Bognár Lajos felidézte, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében újabb járványkitöréseket észleltek, ezért bővíteni kellett a fertőzött területet, Jász-Nagykun-Szolnok megyében pedig a fertőzött területtől délre bővíteni kellett a magas kockázatú területet is.

Ez a gazdálkodóknak jelentős változást nem jelent, elsősorban a vadászatra jogosultaknak változik meg a feladata: az elhullott állatokat össze kell gyűjteniük, tüneteket mutató vaddisznókat ki kell lőniük, és gyéríteniük kell az állományt.

Beszélt arról is, a betegség ellen csak megelőzéssel lehet védekezni, ezért fontos az alapvető állategészségügyi szabályok betartása, például a megfelelő takarítás, fertőtlenítés és eszközök használata. Ajánlott a zöldtakarmány és a friss alom elhagyása is, továbbá élő állat szállítása esetén a szállítást meg kell előznie egy vizsgálatnak – tette hozzá az országos főállatorvos.

sertés

Az állattartóknak mindent meg kell tenniük a megelőzésért – fotó: Pixabay

Az Agrárminisztérium eközben közölte, hogy július végén megjelent az országos főállatorvos határozata az afrikai sertéspestis (ASP) magyarországi felszámolására vonatkozó mentesítési tervéről, amely részletesen tartalmazza az érintett szereplők (például vadászok, állattartók, állatorvosok) teendőit. Az agrártárca közleménye szerint az új rendelkezés megjelenése egyúttal hatályon kívül helyezi a korábbi főállatorvosi határozatot.

Az új mentesítési terv kiadására és az egyes intézkedések felülvizsgálatára a járványhelyzetben bekövetkezett változások, valamint az Európai Bizottságtól az Európai járványhelyzet és tapasztalatok alapján érkezett javaslatok miatt volt szükség.

A határozat részletesen tartalmazza a szigorúan korlátozott, a fertőzött, valamint a magas, a közepes és az alacsony kockázatú területekre vonatkozó információkat, például azok alapvető jellemzőit, meghatározásuk és elrendelésük menetét. A dokumentum területtípusonként összefoglalja az egyes feladatokhoz kapcsolódó előírásokat is, illetve rendelkezik többek között a vadászatról, az elhullott vaddisznók bejelentéséről és szervezett kereséséről, a vaddisznóállomány gyérítéséről, és az állat- és termék forgalmazás szabályairól.

A mentesítési tervben számos külön részletszabályzat is olvasható, például az elhullott vaddisznókból történő rendszeres mintaküldésre vonatkozóan, de az ASP megelőzése szempontjából kiemelt jelentőségű általános járványvédelmi követelményeket is megtalálják az érintettek. A határozat rendelkezik továbbá a vadgazdálkodási egységek kockázati besorolásáról, melynek naprakész listája a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján érhető el letölthető és kereshető formában.

Az ASP mentesítési tervben előírt egyes feladatok végrehajtásával kapcsolatban az érintettek kártalanításra jogosultak. Az állami kártalanítás részletes szabályai szintén a Nébih tematikus weboldalán olvashatók – közölte az AM.