Ha így megy tovább , élhetetlenné válik ez az ország. És végül az értelmiség is távozik az országból, ezt szeretnék végülis a p(k)ipások elérni hogy csak a kétkezű munkások maradjanak s dolgozzanak éhbérért nyomorban!!!
"Haszonbérleti szerződéseik fokozatos lejártával több, mint 600 ezer hektárról kell lemondaniuk, és ez az állattenyésztésben 100 ezer tehén, illetve 700-800 ezer sertés elvesztésével járhat, mivel az állatállomány döntően náluk koncentrálódik, miközben takarmánytermelő bázisaik jelentős részétől meg kell válniuk."
Ez így csak féligazság. A nagyüzemi állattenyésztés évek óta alibiként szolgál ezen cégek többségének.
"A leépítések az AKI kalkulációi szerint egyúttal 7-8 ezer munkahely megszűnését és 100-150 milliárd forintnyi vagyon elvesztését eredményezhetik."
Ez még mindig kevesebb munkahely, mint ami az "Állattartó telepek korszerűsítése" kapcsán elveszett. Ott emlékeim szerint bőven 15000 felett volt a megszűnt munkahelyek száma.
"Szakértői számítások szerint számos gazdálkodó kihasználja majd a földvételi lehetőséget, és jelentősen fejleszti birtokát. A körülbelül 180 ezer regisztrált földművesből ma 50 ezerre tehető a főállású egyéni és 120 ezerre az úgynevezett részmunkaidős termelők száma. Ez utóbbiak közül földvásárlásos birtokbővítésekkel rövidtávon 20 ezren válhatnak főállású gazdálkodókká. "
Ez így finoman szólva is önellentmondás a cikk korábbi állításaival szemben. Döntse már el a tisztelt cikkíró, hogy akkor csökkenni fog, vagy nőni a föld kereslet??!
A korábbi bérlőnek előhaszonbérleti joga van, Neked az állattartó telep miatt szintén előhaszonbérleti jogosultságod van. Egyenrangú jelentkezők esetén a föld tulajdonosa dönti el, kivel akar haszonbérleti szerződést kötni.
Az állattartó telep üzemeltetőjét a volt haszonbérlővel azonos sorrendben illeti meg előhaszonbérleti jog, feltéve, hogy:
- helyben lakó (a Tft. 3. § m) pontja értelmezése szerint);
- az állattartó telep legalább egy éve folyamatosan működik;
- az állattartó telep működését a NÉBiH által kiadott hatósági bizonyítvány igazolja;
- a bérelni szándékozott termőföld nyilvántartott művelési ága: szántó, rét, legelő, fásított terület.
Ha ez értelmes, akkor én inkább értelmetlen szeretnék maradni. Nagyon kilóg a lóláb, ráadásul egy olyan portálon jelent meg az eredeti cikk, amit a nagybirtok rendszer fenttartásában érdekelt cégek pénzelnek.
Válasz #2635. hozzászólásra
Az új földtörvény 2014-től lesz, most még nem él.
Ha jól emlékszem marad az eredeti rangsor, de mindenhol "helyi lakos" szerepel.
Azaz a 20km-es körzet számít helyi lakosú embernek, közighatárra értelmezve.
De olvasd el, mert én már régebben olvastam.
Üdv
Az új földtörvény szerint haszonbérletnél kinek van elsőbbsége az alábbi esetnél?A mostani területet egy BT bérli.A bérlet lejárta után a BT vagy én leszek a rangsor elején.Én bejegyzett állattartó teleppel rendelkezem.
Válasz #2632. hozzászólásra
Apa kezdőőődik.
Ne haragudj, de a földvételes, elővásárlásos topikban erről már írtunk korábban. A ptk szerint is elővásárlási joga van a társtulajnak, de !!!!
Jogszabályi értelmezés alapján csak akkor van, HA a tulajdonostárs megkeres és felajánlja írásban. Ha a kifüggesztéskor látod már a hirdetményt, ott már tulajdonostársként nem szerepelsz a rangsorban ( nem is szerepel a rangsorban a társtulaj 1. Magyar Állam, 2. bérlő stb...). A jogszabály úgy veszi, hogy Téged már megkérdezett az eladó, és nem éltél az elővásárlási jogoddal, így kifüggesztéskor bérlő, szomszéd stb.-ként vehetsz csak részt.
Ez nem a Te hibád, ez a földhivatalok hibája. Az egyik aki figyelembe veszi az elutasít JOGOSAN, hogy ilyenkor már nem élhetsz elővásárlási jogoddal, amelyik amúgy értelmezi a jogszabályt, az pedig engedi, hogy kifüggesztéskor élj az elővásárlási jogoddal ( a következő utáni bekezdés ezeknek is igazat ad).
De !!!
Azt senki nem veszi komolyan, hogy a társtulajoknak levélben való értesítésével kellene felajánlani a földet, és CSAK utána harmadik személytől ajánlatot elfogadni.
Tudom, most sokan megköveznek, mert a jogszabály csak annyit ír ( ha nem is szó szerint): "hirdetményi úton", azaz elvileg a kifüggesztés is elég lenne a társtulajok értesítésére.
Szóval a két jogszabály ellent is mond egymásnak.
Az első alapján vágott el a bíróság ( nem volt rajtad sapka, a másik meg ezért vágott volna el, mert volt rajtad). Vicces, de annyira nem.
ez nálunk nem ilyen egyszerű! ptk szerint a tul.társként lennék 1. , a föld tv szerint pedig megelőzöm a helyben lakó szomszédot mint reg. számmal rendelkező őstermelő (én is helybenlakó szomszéd vagyok) . határidőre bejelentkeztem fh-ban semmibe vették. fellebbeztem elutasították. bíróság....elutasítás. ennyit az elővásárlási jogokról.
Válasz #2627. hozzászólásra
Bocsánat, lehet hogy kicsit nyers volt a stílusom, csak ezzel az új földtörvénnyel eléggé ellehetetlenítik a dolgaimat, s ha ezt annak idején tudom lehet bele sem vágok az egészbe. Mindegy ez az én problémám.
Szóval visszakanyarodva az eredeti tárgyhoz. Lehet tényleg rosszul fogalmaztam akkor amikor a minimálbéreket idekevertem, de azért azt elismerheted, hogy még mindig rettentően fel vannak tőkésítve a nyugati versenytársaink, akiknek nem okoz gondot a tizenmillás földár, de jelenleg nekünk még az egy-két millás is sok. Ha jól emlékszem annakidején azért tiltották be a külföldieknek a földvásárlást, mert igen nagyok voltak a jövedelemkülönbségek. Akkor páran azt hitték, hogy ez addigra kiegyenlítődik. Viszont sajnos ez a mai napig nem történt meg.
Az hogy ők jobban el vannak eresztve nemcsak abból ered, hogy több támogatást kapnak, hanem egyéb okai is lehetnek gondolok itt, hogy pl nálunk a legmagasabb az áfa, a szénné adóztatott kis vállalkozókról már ne is beszéljünk, útdíj stb.
Azt meg ugye te sem feltételezed, hogy teszem azt Ausztriában annyival jobban értenének a földtúráshoz, mint nálunk.
Egyébként nincs harag, örülök hogy normálissan tudunk társalogni.
NEM ÉRTEM!!!
Ha annyira egy bizonyos személynek akarom eladni a földem akkor nem lehet megbeszélni hogy a kifüggesztésre irjak 100-200 ezer forintal többet mint a reális ára és akkor senki nem viszi el az orrod elől?
Annyira nem lehet sok az illetéke ennyi árkülömbségnek....
Igy ki lehet védeni azt is hogy kinek van elővásárlási joga stb
Esküszöm hogy csak megpróbáltam alkalmazkodni a stílushoz!
A helyi minimálbérek és az átlag földárak között tudomásom szerint nincs korreláció. Ebből következőleg nem értem, hogy miért kellett a minimálbér fogalmát ide keverni? Annak fényében főleg érthetetlen, hogy Hollandiában nem létezik a Magyarországon használt minimálbér fogalma.
A jelenlegi 1,5-2 millió Ft/ha ár messze nem tükrözi a termőföld valós értékét, ha a jelenleg kapható támogatásokat vesszük alapul. Az itteni támogatás és kinti támogatás között nincs 4-szeres különbség.
Nálunk átlagba 2 milla/ha, persze csak ha van eladó. Én elhiszem, hogy mittudomén Hollandiába 10 milla/ha az ára, de baszod ott a minimálbér sem nyolcvanezer, hanem legalább fél milla. . Úgyhogy hagyjuk már ezt az eu dumát vazze.
Az elővásárlási és előhaszonbérleti jog teljesen EU kompatibilis intézmény. Nem értem, hogy mit hisztizik itt mindenki ezen. Pont amiatt olyan ratyi a mezőgazdaságunk, mert nem éltek ezekkel a jogokkal kellő számban, és így sikerült az értelmetlen birtokszerkezetet konzerválni. Természetesen ez a birtokszerkezet az árakra is negatívan hatott. Többek között emiatt sincs EU-s szemmel nézve ára a termőföldnek.
Minden további vita elkerülése végett: 4*2,5 hektár nem egyenlő 10 hektárral, és ez még nagyon nem gigabirtok!
Valami eu bíróságon meg kéne támadni ezt a hülyeséget. Mondjuk a tulajdonlás jogaihoz való jogosultság állam általi meggátlása. Vagy a tulajdonról való szabad rendelkezés tiltása. Ha olvassa valami jogász, akkor ráharaphatna.
Én még azt is szemétségnek tartom, hogy nem annak adhatom ki a földemet, akinek akarom, hanem majd a párt sóhivatala dönti el hogy ki lesz a bérlő.
Na mármost szvsz ez egy bizalmi dolog, hiszen a földet akár ki is zsarolhatja tönkreteheti, meg aztán a bérleti díjjal is manipulálhat a "nyertes" bérlő, és nekem ebbe semmi beleszólásom nem lehet. Gondolom még meg sem gondolhatom magam, ha megtudom hogy ki lenne a saját tulajdonom „használója”.
Így már értem, mit akarsz. Régen vettem így egyet, de az eladónak az ajánlattevő rokona (az eladó legnagyobb örömére és egyetértésben vele, mert a saját vevőjelölt rokona kevés árért akarta venni) Rangsorban ugyanott álltunk, első helyen. Mindenesetre útálatos dolog ez a kifüggesztgetés. Januártól egy fél évig tartsa majd a pénzét valaki és a végén meg elviszik az orra elől a kikapart gesztenyét.
Csak annyit, hogy beballagsz a PH-ba és viszel magaddal egy előre megírt elfogadó nyilatkozatot (természetesen csak akkor, ha sorrendben a vételi ajánlatot tevő előtt állsz), amelyben leírod, hogy a vételi ajánlatot teljes terjedelmében elfogadod és megindoklod, hogy milyen jogcímen is állsz te a vevő előtt. Ennyi, amúgy semmi bajom veled.
na akkor mit kell csinálni, ha már más tett ajánlatot, na bökd már ki, mert nagyon kezdesz szürke hercegre hasonlítani?
az én verzióm:
1. ha meg akarom venni, akkor én is teszek vételi ajánlatot
2. ha nem akarom megvenni, akkor nem foglalkozok vele
Egyébként mi nem tetszik rajtam neked? Nekem eszembe sem jutott volna basztatni téged. Az se érdekelt volna, hogy a világon vagy, nemhogy beszólogassak itt elmegyógy szinten célozgatva a semmire.
Ha ennyire nem vagy képben, miért írkálsz ide??? Vételi ajánlat, amit kifüggesztve látsz a PH hirdetőjén, ha neked elővásárlási jogod van elfogadó nyilatkozatot teszel a vételi ajánlatra...
eZ A FIDESZBANDA MAJDNEM KITOLT VELEM 2002-BEN IS FÖLDDEL KAPCSOLATBAn, most meg majd pláne.
Mi a szemétség?
A szemétség az, hogy nem kell ide ingatlanügynök, mert a hülye paraszt felhajtja a földet és csak online rá kell tenni egy ajánlatot a kifüggesztés végén a fidesznyiknek, vagy bárki szopkodójuknak. Ez a mocskosság. Kikaparja valaki másnak a gesztenyét. Akkora okosoknak tartják magukat az agymosó propagandájukkal, már a hülye pesti asszony a cbaban is azt nyilatkozza a kimosott agyával, hogy azért vesz magyar dögöt, hogy ne menjen tönkre az a magyar cég, aki előállítja. Én útálom őket, mint a xart most már a kommunistákkal, libsikkel együtt. Ezelőtt tizenöt évvel ha az ember akart venni egy darab földet, akkor felkutatta, megegyezett, kifizette és dolgozhatott. Még 10 éve is telepíthetett aki akart gyümölcsöst, saját földjében még majdnem azt csinált, amit akart. Most meg egy agyonszabályozott szarság a talajvédelmi tervtől (senki se tartja be, csak jó lehúzás) a többi terméktanácsi hozzájárulásig a többi lehúzással együtt. 250 ezer és még nem csinált az ember, csak papírmunkát, meg egy fél év. Nagy baj van ebben az országban a döntéshozó agyakkal, de leginkább, a hülye emberekkel, akik elmennek szavazni és ilyen ganékra szavaznak.
De hogy lehet bekerülni a földbizottságba???? Elvileg helyi gazdák közül lesznek, de mikor, hogy lesz a választás????? Nem igaz, hogy sehol semmit nem lehet még róla tudni
Válasz #2593. hozzászólásra
Köszi!
Az van, hogy a férjem van a sorrend elején, mert nekünk két telkünk is érinti a szóbanforgó telket, és őstermelő is. A baj viszont az, hogy a "szomszéd úr" szándékosan kivárta az utolsó napot, hogy nekünk még csak lehetőségünk se legyen arra, hogy beadjuk a vételi szándékunkat, hogy ne vigye el senki a telket a barátaink elől. Mi pont ezért nem akartuk megvenni, mert ők szerettek volna idejönni mellénk.
Még érdeklődtünk 2 hete hogy valaki jelzett-e vásárlási szándékot, de a hivatal részéről nem volt a válasz. Úgy gondoltuk, akkor ez a barátainké lesz, és ők is örültek...
Nos, ezt jól kihasználva, megkerülve mindenkit, aljas módon belépett az igénytelen, gazos szomszéd az utolsó nap a képbe, és benyújtotta a hivatal zárása előtt 10 perccel a vásárlási szándékát...
Szerintem ez a pofátlanság, és a sumákság legfelsőbb foka, ennél lejjebb már nincs!!!
Tudom sokak szerint ez ilyen, de számomra ez mocskos húzás volt, főleg hogy tudott róla hogy a barátaink ezért hitelt vettek fel és 2 hónapja letétben van az ügyvédnél...
Röviden ennyit...
Ma megpróbál visszalépni az eladástól az föld eladója (tudja ő is hogy nem lehet), mert mindent megpróbál hogy ne ezé az emberé legyen a föld, de tudjuk hogy ez már halott ügy...
Anno felajánlotta neki is a vételi szándékot, de még 6 hónapja nem kellett neki a föld. Most hogy szépen ki lett takarítva, 2x megszántva, 2000 db akác tavasszal beültetve, így már kellett neki sumák módon.
nem kimondottan a földtörvényhez kapcsolódik, de nem tudjátok hol lehet a a neten megnézni a kifüggesztett földbérleti -vételi ajánlatokat?
előre is kösz
3695 hozzászólás
Ha így megy tovább , élhetetlenné válik ez az ország. És végül az értelmiség is távozik az országból, ezt szeretnék végülis a p(k)ipások elérni hogy csak a kétkezű munkások maradjanak s dolgozzanak éhbérért nyomorban!!!









Válasz #2641. hozzászólásra

"hogy akkor csökkenni fog, vagy nőni a föld kereslet"
A kereslet nem fog csökkenni, csak a vásárlók száma, és a föld ára. (szerintem).
de majd látjuk már jövő nyáron.
Válasz #2642. hozzászólásra

Magasztos cél ez, amiért érdemes élni..
szeretnék hányni (annak a pofájába, aki megszavazta)
Válasz #2639. hozzászólásra
"Haszonbérleti szerződéseik fokozatos lejártával több, mint 600 ezer hektárról kell lemondaniuk, és ez az állattenyésztésben 100 ezer tehén, illetve 700-800 ezer sertés elvesztésével járhat, mivel az állatállomány döntően náluk koncentrálódik, miközben takarmánytermelő bázisaik jelentős részétől meg kell válniuk."
Ez így csak féligazság. A nagyüzemi állattenyésztés évek óta alibiként szolgál ezen cégek többségének.
"A leépítések az AKI kalkulációi szerint egyúttal 7-8 ezer munkahely megszűnését és 100-150 milliárd forintnyi vagyon elvesztését eredményezhetik."
Ez még mindig kevesebb munkahely, mint ami az "Állattartó telepek korszerűsítése" kapcsán elveszett. Ott emlékeim szerint bőven 15000 felett volt a megszűnt munkahelyek száma.
"Szakértői számítások szerint számos gazdálkodó kihasználja majd a földvételi lehetőséget, és jelentősen fejleszti birtokát. A körülbelül 180 ezer regisztrált földművesből ma 50 ezerre tehető a főállású egyéni és 120 ezerre az úgynevezett részmunkaidős termelők száma. Ez utóbbiak közül földvásárlásos birtokbővítésekkel rövidtávon 20 ezren válhatnak főállású gazdálkodókká. "
Ez így finoman szólva is önellentmondás a cikk korábbi állításaival szemben. Döntse már el a tisztelt cikkíró, hogy akkor csökkenni fog, vagy nőni a föld kereslet??!
Válasz #2635. hozzászólásra
A korábbi bérlőnek előhaszonbérleti joga van, Neked az állattartó telep miatt szintén előhaszonbérleti jogosultságod van. Egyenrangú jelentkezők esetén a föld tulajdonosa dönti el, kivel akar haszonbérleti szerződést kötni.
Az állattartó telep üzemeltetőjét a volt haszonbérlővel azonos sorrendben illeti meg előhaszonbérleti jog, feltéve, hogy:
- helyben lakó (a Tft. 3. § m) pontja értelmezése szerint);
- az állattartó telep legalább egy éve folyamatosan működik;
- az állattartó telep működését a NÉBiH által kiadott hatósági bizonyítvány igazolja;
- a bérelni szándékozott termőföld nyilvántartott művelési ága: szántó, rét, legelő, fásított terület.
Válasz #2638. hozzászólásra

Ez is Bábolna, IKR sorsára fog jutni?
a földtörvénynél melyik mondat nem tetszik neked?
Én hasonlóan látom, mint aki a cikket írta.
Ha minden külföldi vesz 1 ha földet szerinted nekünk mi marad?
Hogy lehet azon az 1 ha-okon gazdaságosan termelni?
Kollegám lecsőtörőzte a kukoricáját. Lett 100 q heltáronkét,
Ami 65-70 q májusi morzsolt Ez volt a legjobbnak ígérkező tábla.
Még így is marad haszon. Ő tud jövőre fejlődni.
Ahol két hektáron terem ennyi? Ő mit tud csinálni?
Elad a földjéből? Mennyiért is fog tudni jövőre értékesíteni? Mikorra kapja meg a pénzét?
Jó lett-e a földtörvényünk?
Válasz #2637. hozzászólásra
Ha ez értelmes, akkor én inkább értelmetlen szeretnék maradni. Nagyon kilóg a lóláb, ráadásul egy olyan portálon jelent meg az eredeti cikk, amit a nagybirtok rendszer fenttartásában érdekelt cégek pénzelnek.
Például.
értelmes értelmezés.

http://www.mtfkft.hu/?content=hir&hirnum=186
Íme
Válasz #2635. hozzászólásra
Az új földtörvény 2014-től lesz, most még nem él.
Ha jól emlékszem marad az eredeti rangsor, de mindenhol "helyi lakos" szerepel.
Azaz a 20km-es körzet számít helyi lakosú embernek, közighatárra értelmezve.
De olvasd el, mert én már régebben olvastam.
Üdv
Az új földtörvény szerint haszonbérletnél kinek van elsőbbsége az alábbi esetnél?A mostani területet egy BT bérli.A bérlet lejárta után a BT vagy én leszek a rangsor elején.Én bejegyzett állattartó teleppel rendelkezem.
Válasz #2629. hozzászólásra

kösz
Válasz #2632. hozzászólásra
Apa kezdőőődik.
Ne haragudj, de a földvételes, elővásárlásos topikban erről már írtunk korábban. A ptk szerint is elővásárlási joga van a társtulajnak, de !!!!
Jogszabályi értelmezés alapján csak akkor van, HA a tulajdonostárs megkeres és felajánlja írásban. Ha a kifüggesztéskor látod már a hirdetményt, ott már tulajdonostársként nem szerepelsz a rangsorban ( nem is szerepel a rangsorban a társtulaj 1. Magyar Állam, 2. bérlő stb...). A jogszabály úgy veszi, hogy Téged már megkérdezett az eladó, és nem éltél az elővásárlási jogoddal, így kifüggesztéskor bérlő, szomszéd stb.-ként vehetsz csak részt.
Ez nem a Te hibád, ez a földhivatalok hibája. Az egyik aki figyelembe veszi az elutasít JOGOSAN, hogy ilyenkor már nem élhetsz elővásárlási jogoddal, amelyik amúgy értelmezi a jogszabályt, az pedig engedi, hogy kifüggesztéskor élj az elővásárlási jogoddal ( a következő utáni bekezdés ezeknek is igazat ad).
De !!!
Azt senki nem veszi komolyan, hogy a társtulajoknak levélben való értesítésével kellene felajánlani a földet, és CSAK utána harmadik személytől ajánlatot elfogadni.
Tudom, most sokan megköveznek, mert a jogszabály csak annyit ír ( ha nem is szó szerint): "hirdetményi úton", azaz elvileg a kifüggesztés is elég lenne a társtulajok értesítésére.
Szóval a két jogszabály ellent is mond egymásnak.
Az első alapján vágott el a bíróság ( nem volt rajtad sapka, a másik meg ezért vágott volna el, mert volt rajtad). Vicces, de annyira nem.
Na ez nem ide tartozik, de Te írtál ide.
Üdv
Válasz #2613. hozzászólásra
ez nálunk nem ilyen egyszerű! ptk szerint a tul.társként lennék 1. , a föld tv szerint pedig megelőzöm a helyben lakó szomszédot mint reg. számmal rendelkező őstermelő (én is helybenlakó szomszéd vagyok) . határidőre bejelentkeztem fh-ban semmibe vették. fellebbeztem elutasították. bíróság....elutasítás. ennyit az elővásárlási jogokról.
Válasz #2630. hozzászólásra


Semmi gond! Bódog 'gusztus 20.-át!
Válasz #2627. hozzászólásra

Bocsánat, lehet hogy kicsit nyers volt a stílusom, csak ezzel az új földtörvénnyel eléggé ellehetetlenítik a dolgaimat, s ha ezt annak idején tudom lehet bele sem vágok az egészbe. Mindegy ez az én problémám.
Szóval visszakanyarodva az eredeti tárgyhoz. Lehet tényleg rosszul fogalmaztam akkor amikor a minimálbéreket idekevertem, de azért azt elismerheted, hogy még mindig rettentően fel vannak tőkésítve a nyugati versenytársaink, akiknek nem okoz gondot a tizenmillás földár, de jelenleg nekünk még az egy-két millás is sok. Ha jól emlékszem annakidején azért tiltották be a külföldieknek a földvásárlást, mert igen nagyok voltak a jövedelemkülönbségek. Akkor páran azt hitték, hogy ez addigra kiegyenlítődik. Viszont sajnos ez a mai napig nem történt meg.
Az hogy ők jobban el vannak eresztve nemcsak abból ered, hogy több támogatást kapnak, hanem egyéb okai is lehetnek gondolok itt, hogy pl nálunk a legmagasabb az áfa, a szénné adóztatott kis vállalkozókról már ne is beszéljünk, útdíj stb.
Azt meg ugye te sem feltételezed, hogy teszem azt Ausztriában annyival jobban értenének a földtúráshoz, mint nálunk.
Egyébként nincs harag, örülök hogy normálissan tudunk társalogni.
Válasz #2600. hozzászólásra
NEM ÉRTEM!!!
Ha annyira egy bizonyos személynek akarom eladni a földem akkor nem lehet megbeszélni hogy a kifüggesztésre irjak 100-200 ezer forintal többet mint a reális ára és akkor senki nem viszi el az orrod elől?
Annyira nem lehet sok az illetéke ennyi árkülömbségnek....
Igy ki lehet védeni azt is hogy kinek van elővásárlási joga stb
köszi szépen a segítséget
Válasz #2622. hozzászólásra

Esküszöm hogy csak megpróbáltam alkalmazkodni a stílushoz!
A helyi minimálbérek és az átlag földárak között tudomásom szerint nincs korreláció. Ebből következőleg nem értem, hogy miért kellett a minimálbér fogalmát ide keverni? Annak fényében főleg érthetetlen, hogy Hollandiában nem létezik a Magyarországon használt minimálbér fogalma.
A jelenlegi 1,5-2 millió Ft/ha ár messze nem tükrözi a termőföld valós értékét, ha a jelenleg kapható támogatásokat vesszük alapul. Az itteni támogatás és kinti támogatás között nincs 4-szeres különbség.
Válasz #2624. hozzászólásra
Mepar. De azt írja a keresett számú nem található.
Válasz #2624. hozzászólásra
Például itt.
Sziasztok, hol tudnám a neten megnézni hogy egy bizonyos hrsz föld (pl: Páhi hrsz.: 0231/3 ) hol található?
Válasz #2621. hozzászólásra


Mindegy hagyjuk az egészet
Válasz #2621. hozzászólásra


Mindegy hagyjuk az egészet
Válasz #2620. hozzászólásra

Akkor nyugodtan dugd a fejedet a magyar gazosba vazze!
Válasz #2619. hozzászólásra
. Úgyhogy hagyjuk már ezt az eu dumát vazze.
Nálunk átlagba 2 milla/ha, persze csak ha van eladó. Én elhiszem, hogy mittudomén Hollandiába 10 milla/ha az ára, de baszod ott a minimálbér sem nyolcvanezer, hanem legalább fél milla.
Válasz #2618. hozzászólásra

Ez a földterület bármely régi EU tag esetén legalább a háromszorosa lenne.. A 1,5 millió Ft/ha csak nálunk tűnik drágának! Ne csak Hegyeshalomig láss!
Válasz #2617. hozzászólásra

"Természetesen ez a birtokszerkezet az árakra is negatívan hatott. Többek között emiatt sincs EU-s szemmel nézve ára a termőföldnek."
Felétek.
Ha most sikerüé meg vanni a 3 ha.t, akkor ami eladó lesz nekem annak a kikiáltási ára 4,5 mFt.
Válasz #2616. hozzászólásra
Az elővásárlási és előhaszonbérleti jog teljesen EU kompatibilis intézmény. Nem értem, hogy mit hisztizik itt mindenki ezen. Pont amiatt olyan ratyi a mezőgazdaságunk, mert nem éltek ezekkel a jogokkal kellő számban, és így sikerült az értelmetlen birtokszerkezetet konzerválni. Természetesen ez a birtokszerkezet az árakra is negatívan hatott. Többek között emiatt sincs EU-s szemmel nézve ára a termőföldnek.
Minden további vita elkerülése végett: 4*2,5 hektár nem egyenlő 10 hektárral, és ez még nagyon nem gigabirtok!
Válasz #2615. hozzászólásra
Valami eu bíróságon meg kéne támadni ezt a hülyeséget. Mondjuk a tulajdonlás jogaihoz való jogosultság állam általi meggátlása. Vagy a tulajdonról való szabad rendelkezés tiltása. Ha olvassa valami jogász, akkor ráharaphatna.
Én még azt is szemétségnek tartom, hogy nem annak adhatom ki a földemet, akinek akarom, hanem majd a párt sóhivatala dönti el hogy ki lesz a bérlő.

Na mármost szvsz ez egy bizalmi dolog, hiszen a földet akár ki is zsarolhatja tönkreteheti, meg aztán a bérleti díjjal is manipulálhat a "nyertes" bérlő, és nekem ebbe semmi beleszólásom nem lehet. Gondolom még meg sem gondolhatom magam, ha megtudom hogy ki lenne a saját tulajdonom „használója”.
Válasz #2613. hozzászólásra
Így már értem, mit akarsz. Régen vettem így egyet, de az eladónak az ajánlattevő rokona (az eladó legnagyobb örömére és egyetértésben vele, mert a saját vevőjelölt rokona kevés árért akarta venni) Rangsorban ugyanott álltunk, első helyen. Mindenesetre útálatos dolog ez a kifüggesztgetés. Januártól egy fél évig tartsa majd a pénzét valaki és a végén meg elviszik az orra elől a kikapart gesztenyét.
Válasz #2612. hozzászólásra
Csak annyit, hogy beballagsz a PH-ba és viszel magaddal egy előre megírt elfogadó nyilatkozatot (természetesen csak akkor, ha sorrendben a vételi ajánlatot tevő előtt állsz), amelyben leírod, hogy a vételi ajánlatot teljes terjedelmében elfogadod és megindoklod, hogy milyen jogcímen is állsz te a vevő előtt. Ennyi, amúgy semmi bajom veled.
Válasz #2611. hozzászólásra
na akkor mit kell csinálni, ha már más tett ajánlatot, na bökd már ki, mert nagyon kezdesz szürke hercegre hasonlítani?
az én verzióm:
1. ha meg akarom venni, akkor én is teszek vételi ajánlatot
2. ha nem akarom megvenni, akkor nem foglalkozok vele
Egyébként mi nem tetszik rajtam neked? Nekem eszembe sem jutott volna basztatni téged. Az se érdekelt volna, hogy a világon vagy, nemhogy beszólogassak itt elmegyógy szinten célozgatva a semmire.
Válasz #2610. hozzászólásra
De ha már valaki előbb tett ajánlatot, mint te???????Akkor mit is csinálsz?Olyan okosnak hiszed magad...de...
Válasz #2609. hozzászólásra
Ha nekem elővásárlási jogom van és meg akarom venni a földet, akkor én is teszek ajánlatot, nem elfogadom. Viccezel, mikor ilyeneket írsz?
Válasz #2608. hozzászólásra
Ha ennyire nem vagy képben, miért írkálsz ide??? Vételi ajánlat, amit kifüggesztve látsz a PH hirdetőjén, ha neked elővásárlási jogod van elfogadó nyilatkozatot teszel a vételi ajánlatra...
Válasz #2607. hozzászólásra
Mi az, hogy elfogadnám a vételi ajánlatot?
Válasz #2606. hozzászólásra
De remélem azt is érted, h ha esetleg a te szomszédodba venne valaki földet, akkor te is elfogadnád a vételi ajánlatot...
Válasz #2605. hozzászólásra
Az a baj, hogy soknál mentek. Értem, hogy mire gondolsz...
Válasz #2604. hozzászólásra
Nálad úgyse sokra mennének az "agymosással"...
Válasz #2602. hozzászólásra
eZ A FIDESZBANDA MAJDNEM KITOLT VELEM 2002-BEN IS FÖLDDEL KAPCSOLATBAn, most meg majd pláne.
Mi a szemétség?
A szemétség az, hogy nem kell ide ingatlanügynök, mert a hülye paraszt felhajtja a földet és csak online rá kell tenni egy ajánlatot a kifüggesztés végén a fidesznyiknek, vagy bárki szopkodójuknak. Ez a mocskosság. Kikaparja valaki másnak a gesztenyét. Akkora okosoknak tartják magukat az agymosó propagandájukkal, már a hülye pesti asszony a cbaban is azt nyilatkozza a kimosott agyával, hogy azért vesz magyar dögöt, hogy ne menjen tönkre az a magyar cég, aki előállítja. Én útálom őket, mint a xart most már a kommunistákkal, libsikkel együtt. Ezelőtt tizenöt évvel ha az ember akart venni egy darab földet, akkor felkutatta, megegyezett, kifizette és dolgozhatott. Még 10 éve is telepíthetett aki akart gyümölcsöst, saját földjében még majdnem azt csinált, amit akart. Most meg egy agyonszabályozott szarság a talajvédelmi tervtől (senki se tartja be, csak jó lehúzás) a többi terméktanácsi hozzájárulásig a többi lehúzással együtt. 250 ezer és még nem csinált az ember, csak papírmunkát, meg egy fél év. Nagy baj van ebben az országban a döntéshozó agyakkal, de leginkább, a hülye emberekkel, akik elmennek szavazni és ilyen ganékra szavaznak.
De hogy lehet bekerülni a földbizottságba???? Elvileg helyi gazdák közül lesznek, de mikor, hogy lesz a választás????? Nem igaz, hogy sehol semmit nem lehet még róla tudni
Válasz #2600. hozzászólásra
Semmi közöm a dologhoz, de mi ebben a sumákság? Ez van és kész.
Válasz #2578. hozzászólásra
Kérhetsz levélben állásfoglalást a földhivatalból. Én így tettem, és válaszoltak is rá. Nem baj ha csak földút, ha nem elzárt, akkor az is jó.
Válasz #2593. hozzászólásra
Köszi!
Az van, hogy a férjem van a sorrend elején, mert nekünk két telkünk is érinti a szóbanforgó telket, és őstermelő is. A baj viszont az, hogy a "szomszéd úr" szándékosan kivárta az utolsó napot, hogy nekünk még csak lehetőségünk se legyen arra, hogy beadjuk a vételi szándékunkat, hogy ne vigye el senki a telket a barátaink elől. Mi pont ezért nem akartuk megvenni, mert ők szerettek volna idejönni mellénk.
Még érdeklődtünk 2 hete hogy valaki jelzett-e vásárlási szándékot, de a hivatal részéről nem volt a válasz. Úgy gondoltuk, akkor ez a barátainké lesz, és ők is örültek...
Nos, ezt jól kihasználva, megkerülve mindenkit, aljas módon belépett az igénytelen, gazos szomszéd az utolsó nap a képbe, és benyújtotta a hivatal zárása előtt 10 perccel a vásárlási szándékát...
Szerintem ez a pofátlanság, és a sumákság legfelsőbb foka, ennél lejjebb már nincs!!!
Tudom sokak szerint ez ilyen, de számomra ez mocskos húzás volt, főleg hogy tudott róla hogy a barátaink ezért hitelt vettek fel és 2 hónapja letétben van az ügyvédnél...
Röviden ennyit...
Ma megpróbál visszalépni az eladástól az föld eladója (tudja ő is hogy nem lehet), mert mindent megpróbál hogy ne ezé az emberé legyen a föld, de tudjuk hogy ez már halott ügy...
Anno felajánlotta neki is a vételi szándékot, de még 6 hónapja nem kellett neki a föld. Most hogy szépen ki lett takarítva, 2x megszántva, 2000 db akác tavasszal beültetve, így már kellett neki sumák módon.
Válasz #2598. hozzászólásra
kösz a gyors választ.
Válasz #2597. hozzászólásra
itt
Sziasztok,
nem kimondottan a földtörvényhez kapcsolódik, de nem tudjátok hol lehet a a neten megnézni a kifüggesztett földbérleti -vételi ajánlatokat?
előre is kösz
Válasz #2595. hozzászólásra
Gyanítom,hogy a 800 hektáros családi gazdálkodók lesznek a bizottságba.