A Friesland Campina tejtermelő és értékesítő óriáskonszern előrejelzése szerint Hollandiában a tejtermelő gazdaságok száma a jelenlegi 15 ezerről 10 ezerre csökkenhet, vagyis minden harmadik termelő felhagyhat a termeléssel – írja az agrarheute.com.

Ez a várható csökkenés a tejtermelő gazdák elöregedésére, az örökösök hiányára és a viszonylag alacsony jövedelemre, a magas befektetési igényekre, illetve a más ágazatokhoz viszonyított gyengébb megélhetési kilátásokra vezethető vissza. Mindezek mellett nagymértékben közrejátszhat a környezeti terhek előírt csökkentése is.

tejtermelés

A tejtermelés jelenlegi szintje nem fog csökkenni a termelési hatékonyság javítása miatt – fotó: Shutterstock

Szakértők szerint azonban a tehénállomány csökkenése ennél jóval kisebb leszÍgy az országnak nem kell attól tartania, hogy a tejkibocsátása és a tejtermék exportja jelentősen vissza fog esni. A termelési hatékonyság javítása és az intenzitás növelése, valamint a tejtermelés észszerűbb regionális elhelyezése révén Hollandia éves tejtermelésének jelenlegi szintje csökkentett létszámmal is teljesíthető.

A legnagyobb holland tejtermelő vállalatok már most konkrét javaslatokat dolgoznak ki a tejtermelés súlypontjainak jobb talajminőségű körzetekbe történő áthelyezésére.