A két édesanya
Akitől hallottam ezt a történetet, amely a 40-es években a kaposvári kaszárnyában játszódott, már rég nem él.
Restelkedve mesélte el, örök tanulságnak szánva, emléket állítva édesanyjának, és vele együtt az összes édesanyának.
Ez a kiliti fiatalember a háborút megelőző évek valamelyikében „berukkolt” katonának. A sorkatonai szolgálata leteltével, ahogy akkor mondták, „bezupált”, továbbszolgáló szakaszvezető lett. Kemény falusi gyerekként könnyedén vette a katonai élet nehézségeiből fakadó akadályokat és hamarosan parolinján a három krumplivirágot felváltotta a nagyobbacska ezüst csillag, a stráf mellett. Ettől kezdve őrmester úrnak szólították.
A tiszthelyettesek közé tartozott, de a szíve a bakákhoz is húzta. Nem tudta eldönteni, hogy most ő úr lett-e, vagy csak díszelgéskor azért kell fehér kesztyűt húznia, nehogy meglássák durva, vaskos, ekeszarv és „vasvella” feltörte kezét.
Mi tagadás, tetszett neki az úribb élet, olyan helyeken is megfordulhatott, amiről korábban álmodni se mert. Egyszer-kétszer még kaszinóban is megfordult, és már néhány alkalommal moziban is volt, közvetlen elöljárója a törzsőrmester úr szemrevaló lányával.
Mindemellett azonban a szakaszába tartozó katonákhoz igazságos és emberséges maradt.
Egy napon a kaszárnya kapuügyeletesénél megjelent egy kis falusi öregasszony, sötét bő szoknyában, vállán berliner kendővel és az őrmester urat kereste. Az ügyeletes felszólt telefonon az őrmesternek:
- Őrmester úr alázatosan jelentem egy öreg parasztasszony keresi, magával akar beszélni, engedelmével át is adom a telefont.
A telefon máris a nénike kezében volt és csak úgy törtek elő a kis törékeny teremtésből a szavak:
- Én vagyok az kis fiam! Az édesanyád! Hoztam egy kis hazait, felvinném, ha lehet.
- Édesanyám, mondtam már, hogy ne itt keressen, hanem a városban találkozzunk.
- Értem fiam, de legalább a kosárért szaladj le, és vidd fel magadnak. Hoztam egy kis disznótorost is, apád levágta a hízót.
- Nem tudok lemenni most, várjon meg a kaszárnyával szemben a „kisbolt” előtt, hamarosan ott leszek.
- Jól van kis fiam. Felelte az édesanya. Gondolatban megértette az ő, őrmester fiát. Hogy is mehetne ő egyszerű, falusi szegény asszony a nagyságos urak közé. Még megszólnák azt a gyereket, a szegényes anyja miatt!
Időközben olyan dolog történt, amely teljesen felborította a korábbi helyzetet. Amint a kapuügyeletes telefonált az őrmesternek, belépett a kapun egy zászlós, aki akaratlanul is hallotta a beszélgetést. Rápillantott az öregasszonyra, és udvariasan üdvözölte:
- Jó napot kívánok kedves nénikém, ki az a boldog ember, akinek ekkora pakkot hozott?
Az asszony megmondta a fia nevét, de arra kérte a zászlóst, hogy senkinek ne említse az esetet, mert nem akarja, hogy az „őrmester úrnak” szégyenkezni kelljen falusi anyja miatt.
- Bízza rám néném! Erre belekarolt a látogatóba, másik kezével felkapta a kosarat és máris vezette a megszeppent kiliti mamát arra az emeletre, ahol „úri ember” fia tartózkodott.
A zászlós, a nénit maga elé engedve lépett be az őrmester szobájába, aki „vigyázz”- ba vágta magát:
- Zászlós úr alázatosan jelentkezem! – dörrent belőle a regula, de szeme sarkából anyját figyelte. Két erő munkálkodott benne. Az egyik a katona, aki elöljárójával áll szemben, a másik az ősi emberi érzés, amikor egy gyermek rohanna anyjához.
Az utóbbi erő, az a megzabolázhatatlan, szabályozhatatlan, mindennél nagyobb erő, a szülő anya szeretete legyőzte a katonai fegyelem felszínes hatalmát.
A gyerek, és nem az őrmester úr, hanem a szerető gyermek egy ugrással az anyja előtt termett és már ölelte is ezt a drága kis falusi asszonyt.
A zászlós egy darabig csak nézte ezt a szűnni nem akaró, megfogalmazhatatlan csodát, majd megszólalt:
- Őrmester úr, ne mulassza el bemutatni az édesanyját a katonáinak! Bár én is megtehetném, de nekem már nem él az anyám. Elővett a zsebéből egy megsárgult kis képet és a fiú kezébe nyomta. A fotón egy kis falusi öregasszony volt. Az őrmester nézte a képet, majd nézte az édesanyját.
- Zászlós úr, ezek szerint a maga édesanyja is…?
- Igen őrmester úr, az én édesanyám is egy falusi paraszt asszony volt, aki felnevelt engem, és a többi testvéremet. Nagyon büszke vagyok az anyámra!
Az őrmester legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében.
- Le akartam tagadni az anyámat! Ezt a nagy bűnt megbocsájtja- e nekem az Istenem? Ezt a nagy vétket megbocsájtja- e nekem Édesanyám?!
Amint anya és fia elmélyülten beszélgettek egymással, észre sem vették, hogy a zászlós kiment a szobából. Hamarosan visszatért az őrmester katonáival, az egész szakasszal, akik kétsoros vonalban felsorakoztak a folyosón.
A nénike és a fia kiléptek a folyosóra. Az őrmester rápillantott katonáira és megszólalt:
- Fiúk, bemutatom az édesanyámat.
A zászlós „vigyázz-t” vezényelt, odalépett a nénike elé és tisztelgett neki.
Ettől a naptól az őrmestert a katonái még jobban tisztelték, mint korábban. Az anyja pedig ugyanannyira szerette, mint annak előtte. Miért nem jobban? Mert ennél jobban már egy anya sem tud szeretni.
Isten áldja az összes édesanyát!
(Dudás Károly)
Válasz Földönfuto #64425. hozzászólásáraMiből gondolod hogy nem érzem jól magam ebben az országban más kérdés hogy egyes vezetők baromságai kiakasztanak meg az hogy Román alapítványokat támogat a Magyar kormány az én adómból is
Válasz Gumóka #64423. hozzászólására Csak neked " A magyar Alkotmánybíróság (mitől is az, miközben nincs is Alkotmányunk?) döntött. Miközben az erdélyiek szavazhatnak levélben, aközben a magyar kormány által külföldre űzött magyarok NEM.
A bírák szerint a törvény “nem zárja el a szavazástól… a szavazás napján külföldön tartózkodó, magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárt: választásuk szerint szavazhatnak a külképviseleten, vagy hazatérhetnek és leadhatják a szavazatukat az állandó lakhely szerinti szavazókörben.”
Akkor tekintsük el attól, hogy adott esetben egy napja is rámehet a szavazásra egy magyar állpolgárnak mire elutazik Londonba a követségre és ott sorba áll, hogy leadhassa a voksát.
Számoljuk egy kicsit! Reggel héttől, este hétig tart nyitva a követségi szavazókör. Mondjuk, hogy egy szavazó 3 perc alatt végez (dokumentumok ellenőrzése, szavazás, stb.) mert minden olajozottan halad.
Tizenkét óra, az 720 perc. Az - 3 percenként egy szavazó - 240 (!), nem tévedés kettőszáznegyven magyar választó, aki élhet állampolgári jogaival az Alkotmánybíróság politikai prostituált tagjai szerint.
De legyünk megengedők! Mondjuk, hogy 10 választási bizottság áll fel a londoni követségen. Az akkor 2 400 választónak ad esélyt, miközben Angliában a legóvatosabb becslések szerint is legalább négyszázezer magyar állampolgár él, akiket ez az Orbán által megalkotott bohóctársaság megfosztott az állampolgári jogaiktól. A tisztesség kedvéért jegyezzük fel annak az öt bírónak a nevét, akikben még megmaradt a jog tisztelete és a határozat ellen szavaztak - Czine Ágnes, Lévay Miklós, Pokol Béla, Stumpf István és Szalay Péter.
Véleményem, nyolcan nem nevezhetők bírónak, hiszen igazi csicskák módján szolgálták ki Orbánt.
Válasz Mihály #64414. hozzászólásáraÉn már annak is örülnék, ha megfelelően tagolnád a hozzászólásaid, tudod, kis- és nagybetű, pont (pont), vesszőcske.
Válasz Földönfuto #64418. hozzászólásáraMár nem de jobb lett volna 10 évvel ezelőtt és te miért nem akarsz kivándorolni a szigetre...???? van föld bőven 1000 hektár számra
Válasz Rabó001 #64415. hozzászólására az a röhej hogy hét éve még én voltam a megátalkodot kapitalista szélső jobbos terrorista kutya kölyke most meg libsi dk lmp meg mit tudom én ill. tudom a Fidesz által nyomot Soros elv egyik tagja mert ha nem megy valami akkor találni kell egy bűnöst ill. csoportott akitki lehet tenni pellengérre mert ő a Soros mert a pártunk és kormányunk sérthetetlen mindddig míg le nem váltják onnantól ők a Sorosak az elmúlt 8 év esetleg a következő 122 lesz de a lényeg a vissza mutogatás ez már a Deri is hatásosan gyakorolta Viktorők meg mint írtam már jó tanulók voltak
Válasz Mihály #64414. hozzászólásáraÉs mi ebben a hír?Uniós állampolgárok,bármelyik uniós államban szabadon vállalhatnak munkát.Az meg majd kiderül szerencsével járnak-e?
Válasz Földönfuto #64413. hozzászólásárahiába erőlködsz nem megyek bele felesleges vitába Néhányan vagytok akik semmi mást nem csináltok csak a másik hozzá szólásait fikázzátok de nem csak itt a fórumon a való világban is sajnos aztán meg csodálkoztok , hogy miért mennek a fiatalok külföldre most ők a Sorosok ma olvastam:Tisztelt csoporttagok! 23 éves vagyok, OKJ-55 ápoló végzettségem van (felnőtt szakápoló), valamint középfokú angol nyelvvizsgám. Szakmai tapasztalatot tekintve két évem van. Élettársam 24 éves, hegesztő, angol nyelvet alapszinten beszéli, szakmai tapasztalata három év. Érdeklődni szeretnék, hogy tudtok-e ajánlani közvetítő cégeket, amelyek megbízhatóak és segítségünkre lehetnek? Előre is köszönöm!Szerinted itthon nem lenne rájuk szükség ....Ó-Ó dehogynem kiválóan terhelhető szakmailag fejleszthetőek egyszóval fiatalok és élni akarnak nem szenvedni...
Válasz Mihály #64411. hozzászólásáraElég gyenge anyag,csak ennyire telik a központban?Azt a listát nem küldték még le,hogy a DK-s párttagok közül hányan hunytak el az oltásellenes kampány következtében?Mert az ismertebbek közül már hatan haltak meg,mert visszautasították az oltást.
Válasz rilex #64409. hozzászólására Nagyon jó írás sajnos ez van a mai Magyar ember nem ismerne önmagára a 80 években mert akkor teljesen másak voltak akár vidéki kis városban lakott akár falun ugye a fő városi mindig lenézte a vidékit ez nem újdonság ma sem de már a falubeliek is kivagyok mivagyok uram bátyám s patkány stb szóhasználat van ami szerintem nem jó. Tolerancia nulla a pénznek maradt egy kicsi v. sok helyzettől függően. De nem érdekel itt senkit mi van a szomszéddal vagy az utcabelivel csak nekem ne szóljon senki pénz nincs egyébként ,hogy vagy sem biztos hogy kiesik a szájukon szóval ez katasztrófa ami főleg az utóbi 10 évben felerősödőt
"Meghalt 275… 248…214 többnyire idős, krónikus betegségben szenvedő beteg. " Minden nap halljuk és csak a számokra figyelünk. Vajon csökkennek, nőnek, hogyan változnak az adatok hétről hétre? De a számok, a statisztika mögött emberek vannak. Férfiak, nők, akik megöregedtek, akik már nem vágyakoznak, akik nem ezt érdemelték életük végén.
Csendben tűnik el egy generáció, akikre legyintünk, mert éltek már eleget, már nem akarnak semmit az élettől, már nem hasznosak senkinek. Ezek közül az emberek közül, akik most a kórházban, elszigetelve, magányban élik meg földi létük végét, akad olyan, aki még megélte a háborút. Van, aki apja, anyja mellett segítkezett a romok eltakarításában.
Meghalnak emberek, akiknek a kezét nem fogja senki, nem látogathatja meg őket egy rokon, csak lepedőbe csavarva elviszik idegenek és kimondják az ítéletet: covid.
Ők még részesei voltak annak az örömnek, amikor megkapták az első Trabantjukat, Wartburgjukat. Még közösen építették a házaikat, mert egymásnak segíteni természetes volt. Izzadt atlétákban adogatták a tetőcserepeket, keverték a maltert, és az asszonyok velük nevettek, amikor téglaporos kezükkel felhörpintették a sörüket.
Ezek az emberek még leültek beszélgetni egymással és valóban hittek egy jobb világban. Az iskolában azt tanulták, a becsületnél és tisztességnél fontosabb nem létezik. Aztán rájöttek, hogy mégiscsak, de addigra bőrükbe ivódott a munka, a szorgalom és az igazság szeretete. Nem voltak szentek, mert boldogulásukért biztosan kerestek kiskapukat, mégis volt bennük valami hatalmas erő, amellyel megteremtették a mai generáció jólétét.
Úgy érezték, a háború után világban majd találnak egy olyan helyet, ahol értük szól a zene, ahol a bálban nekik muzsikál a zenész, és rájuk kacsint az a csinos lány, aki nem adja magát elsőre, mert szeretné, ha udvarolnának neki.
Öregek, mondjuk, és a ráncos, csúnya kezek láttán elfordulunk, nem akarjuk megsimogatni. Abban a világban, amelyben talán értékesebb volt az adott szó, ahol a hétköznapi ember nem fulladt bele az élet habzsolásába, még meghallgatták egymást. Nem volt könnyebb az életük, hiszen a vágyak mindig is vágyak voltak, és hazugság lenne azt mondani, nem akartak többet vagy megelégedtek azzal, amijük van.
Ez a generáció még tudta mi az az ünneplő ruha, hogyan kell felöltözni egy színházi előadáshoz vagy a templomba. A tiszteletet nem érezte nyűgnek, mert látta, hogy ha valaki elért valamit, akkor megdolgozott érte. A legtöbb esetben. A be-becsorgó nyugati jólétből megérezte, hogy a szürke Magyarországon nem színesedik meg az élet egyhamar. Mégis megtett mindent, hogy boldoguljon. Nem akart tizenöt percnyi hírnevet azért, hogy utána éveken át abból próbálja eladni a nevét.
Minden nap meghalnak emberek, és mi, akik maradunk, nem törődünk ezzel. Egy keveset szörnyülködünk, de nem látjuk magunk előtt az andalgó fiatal párt, aki azon töprengett, vajon hogyan házasodjon össze, hiszen reményük sincs lakásra. Nem látja a finom, puha bőrű lányt, akinek ragyog a szeme, amikor a fiút hallgatja, hisz az megígéri neki, hogy egyszer elviszi a tengerhez, habár tudja, hogy sose lesz annyi pénze. És tudja a lány is, mégis belemosolyogja a reményt kettejük ölelésébe.
Elengedjük az öregeket, mert már éltek eleget. Egyszer viszont mi is leszünk azok, akikre ezt mondják, és összesúgva megjegyzik, már bolondok vagyunk, szenilisek vagy haszontalanok.
Világjárvány van és a félelem közepette úgy változik meg ez a világ, hogy főképp a saját mozink nézzük, nem látjuk mások filmjét. Fellélegzünk, hogy bennünket elkerült a baj, és a halál nem nálunk akar vendégeskedni.
Nem 245-en, 216-an vagy akárhányan halnak meg ma, hanem ennyi apát, anyát, fivért, nővért, barátot veszít el a világ, amely soha többé nem lesz olyan, mint előző nap, amikor ők még itt voltak velünk.
(írta: Hildaságok)
Ma voltam a pestibanin segíteni a barátom feleségének összeszedni az árut segíteni pakolni mert fáj a keze.(erika)
Én voltam a rakodó.(130kilócsúnyanézés)
Nekem feltöltődés volt az,hogy mindenkivel lehetett kommunikálni és senki nem volt búval baszott.
Ez egy jó csapat.
Ennek működnie kell!
Válasz Kémlelő #64399. hozzászólására Remélem már olyan veszi át az irányítást akik még nem jutottak el a csúcsra az elmúlt 30 év az nem sok jót mutatott de remélem az unokám még megéri hogy felzárkózik ez az ország a nyugat európai országok színvonalához én nem szeretném ha Osztrákokat hoznának példának már több mint 60 éve próbáljuk útól érni s még megsem tudtuk közelíteni elég lenne ha Dánia szintjét elérnénk
Válasz rilex #64393. hozzászólásáraNa tán annyival kiegészíteném, hogy a MARIPEN nevű bogyón kívül más gyógyszert, pirulát,rágó és egyéb bevonatos kapszulát, vitamint, komplexet stb. nem ismertünk, de félek az öreg doki se.
Válasz rilex #64393. hozzászólásáraJót mosolyogtam a felsorolàson, kicsit meghatódtam. Iskolàban egyedül mi laktunk tanyàn. Végigolvasva a listàt úgy érzem, hogy a velem egyidősek helyett is volt gyerekkorom. Saraztam, màszkàltam mezítlàb a betonon és a szőlő között a homokban, babàztam kukoricàval, építettem bàlàból bunkert, pakolàsztam Apukàm műhelyében, szerettem a daràlnivaló takarmànyba belenyúlni.Vàrtam, hogy "nagy" legyek, hogy én készíthessem elő a kacsàknak a daràt. Ez volt az egyik legnagyobb vàgyam Vàrtam, hogy megkóstoljam az első mustot és szétszedjük Apuval a prést.
Akkor nehéz volt megélni, hogy kilógok a többiek közül. Ma màr nem adnàm semmi pénzért, hogy mindig "koszos" és kócos kislàny voltam.
Válasz rilex #64393. hozzászólásáraÚgy biz a úgy volt nézem ezeket a mai anyukákat hozza visszi a gyereket nincs 5 perce annak a gyereknek önállóan gondolkodni csselekednie ezt csináld azt csináld ezt ne úgy hanem így a játszó téren is ritka mikor csapatban játszanak mind egyedül csinálja azt amit a másik semmi önálló gondolat utáni cselekvés
Így volt!!!
A parlagfűben elbújva ettük a darazsas kukucskát és a hangyás papsajtot.
Másztunk fára (máséra is), bújtunk árokba, gödörbe. Estünk és keltünk. Sőt gáncsoltak is, mégis eljutottunk valahová.
Ha esett a hó, ettünk belőle.
Ha eső, volt, hogy abból is.
Utána a pocsolyákban játszottunk. Ha kezdte felszárítani a nap, akkor a cserepesre száradt sárban. Ha mélyebb volt és hamarabb poshadt, akkor abban.
Ha permeteztek, kicsit jobban megtörőltük a gyümölcsöt. Ha kiírták, hogy permetezve, tudtuk, hogy nem is vigyáznak rá!
Ha láttunk utcai kutat, ittunk. A csőréből. Egymás után mind. Aki nem tudta lenyomni, annak nyomtuk. Nem volt aki nem tudott inni és nem volt akinek nem volt a nyála rajta!
Ha megvágtuk magunkat, lenyaltuk a vért. Ha fájt, csak egyedül sírtunk, mások előtt nem.
Ha valami megcsípett, agyonnyomtuk.
Ha kutya megharapott, máskor elkerültük.
Ha tehettük, harcoltunk más gyerekcsapatokkal.
Ha többen voltak, inkább fociztunk.
Amire "kértek", mindent megcsináltunk otthon. Nem azért mert szerettük volna, hanem mert tudtuk, utána mehetünk csavarogni!
Gazoltuk a kertet. Etettük az állatokat.
Ha pollent, vagy port szívtunk lenyeltük, vagy kiköptük.
A cserebogár nem egy óriásrém volt számunkra, hanem a nyár kezdete! Kipiszkáltuk a "lyukából" és a markunkban tartottuk, hogy csiklandozza. A lótetűt a tyúkoknak dobáltuk, azok meg mindig összevesztek érte.
Annyi krumplibogár volt körülöttünk a bokrokon, mikor kézzel szedtük (nem permetezve volt akkoriban), hogy Spilberg sírt volna kameráért ha látja!
Örültünk ha a tojást csupasz kézzel még melegen vihettük be az ólból a házba és kesztyűből is csak télit láttunk, eszünkbe sem jutott nyáron, kesztyű!
Ha "vágás" volt a háznál, mostunk belet, ettünk sült vért. Ha szüret, akkor meg ittunk mustot hasmenésig.
Ha zöld volt a gyümölcs, zölden ettük. Ha megérett, akkor úgy is jó volt!
Ha elpusztult egy állat elástuk a kert végében és nem jött érte senki. Kis kedvenceinknek mind nevet adtunk és velünk éltek életük végéig.
Emlékszünk rájuk örök életünkben.
Nem volt edzőcipőnk, szandálban szaladgáltunk a fűben is és a kövek között is. Ha megvágta, vagy megszúrta a lábunkat egy rozsdás vas vagy szög, kaptunk egy tetanuszt. Vagy nem.
És az a vas hol van? Már rég nincs. Mi meg itt vagyunk. Helye sem látszik már, csak emlékszünk rá! Miért? Mert erősít!
Ha leégetett a nap, sziszegtünk. Begyógyult.
Ha megtaknyosodtunk, kaptunk zsebkendőt és azzal jártunk iskolába!
A legtöbben tudunk tüzet "rakni"! Hajaj, van aki nagyon.
Hordtuk a szenet, vágtuk a fát, szedtünk szálkát! Mondjuk azt nem szerettük. Nem kellett jelezni, az autók kikerültek.
Aki megtanult a 28-as biciklivel elindulni, az jutalmul akkortól vihette az öccsét, vagy húgát óvodába vele!
Minden ami kölyökként a levegőn minket ért, az erősített.
A levegő nekünk a legjobb élvezet!
Ahogy jött, úgy mehet tovább!
Mi maradunk.
Ja és még valami:
Akik előttem születtek, azok még bátrabbak!
Szabó Sándor írása
Válasz máris szomszéd #64389. hozzászólásáraLehet jó biznisz lenne kivinni néhány vagon macskát.Amúgy ott nagyon el tud szaporodni néhány állatfaj.Így jártak a nyúllal teve,ponty.
Őstermelő vagyok és most, hogy kezdődnek a tavaszi munkák, plusz hamarosan egy órával tovább lesz világos, elő fog fordulni, hogy tovább fog tartani a meló, mint este 8. Gondolom ha csinálok egy igazolást, mint őstermelő, pecséttel meg minden, az megfelel, és tényleg csak arra használnám, ha a meló miatt maradnék kint tovább.
Munkavégzés helyéhez Ti mit írtok/írnátok be? Adott település(ek) mezőgazdasági határa? Vagy soroljam fel a helyrajzi számokat? Kissé tanácstalan vagyok, hátha tud valaki segíteni.
Válasz oprita #64379. hozzászólásáraSzerintem is ez a lényeg,minél hamarabb megkapni,a másodiknál már zsebben az igazolás,na meg kicsit biztonságban fogja magát érezni az ember.
136413 hozzászólás
Válasz rilex #64428. hozzászólásáraIgazán szép történet. Köszönjük és Isten áldjon Téged anyák napján és minden édesanyát.
A két édesanya
Akitől hallottam ezt a történetet, amely a 40-es években a kaposvári kaszárnyában játszódott, már rég nem él.
Restelkedve mesélte el, örök tanulságnak szánva, emléket állítva édesanyjának, és vele együtt az összes édesanyának.
Ez a kiliti fiatalember a háborút megelőző évek valamelyikében „berukkolt” katonának. A sorkatonai szolgálata leteltével, ahogy akkor mondták, „bezupált”, továbbszolgáló szakaszvezető lett. Kemény falusi gyerekként könnyedén vette a katonai élet nehézségeiből fakadó akadályokat és hamarosan parolinján a három krumplivirágot felváltotta a nagyobbacska ezüst csillag, a stráf mellett. Ettől kezdve őrmester úrnak szólították.
A tiszthelyettesek közé tartozott, de a szíve a bakákhoz is húzta. Nem tudta eldönteni, hogy most ő úr lett-e, vagy csak díszelgéskor azért kell fehér kesztyűt húznia, nehogy meglássák durva, vaskos, ekeszarv és „vasvella” feltörte kezét.
Mi tagadás, tetszett neki az úribb élet, olyan helyeken is megfordulhatott, amiről korábban álmodni se mert. Egyszer-kétszer még kaszinóban is megfordult, és már néhány alkalommal moziban is volt, közvetlen elöljárója a törzsőrmester úr szemrevaló lányával.
Mindemellett azonban a szakaszába tartozó katonákhoz igazságos és emberséges maradt.
Egy napon a kaszárnya kapuügyeletesénél megjelent egy kis falusi öregasszony, sötét bő szoknyában, vállán berliner kendővel és az őrmester urat kereste. Az ügyeletes felszólt telefonon az őrmesternek:
- Őrmester úr alázatosan jelentem egy öreg parasztasszony keresi, magával akar beszélni, engedelmével át is adom a telefont.
A telefon máris a nénike kezében volt és csak úgy törtek elő a kis törékeny teremtésből a szavak:
- Én vagyok az kis fiam! Az édesanyád! Hoztam egy kis hazait, felvinném, ha lehet.
- Édesanyám, mondtam már, hogy ne itt keressen, hanem a városban találkozzunk.
- Értem fiam, de legalább a kosárért szaladj le, és vidd fel magadnak. Hoztam egy kis disznótorost is, apád levágta a hízót.
- Nem tudok lemenni most, várjon meg a kaszárnyával szemben a „kisbolt” előtt, hamarosan ott leszek.
- Jól van kis fiam. Felelte az édesanya. Gondolatban megértette az ő, őrmester fiát. Hogy is mehetne ő egyszerű, falusi szegény asszony a nagyságos urak közé. Még megszólnák azt a gyereket, a szegényes anyja miatt!
Időközben olyan dolog történt, amely teljesen felborította a korábbi helyzetet. Amint a kapuügyeletes telefonált az őrmesternek, belépett a kapun egy zászlós, aki akaratlanul is hallotta a beszélgetést. Rápillantott az öregasszonyra, és udvariasan üdvözölte:
- Jó napot kívánok kedves nénikém, ki az a boldog ember, akinek ekkora pakkot hozott?
Az asszony megmondta a fia nevét, de arra kérte a zászlóst, hogy senkinek ne említse az esetet, mert nem akarja, hogy az „őrmester úrnak” szégyenkezni kelljen falusi anyja miatt.
- Bízza rám néném! Erre belekarolt a látogatóba, másik kezével felkapta a kosarat és máris vezette a megszeppent kiliti mamát arra az emeletre, ahol „úri ember” fia tartózkodott.
A zászlós, a nénit maga elé engedve lépett be az őrmester szobájába, aki „vigyázz”- ba vágta magát:
- Zászlós úr alázatosan jelentkezem! – dörrent belőle a regula, de szeme sarkából anyját figyelte. Két erő munkálkodott benne. Az egyik a katona, aki elöljárójával áll szemben, a másik az ősi emberi érzés, amikor egy gyermek rohanna anyjához.
Az utóbbi erő, az a megzabolázhatatlan, szabályozhatatlan, mindennél nagyobb erő, a szülő anya szeretete legyőzte a katonai fegyelem felszínes hatalmát.
A gyerek, és nem az őrmester úr, hanem a szerető gyermek egy ugrással az anyja előtt termett és már ölelte is ezt a drága kis falusi asszonyt.
A zászlós egy darabig csak nézte ezt a szűnni nem akaró, megfogalmazhatatlan csodát, majd megszólalt:
- Őrmester úr, ne mulassza el bemutatni az édesanyját a katonáinak! Bár én is megtehetném, de nekem már nem él az anyám. Elővett a zsebéből egy megsárgult kis képet és a fiú kezébe nyomta. A fotón egy kis falusi öregasszony volt. Az őrmester nézte a képet, majd nézte az édesanyját.
- Zászlós úr, ezek szerint a maga édesanyja is…?
- Igen őrmester úr, az én édesanyám is egy falusi paraszt asszony volt, aki felnevelt engem, és a többi testvéremet. Nagyon büszke vagyok az anyámra!
Az őrmester legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében.
- Le akartam tagadni az anyámat! Ezt a nagy bűnt megbocsájtja- e nekem az Istenem? Ezt a nagy vétket megbocsájtja- e nekem Édesanyám?!
Amint anya és fia elmélyülten beszélgettek egymással, észre sem vették, hogy a zászlós kiment a szobából. Hamarosan visszatért az őrmester katonáival, az egész szakasszal, akik kétsoros vonalban felsorakoztak a folyosón.
A nénike és a fia kiléptek a folyosóra. Az őrmester rápillantott katonáira és megszólalt:
- Fiúk, bemutatom az édesanyámat.
A zászlós „vigyázz-t” vezényelt, odalépett a nénike elé és tisztelgett neki.
Ettől a naptól az őrmestert a katonái még jobban tisztelték, mint korábban. Az anyja pedig ugyanannyira szerette, mint annak előtte. Miért nem jobban? Mert ennél jobban már egy anya sem tud szeretni.
Isten áldja az összes édesanyát!
(Dudás Károly)
Válasz Mihály #64426. hozzászólására Hogy vártam -vártuk hogy megcsinálhassa amit mondot de sajnos nem azt figyeltem amit csinált hanem amit mondott-
https://www.facebook.com/hashtag/zk%C3%A1rp%C3%A1td%C3%A1niel?__eep__=6&__cft__[0]=AZWyV4hZp1zk24qk9_bfFCOChUmbwK4PPcHCa6NmgeldFaxK9T_pk82HuA0qLif2Qhwv6WaO1L-Ykxd9_9hDnM6hTSDtIMy-mtHeOk8v9zg28tY9EGU93FW5nVh5Cm1eE1Lgqlnp8SByVxRD1iAF-ZW8z_C54VybIK5mZeLIPloEUpFMeiFOA_xhZG8J0dr8oqA&__tn__=*NK-R
Válasz Földönfuto #64425. hozzászólásáraMiből gondolod hogy nem érzem jól magam ebben az országban más kérdés hogy egyes vezetők baromságai kiakasztanak meg az hogy Román alapítványokat támogat a Magyar kormány az én adómból is
Válasz Mihály #64420. hozzászólásáraMert én jól érzem magam ebben az országban,veled ellentétben.
Válasz Gumóka #64423. hozzászólására Csak neked " A magyar Alkotmánybíróság (mitől is az, miközben nincs is Alkotmányunk?) döntött. Miközben az erdélyiek szavazhatnak levélben, aközben a magyar kormány által külföldre űzött magyarok NEM.
A bírák szerint a törvény “nem zárja el a szavazástól… a szavazás napján külföldön tartózkodó, magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárt: választásuk szerint szavazhatnak a külképviseleten, vagy hazatérhetnek és leadhatják a szavazatukat az állandó lakhely szerinti szavazókörben.”
Akkor tekintsük el attól, hogy adott esetben egy napja is rámehet a szavazásra egy magyar állpolgárnak mire elutazik Londonba a követségre és ott sorba áll, hogy leadhassa a voksát.
Számoljuk egy kicsit! Reggel héttől, este hétig tart nyitva a követségi szavazókör. Mondjuk, hogy egy szavazó 3 perc alatt végez (dokumentumok ellenőrzése, szavazás, stb.) mert minden olajozottan halad.
Tizenkét óra, az 720 perc. Az - 3 percenként egy szavazó - 240 (!), nem tévedés kettőszáznegyven magyar választó, aki élhet állampolgári jogaival az Alkotmánybíróság politikai prostituált tagjai szerint.
De legyünk megengedők! Mondjuk, hogy 10 választási bizottság áll fel a londoni követségen. Az akkor 2 400 választónak ad esélyt, miközben Angliában a legóvatosabb becslések szerint is legalább négyszázezer magyar állampolgár él, akiket ez az Orbán által megalkotott bohóctársaság megfosztott az állampolgári jogaiktól. A tisztesség kedvéért jegyezzük fel annak az öt bírónak a nevét, akikben még megmaradt a jog tisztelete és a határozat ellen szavaztak - Czine Ágnes, Lévay Miklós, Pokol Béla, Stumpf István és Szalay Péter.
Véleményem, nyolcan nem nevezhetők bírónak, hiszen igazi csicskák módján szolgálták ki Orbánt.
Válasz Mihály #64414. hozzászólásáraÉn már annak is örülnék, ha megfelelően tagolnád a hozzászólásaid, tudod, kis- és nagybetű, pont (pont), vesszőcske.
Legalább.
Bár ezt már sokan jelezték, de csak azért se.
Válasz Földönfuto #64418. hozzászólásáraInternet ott is van.
Válasz Földönfuto #64418. hozzászólásáraMár nem de jobb lett volna 10 évvel ezelőtt és te miért nem akarsz kivándorolni a szigetre...???? van föld bőven 1000 hektár számra
Válasz Rabó001 #64415. hozzászólására az a röhej hogy hét éve még én voltam a megátalkodot kapitalista szélső jobbos terrorista kutya kölyke most meg libsi dk lmp meg mit tudom én ill. tudom a Fidesz által nyomot Soros elv egyik tagja mert ha nem megy valami akkor találni kell egy bűnöst ill. csoportott akitki lehet tenni pellengérre mert ő a Soros mert a pártunk és kormányunk sérthetetlen mindddig míg le nem váltják onnantól ők a Sorosak az elmúlt 8 év esetleg a következő 122 lesz de a lényeg a vissza mutogatás ez már a Deri is hatásosan gyakorolta Viktorők meg mint írtam már jó tanulók voltak
Válasz Mihály #64417. hozzászólásáraTe nem akarsz velük menni?
Válasz Földönfuto #64416. hozzászólásáraNeked nem jött le sajnálom de nem segítek...
Válasz Mihály #64414. hozzászólásáraÉs mi ebben a hír?Uniós állampolgárok,bármelyik uniós államban szabadon vállalhatnak munkát.Az meg majd kiderül szerencsével járnak-e?
Lehet fogadásokat kötni, hogy mennyi idő múlva jön az első libsizés?
Úgy látom Mihály és Q..erdész is ittvan, lexrex néven, de lehet benéztem.
Válasz Földönfuto #64413. hozzászólásárahiába erőlködsz nem megyek bele felesleges vitába Néhányan vagytok akik semmi mást nem csináltok csak a másik hozzá szólásait fikázzátok de nem csak itt a fórumon a való világban is sajnos aztán meg csodálkoztok , hogy miért mennek a fiatalok külföldre most ők a Sorosok ma olvastam:Tisztelt csoporttagok! 23 éves vagyok, OKJ-55 ápoló végzettségem van (felnőtt szakápoló), valamint középfokú angol nyelvvizsgám. Szakmai tapasztalatot tekintve két évem van. Élettársam 24 éves, hegesztő, angol nyelvet alapszinten beszéli, szakmai tapasztalata három év. Érdeklődni szeretnék, hogy tudtok-e ajánlani közvetítő cégeket, amelyek megbízhatóak és segítségünkre lehetnek? Előre is köszönöm!
Szerinted itthon nem lenne rájuk szükség ....Ó-Ó dehogynem kiválóan terhelhető szakmailag fejleszthetőek egyszóval fiatalok és élni akarnak nem szenvedni...
Válasz Mihály #64411. hozzászólásáraElég gyenge anyag,csak ennyire telik a központban?Azt a listát nem küldték még le,hogy a DK-s párttagok közül hányan hunytak el az oltásellenes kampány következtében?Mert az ismertebbek közül már hatan haltak meg,mert visszautasították az oltást.
Válasz rilex #64409. hozzászólására Nagyon jó írás sajnos ez van a mai Magyar ember nem ismerne önmagára a 80 években mert akkor teljesen másak voltak akár vidéki kis városban lakott akár falun ugye a fő városi mindig lenézte a vidékit ez nem újdonság ma sem de már a falubeliek is kivagyok mivagyok uram bátyám s patkány stb szóhasználat van ami szerintem nem jó. Tolerancia nulla a pénznek maradt egy kicsi v. sok helyzettől függően. De nem érdekel itt senkit mi van a szomszéddal vagy az utcabelivel csak nekem ne szóljon senki pénz nincs egyébként ,hogy vagy sem biztos hogy kiesik a szájukon szóval ez katasztrófa ami főleg az utóbi 10 évben felerősödőt
Figyelem politikai írás gyenge idegzetüek üljenek le:https://www.facebook.com/100207335497007/photos/a.100259892158418/123874573130283/?__cft__[0]=AZX8bXa8_lUF8SjqKvTwkzBTjFy6ddYGkYzFn3xf2stKrmHAqmcHpQgRjs0HbsfHfOQQ248fWyNmD_C14VOIDryCEXul-8FJQ12PBs7EkPBozll0mxhKJkXggKg0KuZVhY2q-TC5mALDcQgoSHWOEpJ7dR2TB6Cygzek65z2oqUb7A&__tn__=EH-y-R
Válasz rilex #64409. hozzászólásáraEzen el lehet gondolkodni,én át is érzem,át is éltem,lassan ebbe a generációba tartozom.
"Meghalt 275… 248…214 többnyire idős, krónikus betegségben szenvedő beteg. " Minden nap halljuk és csak a számokra figyelünk. Vajon csökkennek, nőnek, hogyan változnak az adatok hétről hétre? De a számok, a statisztika mögött emberek vannak. Férfiak, nők, akik megöregedtek, akik már nem vágyakoznak, akik nem ezt érdemelték életük végén.
Csendben tűnik el egy generáció, akikre legyintünk, mert éltek már eleget, már nem akarnak semmit az élettől, már nem hasznosak senkinek. Ezek közül az emberek közül, akik most a kórházban, elszigetelve, magányban élik meg földi létük végét, akad olyan, aki még megélte a háborút. Van, aki apja, anyja mellett segítkezett a romok eltakarításában.
Meghalnak emberek, akiknek a kezét nem fogja senki, nem látogathatja meg őket egy rokon, csak lepedőbe csavarva elviszik idegenek és kimondják az ítéletet: covid.
Ők még részesei voltak annak az örömnek, amikor megkapták az első Trabantjukat, Wartburgjukat. Még közösen építették a házaikat, mert egymásnak segíteni természetes volt. Izzadt atlétákban adogatták a tetőcserepeket, keverték a maltert, és az asszonyok velük nevettek, amikor téglaporos kezükkel felhörpintették a sörüket.
Ezek az emberek még leültek beszélgetni egymással és valóban hittek egy jobb világban. Az iskolában azt tanulták, a becsületnél és tisztességnél fontosabb nem létezik. Aztán rájöttek, hogy mégiscsak, de addigra bőrükbe ivódott a munka, a szorgalom és az igazság szeretete. Nem voltak szentek, mert boldogulásukért biztosan kerestek kiskapukat, mégis volt bennük valami hatalmas erő, amellyel megteremtették a mai generáció jólétét.
Úgy érezték, a háború után világban majd találnak egy olyan helyet, ahol értük szól a zene, ahol a bálban nekik muzsikál a zenész, és rájuk kacsint az a csinos lány, aki nem adja magát elsőre, mert szeretné, ha udvarolnának neki.
Öregek, mondjuk, és a ráncos, csúnya kezek láttán elfordulunk, nem akarjuk megsimogatni. Abban a világban, amelyben talán értékesebb volt az adott szó, ahol a hétköznapi ember nem fulladt bele az élet habzsolásába, még meghallgatták egymást. Nem volt könnyebb az életük, hiszen a vágyak mindig is vágyak voltak, és hazugság lenne azt mondani, nem akartak többet vagy megelégedtek azzal, amijük van.
Ez a generáció még tudta mi az az ünneplő ruha, hogyan kell felöltözni egy színházi előadáshoz vagy a templomba. A tiszteletet nem érezte nyűgnek, mert látta, hogy ha valaki elért valamit, akkor megdolgozott érte. A legtöbb esetben. A be-becsorgó nyugati jólétből megérezte, hogy a szürke Magyarországon nem színesedik meg az élet egyhamar. Mégis megtett mindent, hogy boldoguljon. Nem akart tizenöt percnyi hírnevet azért, hogy utána éveken át abból próbálja eladni a nevét.
Minden nap meghalnak emberek, és mi, akik maradunk, nem törődünk ezzel. Egy keveset szörnyülködünk, de nem látjuk magunk előtt az andalgó fiatal párt, aki azon töprengett, vajon hogyan házasodjon össze, hiszen reményük sincs lakásra. Nem látja a finom, puha bőrű lányt, akinek ragyog a szeme, amikor a fiút hallgatja, hisz az megígéri neki, hogy egyszer elviszi a tengerhez, habár tudja, hogy sose lesz annyi pénze. És tudja a lány is, mégis belemosolyogja a reményt kettejük ölelésébe.
Elengedjük az öregeket, mert már éltek eleget. Egyszer viszont mi is leszünk azok, akikre ezt mondják, és összesúgva megjegyzik, már bolondok vagyunk, szenilisek vagy haszontalanok.
Világjárvány van és a félelem közepette úgy változik meg ez a világ, hogy főképp a saját mozink nézzük, nem látjuk mások filmjét. Fellélegzünk, hogy bennünket elkerült a baj, és a halál nem nálunk akar vendégeskedni.
Nem 245-en, 216-an vagy akárhányan halnak meg ma, hanem ennyi apát, anyát, fivért, nővért, barátot veszít el a világ, amely soha többé nem lesz olyan, mint előző nap, amikor ők még itt voltak velünk.
(írta: Hildaságok)
Ma voltam a pestibanin segíteni a barátom feleségének összeszedni az árut segíteni pakolni mert fáj a keze.(erika)
Én voltam a rakodó.(130kilócsúnyanézés)
Nekem feltöltődés volt az,hogy mindenkivel lehetett kommunikálni és senki nem volt búval baszott.
Ez egy jó csapat.
Ennek működnie kell!
pisti
Válasz mocsencsi1 #64400. hozzászólásáraNálunk a dokinál a VEGACILIN volt a nyerő!
Válasz Kémlelő #64399. hozzászólására Remélem már olyan veszi át az irányítást akik még nem jutottak el a csúcsra az elmúlt 30 év az nem sok jót mutatott de remélem az unokám még megéri hogy felzárkózik ez az ország a nyugat európai országok színvonalához én nem szeretném ha Osztrákokat hoznának példának már több mint 60 éve próbáljuk útól érni s még megsem tudtuk közelíteni elég lenne ha Dánia szintjét elérnénk
Válasz Földönfuto #64403. hozzászólására
Válasz Földönfuto #64403. hozzászólására
Válasz III.Gyula #64402. hozzászólásáraFőleg,ha a gyógyszert csak ismerte,de nem szedte.A kisüstivel más a helyzet.
Válasz mocsencsi1 #64400. hozzászólásáraKalmapirin,öregapám csak ezt a gyógyszert ismerte,no meg a kisüstit,és mégis 90évig élt.
Válasz mocsencsi1 #64400. hozzászólásáraTeljesen igazad van!
Esetleg a Fagifor és az Erigon szirup még. 
Válasz rilex #64393. hozzászólásáraNa tán annyival kiegészíteném, hogy a MARIPEN nevű bogyón kívül más gyógyszert, pirulát,rágó és egyéb bevonatos kapszulát, vitamint, komplexet stb. nem ismertünk, de félek az öreg doki se.
Válasz Mihály #64397. hozzászólásáraHa a régiek jönnek vissza, semmivel sem várok jobbat.
Voltak már és az sem tetszett.
Válasz Mihály #64397. hozzászólására a francba nem 5 fő hanem 5000 fő egészségügyi dolgozó lett volna
Szóval van ez az ország ahol senki nem vállal felelőséget a tetteiért elvileg ugye most a miniszter elnöké minden felelőség de szerinte minden rendben van az egészség ügyben mert a belügy miniszter a 10000 fő létszám hiánnyal küszködő egészségügy még 5 főt elveszített az-az most már 15000 fő hiányzik de a másik miniszter szerint nem történt semmi (ja közben elértük a napi 300 fő elhalálozást s kiderült torlódnak az adatok aha ha ezt érti valaki)de van államtitkárunk aki szerint szintén rendben van minden s állítólag egészségügyi diplomát szerzett .
https://www.facebook.com/szabotimeapm/photos/a.659023850820885/3959785247411379/?__cft__[0]=AZUgpkQ485wuCogHB6NWpPjsLckBNWrsOg33L0bXVpVf_-Lub3vibnYBNSrsB8DZmnsnNNhpfvLlyGUEUV9omnfeiiXMkIsyuJdmK5nWG6uriHdZdB7tjKNAplL6nQN0PNtknmCodXIL0RH2ZQtu1fMUExv_xH4hyuNRlxi5hMJN_PfiS-Sl3O8nQ6RH2OodjIg&__tn__=EH-R 
De egy kérdés azért felvetődött bennem ha sikerül véletlenül leváltani őket s betartják az ellenzékiek az igéretüket s bíróság előtt mit fog a miniszter elnök mondani miért nem küldte ezeket az alkalmatlan embereket a jó francba?????? s talán 10000 ember élhetne még ma is az elhalálozottak közül 
Válasz rilex #64393. hozzászólásáraJót mosolyogtam a felsorolàson, kicsit meghatódtam. Iskolàban egyedül mi laktunk tanyàn. Végigolvasva a listàt úgy érzem, hogy a velem egyidősek helyett is volt gyerekkorom. Saraztam, màszkàltam mezítlàb a betonon és a szőlő között a homokban, babàztam kukoricàval, építettem bàlàból bunkert, pakolàsztam Apukàm műhelyében, szerettem a daràlnivaló takarmànyba belenyúlni.Vàrtam, hogy "nagy" legyek, hogy én készíthessem elő a kacsàknak a daràt. Ez volt az egyik legnagyobb vàgyam
Vàrtam, hogy megkóstoljam az első mustot és szétszedjük Apuval a prést.
Akkor nehéz volt megélni, hogy kilógok a többiek közül. Ma màr nem adnàm semmi pénzért, hogy mindig "koszos" és kócos kislàny voltam.
Válasz rilex #64393. hozzászólásáraezt jól összeírta a szerző.Az elsőtől az utolsó szaváig igaz,és hát minden részletét átéltem.
Válasz rilex #64393. hozzászólásáraÚgy biz a úgy volt nézem ezeket a mai anyukákat hozza visszi a gyereket nincs 5 perce annak a gyereknek önállóan gondolkodni csselekednie ezt csináld azt csináld ezt ne úgy hanem így a játszó téren is ritka mikor csapatban játszanak mind egyedül csinálja azt amit a másik semmi önálló gondolat utáni cselekvés
Így volt!!!
A parlagfűben elbújva ettük a darazsas kukucskát és a hangyás papsajtot.
Másztunk fára (máséra is), bújtunk árokba, gödörbe. Estünk és keltünk. Sőt gáncsoltak is, mégis eljutottunk valahová.
Ha esett a hó, ettünk belőle.
Ha eső, volt, hogy abból is.
Utána a pocsolyákban játszottunk. Ha kezdte felszárítani a nap, akkor a cserepesre száradt sárban. Ha mélyebb volt és hamarabb poshadt, akkor abban.
Ha permeteztek, kicsit jobban megtörőltük a gyümölcsöt. Ha kiírták, hogy permetezve, tudtuk, hogy nem is vigyáznak rá!
Ha láttunk utcai kutat, ittunk. A csőréből. Egymás után mind. Aki nem tudta lenyomni, annak nyomtuk. Nem volt aki nem tudott inni és nem volt akinek nem volt a nyála rajta!
Ha megvágtuk magunkat, lenyaltuk a vért. Ha fájt, csak egyedül sírtunk, mások előtt nem.
Ha valami megcsípett, agyonnyomtuk.
Ha kutya megharapott, máskor elkerültük.
Ha tehettük, harcoltunk más gyerekcsapatokkal.
Ha többen voltak, inkább fociztunk.
Amire "kértek", mindent megcsináltunk otthon. Nem azért mert szerettük volna, hanem mert tudtuk, utána mehetünk csavarogni!
Gazoltuk a kertet. Etettük az állatokat.
Ha pollent, vagy port szívtunk lenyeltük, vagy kiköptük.
A cserebogár nem egy óriásrém volt számunkra, hanem a nyár kezdete! Kipiszkáltuk a "lyukából" és a markunkban tartottuk, hogy csiklandozza. A lótetűt a tyúkoknak dobáltuk, azok meg mindig összevesztek érte.
Annyi krumplibogár volt körülöttünk a bokrokon, mikor kézzel szedtük (nem permetezve volt akkoriban), hogy Spilberg sírt volna kameráért ha látja!
Örültünk ha a tojást csupasz kézzel még melegen vihettük be az ólból a házba és kesztyűből is csak télit láttunk, eszünkbe sem jutott nyáron, kesztyű!
Ha "vágás" volt a háznál, mostunk belet, ettünk sült vért. Ha szüret, akkor meg ittunk mustot hasmenésig.
Ha zöld volt a gyümölcs, zölden ettük. Ha megérett, akkor úgy is jó volt!
Ha elpusztult egy állat elástuk a kert végében és nem jött érte senki. Kis kedvenceinknek mind nevet adtunk és velünk éltek életük végéig.
Emlékszünk rájuk örök életünkben.
Nem volt edzőcipőnk, szandálban szaladgáltunk a fűben is és a kövek között is. Ha megvágta, vagy megszúrta a lábunkat egy rozsdás vas vagy szög, kaptunk egy tetanuszt. Vagy nem.
És az a vas hol van? Már rég nincs. Mi meg itt vagyunk. Helye sem látszik már, csak emlékszünk rá! Miért? Mert erősít!
Ha leégetett a nap, sziszegtünk. Begyógyult.
Ha megtaknyosodtunk, kaptunk zsebkendőt és azzal jártunk iskolába!
A legtöbben tudunk tüzet "rakni"! Hajaj, van aki nagyon.
Hordtuk a szenet, vágtuk a fát, szedtünk szálkát! Mondjuk azt nem szerettük. Nem kellett jelezni, az autók kikerültek.
Aki megtanult a 28-as biciklivel elindulni, az jutalmul akkortól vihette az öccsét, vagy húgát óvodába vele!
Minden ami kölyökként a levegőn minket ért, az erősített.
A levegő nekünk a legjobb élvezet!
Ahogy jött, úgy mehet tovább!
Mi maradunk.
Ja és még valami:
Akik előttem születtek, azok még bátrabbak!
Szabó Sándor írása
https://i.pinimg.com/originals/08/68/49/08684981e8c406fe32e927c96c7774de.gif
Válasz Földönfuto #64390. hozzászólásáraNekik mit akar lőni ez a stüszi vadász papunk
http://Amennyire hangosan szeret a kormány Kína mellett kiállni, annyira halk maradt a kormányközeli sajtó a kínai hadügyminiszter múlt heti magyar látogatása kapcsán. Pedig a világ egyik vezető hatalmának egyik legbefolyásosabb minisztere járt Budapesten, de az évente százmilliárdnyi adóforintból működő “közszolgálati” média mintha direkt elhallgatta volna a látogatás valódi célját. Hogy miért tehettek ilyet, arra a kínai sajtóból kaphatjuk meg a választ. Ott ugyanis vezető hírként szerepelt több helyen, hogy Kína többek között a kínai-magyar katonai kapcsolatok megerősítését várja a következő időszakban. Miközben tehát Szijjártó Péter éppen egy NATO-tanácskozáson vett részt, addig itthon Áder János, Semjén Zsolt, illetve Benkő Tibor honvédelmi miniszter a kínai hadsereggel kialakítandó szorosabb együttműködésről tárgyaltak. Fogalmazzunk világosan: olyan ország hadügyminiszterének nincs keresnivalója Magyarországon, amely kisebbségek millióit börtöntáborba zárja, amely a szomszédait folyamatos katonai fenyegetéseknek teszi ki, vagy amelyik saját autokrata rendszerét igyekszik éppen nemzetközi egyezmények ellenében Hong Kong-ra erőltetni. Szinte hihetetlen, hogy 22 év NATO- és 17 év uniós tagság után is újra és újra emlékeztetni kell a kormányt: Magyarország helye megkérdőjelezhetetlenül a nyugati értéközösségben van. De nincsenek illúzióim. A Fidesz továbbra is keleti diktatúráknak hízeleg majd, hiába mondta maga Orbán nem is olyan régen, hogy a “szabadság mindig nyugatról jön.” Szerintünk viszont először 2022-ben nekünk kell kivívnunk a szabadságunkat, hogy utána ne férhessen hozzá kétség: Kína, Oroszország és Azerbajdzsán helyett európai szövetségeseinkkel kell szorosabbra fűzni a viszonyt, egyszer és mindenkorra elkötelezve Magyarországot a nyugati értékrend mellett.
Válasz máris szomszéd #64389. hozzászólásáraLehet jó biznisz lenne kivinni néhány vagon macskát.Amúgy ott nagyon el tud szaporodni néhány állatfaj.Így jártak a nyúllal teve,ponty.
https://24.hu/szorakozas/2021/03/20/egerinvazio-video-ausztralia/
Válasz csontii #64387. hozzászólásáraIgy van, mindíg is a józan hülyékkel van a gond!
Ez alapigazság!
Válasz szantofold22 #64385. hozzászólásáraEzek rendes bolondok.
Válasz szantofold22 #64385. hozzászólásáraVolt pisi meg kaka!
Válasz szantofold22 #64384. hozzászólására
Valamiért megakadt és többet rakott be , de azért igy se rossz....
Sziasztok!
Őstermelő vagyok és most, hogy kezdődnek a tavaszi munkák, plusz hamarosan egy órával tovább lesz világos, elő fog fordulni, hogy tovább fog tartani a meló, mint este 8. Gondolom ha csinálok egy igazolást, mint őstermelő, pecséttel meg minden, az megfelel, és tényleg csak arra használnám, ha a meló miatt maradnék kint tovább.
Munkavégzés helyéhez Ti mit írtok/írnátok be? Adott település(ek) mezőgazdasági határa? Vagy soroljam fel a helyrajzi számokat? Kissé tanácstalan vagyok, hátha tud valaki segíteni.
Válasz oprita #64379. hozzászólásáraSzerintem is ez a lényeg,minél hamarabb megkapni,a másodiknál már zsebben az igazolás,na meg kicsit biztonságban fogja magát érezni az ember.
Válasz Nyomasek Bobo #64374. hozzászólásáraÉn neten regisztráltam már első nap.
Válasz Bárány #64378. hozzászólásáraMost jutott eszembe!