Magyarország területének több mint húsz százalékán, összesen mintegy kétmillió hektáron erdő található. A 2016-ban elfogadott Nemzeti Erdőstratégia egyik kiemelt célja, hogy a következő ötven évben az erdőborítottságot 27 százalékra növeljük. Az Agrárminisztérium ezért megkönnyítette az erdészeti szaporítóanyagok termelését és kereskedelmét, így a csemetekertekben folyó munkát versenyképesebbé, az értékesítést pedig rugalmasabbá teszi – írja a közlemény.

erdő

Az Agrárminisztérium megkönnyítette az erdészeti szaporítóanyagok termelését és kereskedelmét – fotó: Shutterstock

A szaktárca módosította az erdészeti szaporítóanyagok forgalmazására vonatkozó szabályokat. Az erdészeti ágazatot leginkább érintő változásként csökkent a minősítésre kötelezett fafajok száma. E rendelkezéssel az erdészeti szaporítóanyag ágazatban érintett termelők adminisztrációs terhei jelentősen csökkennek. Emellett az erdőgazdálkodási és a természetvédelmi szempontokra figyelemmel továbbra is megmarad az erdészeti szaporítóanyag kötelező hatósági ellenőrzésének a lehetősége.

Az erdészeti szaporítóanyag-termelők versenyképességének növeléséhez hozzájárul, hogy módosultak az erdészeti szaporítóanyagok nemzetközi kereskedelmi forgalomba hozatalának szabályai. A piac által elvárt rugalmasságot az erre vonatkozó rendelet a forgalomba kerülő tételek forgalmazást követő, utólagos bejelentésével biztosítja, amely jelentősen segíti az exportlehetőségeket.

A módosítással egységessé vált az erdészeti szaporítóanyag-termelés hatósági ellenőrzése, amellyel a termelők és a hatóság adminisztratív terhei tovább csökkennek.