhez kétmillió facsemetét és csaknem 100 tonna makkot használnak fel. Az állami erdőgazdaságok mintaprogramjának célja az erdőgazdálkodási tevékenységre és a klímavédelemre való figyelemfelhívás mellett az erdőterület növelése.

Feldman Zsolt hangsúlyozta: a Vidékfejlesztési Program 40 milliárd forint keretösszeggel támogatja az erdőtelepítést. Ezen túlmenően a tárca 12 éven keresztül támogatást biztosít az erdők fenntartásához, valamint 500 millió forintos keretösszeggel új felhívást tett közzé önkormányzatok és civil szervezetek számára települési szintű faültetések, utcafásítások, közpark fásítások megvalósításához.

erdő

Cser-Palkovics András szerint az is fontos, hogy a belterületeken is növekedjen a zöldfelület aránya – fotó: Pixabay

Az államtitkár közölte, hogy a Vidékfejlesztési Program módosításával, és az Országfásítási Programmal létrejövő fenntartható erdőtelepítéssel azt remélik, hogy a következő három-öt évben legalább huszonötezer hektárnyi új zöldterület jön létre.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere szimbolikusnak nevezte a térségben indult programot. Mint fogalmazott, fontos, hogy az erdősítésen túl a belterületen is növekedjen a zöldfelület aránya. Az Országfásítási Programba illeszkedik a város által évekkel ezelőtt elindított Fehérvár Tüdeje terv, melynek részeként már az első négy hektár erdőt el is ültették, jövő év tavaszáig pedig még több mint százezer fát ültetnek.