Fejes László elmondta: terveik között szerepel, hogy 2020-ban a kezdeményezést kiterjesztik a teljes Kárpát-medence területére. Emlékeztetett, hogy 2013 óta rendezik meg a jótékonysági vadászatokat Fejér megyében, ám most először az ország valamennyi megyéjében megszervezték az eseményt. A vadászok és támogatók, vadásztársaságok, cégek, egyesületek és magánszemélyek regisztrációs díj befizetésével járulhattak hozzá a célok megvalósításához. A vadászat költségeinek kifizetése után fennmaradó összeget pedig a 19 megyeszékhely kórházi gyermekosztályainak javára utalják át – ismertette a főszervező.