Kalifornia állam Shasta megyéjében okozott erdőtüzet a nő – írja az iflscience.com. A tűzben majd tízezer hektár erdős területet égett le, és szeptember végéig közel kétszáz építmény vált a lángok martalékává.

Erdőtűz

A tűzvészt okozó esemény balul sikerült kísérlet volt – Fotó: PXFuel

A szomjas sámán nem viccelt

A tűzvészt okozó esemény balul sikerült kísérlet volt egy – nem tévedés – medvepisivel töltött tócsa felforralására, hogy a vágyott nedű ihatóvá váljon, legalábbis a vád alá helyezett nő állítása szerint.

A gyújtogató neve Alexandra Souverneva, és megdöbbentő módon a startup-mennyországnak tartott San Francisco, Bay Area nevű, felkapott részén található biotechnológiai cég kutatója, akitől azért valljuk be őszintén, ennél egy kicsivel több sütnivalót várnánk.

Legalábbis addig biztosan, amíg nem láttuk  a LinkedIn profilját, ahol a 30 éves hölgy sámánnak nevezi magát, de így legalább a medvepisi nyer némi értelmet.

A szeptember 23-án letartóztatott sámán ellen "vadonban elkövetett gyújtogatás" a vád, tette közzé a Shasta megyei kerületi ügyészség. A Fawn Fire (kb., Őzgida-tűz) névre keresztelt tűzben szeptember 28-ig nagyjából 35 négyzetkilométernyi (8595 hektár) vadon égett le, és 185 építményt pusztult el Kaliforniában. Az oltáson csaknem 1700 ember dolgozott és közben három tűzoltó is megsérült. A futótűz mintegy 30 százaléka a hónap végén még mindig tombolt.

Erdőtűz

Az erdőtűz következtében 8595 hektár vadon égett le, és 185 építményt pusztult el Kaliforniában – Fotó: PXFuel

Zöld leveles cigaretta sejj ripityom

A tűzoltók elmondása szerint a dehidratált állapotban lévő – a pisiforralás ugye nem sikerült – Souverneva szeptember 22-én este nyolc óra körül sétált elő a bokrok közül a tűz közelében, azt állítva, hogy kiszáradt és orvosi segítségre van szüksége. Az orvosi vizsgálatot követően az állam tűzesetekkel foglalkozó bűnüldöző szervei (CAL FIRE) kihallgatták, és a bírósági dokumentumok tanúsága szerint zsebeinek kiürítése során öngyújtó és egy

zöld leveles anyagot tartalmazó tasak is előkerült, melynek tartalmából saját bevallása szerint is elszívott néhány adaggal cigaretta formájában.

A kihallgatás során előadott történet szerint a kaliforniai Shasta megyében túrázva Souverneva valamiért (a cigaretták?) megpróbált az 1100 kilométerre található Kanadába átjutni. A sámán arról is beszámolt a nyomozóknak, hogy nagyon kiszáradt, de szerencsére ráakadt egy medvevizelettel szennyezett víztócsára. Először egy teászacskóval próbálta meg átszűrni a vizet, de az eredménnyel nem volt elégedett. Ezek után jött a briliáns ötlet, hogy fel is lehetne forralni a tócsa tartalmát. Igen ám, de a tócsa környezete, idézzük: „túl nedves volt ahhoz, hogy a tűz meggyulladjon”. Ennek okán félredobta az elemi óvatosságot - ami az értelem elvetése után már nyilván nem volt megterhelő - és egyszerűen megitta a pisitócsa vizét, majd tovább sétált.

Medve

A medvevizelet fogyasztása kifejezetten nem javasolt – Fotó: PXFuel

Bear Grylls is pisit ivott

A Bear Grylls rajongók számára lesz egy rossz hírünk, a pisiivás túlélési helyzetben ugyanis egyáltalán nem tanácsos, dacára annak, amit a tévében láttunk.

Egy egészséges, jól hidratált személy, kis mennyiségű saját vizeletet nyugodtan megihat anélkül hogy bármilyen baja lenne tőle, a vizelet ugyanis jellemzően körülbelül 95 százalékban vizet tartalmaz.

De!

Neki sem kellett volna

A vizeletben karbamid, szervetlen sók, kreatinin és ammónia található, valamint a vér pigmentált bomlástermékei is ide kerülnek az útjuk végén. Ha ilyen jelentős mennyiségű sót fogyasztunk - ami még koncentráltabbá válik, ahogy a testünk kiszáradás felé halad - akkor csak még szomjasabbá válunk és még jobban kiszáradunk. A matek a medvepisis tócsa szempontjából is tartogat tanulságokat, hiszen bár felforralva a vadonban talált vizet valóban ésszerű fertőtlenítést végzünk, de a koncentrált sók és a vizeletben található egyéb bomlástermékek a medvék vizeletében is jelen vannak, így azoktól ilyen módon nem tudunk megszabadulni.

Ha mindez önmagában nem lenne elég meredek, letartóztatása és a tűzügyi nyomozók által elvégzett kihallgatása után Souvernevát egy másik erdőtűzzel is összekapcsolták Shasta megyében, mintegy 8 kilométerre az Őzgida-tűztől. Az újabb tűzzel kapcsolatban egyelőre nem emeltek további vádakat.

"Véleményem szerint nagy a valószínűsége annak, hogy ő a felelős az előző esti Shasta Lake City-i aljnövényzet-tűzért is. Tapasztalatom szerint a gyújtogatók több tűzért is felelősek, és rövid időn belül több tüzet is gyújtanak"mondta Matt Alexander, a CAL FIRE tisztviselője.

Souverneva a sámán ártatlannak vallotta magát a gyújtogatás vádjában, és 100 ezer dolláros (~31 millió forint) óvadék ellenében őrizetben marad. Ha bűnösnek találják, akár kilenc év börtönre is számíthat.