„A HELYI FÖLDBIZOTTSÁG 68. §
(1) A települési önkormányzat közigazgatási területén földet használó földművesek, mezőgazdasági termelőszervezetek, más természetes és jogi személyek településenként helyi gazdálkodói közösséget alkotnak.
(2) A helyi gazdálkodói közösség képviseleti szerve a közösség tagjai által megválasztott helyi földbizottság.”
Tehát: „földet használó földművesek, mezőgazdasági termelőszervezetek, más természetes és jogi személyek”-ből és nem a miniszter által sűrűn emlegetett „helyben lakó gazdákból” áll majd a földbizottság!
Nehéz lenne elhinni, hogy az érintett települések földbizottságában nem lesz benne Zászlós Tibor, a baracskai rabgazdaság privatizőre, az általa német tulajdonba eladott 9000 hektáros állami gazdaság utód-Rt -je jelenlegi vezérigazgatója, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara frissen negválasztott, agrárgazdálkodásért felelős országos alelnöke...
Lehet a földbizottságokat előre lehúzni, de én inkább megvárnám a gyakorlatot. Meglepően sokan nem születtünk volna meg annak idején, ha a szüleink rokonsága így állt volna hozzánk.
A föld bizottságok papíron egy nagyszerű intézményrendszer, viszont majd a gyakorlat megmutatja, hogy mire lesz használható. Fölösleges ezen most hergelődni, vekengeni. Jővő ilyenkorra már valamelyest többet fogunk tudni. Őszintén kívánom, hogy a földbizottságok képesek legyenek ellátni a törvényben nekik szánt szerepet. Hiszen ez mérettől függetlenül közös érdek.
Válasz #2467. hozzászólásra
Északi teljesen igazad van! Én nagyon kiváncsian várom ki lehet majd a földbizottságok tagja?! Gondolom majd olyanok akiknek így is van már pár száz -ezer hektár és az ő kezük alatt megy át majd minden földügyi dolog ott tuti más nem rúg labdába. Az információ hatalom!
Nekem bonyolult a hivatali nyelv nagyon megfájdul tőle a buksim , tehát aki ki fizet 250 ezret valami kalászos cetlire ,az vehet majd gond nélkül, no persze ha majd a földbizottság engedi, és nem saját körüknek játsszák át az összes földet illetve a jobbakat.
Ahol nincs stabilitás az az ország lemarad , lehet kommunista diktatúra , fasiszta diktatúra , jobb és baloldali , munkás párti , bármilyen ha folyton folyvást változnak az adók , a törvények ,a tulajdonhoz való jogosultságok , egyszerűen ha nincs kiszámítható gazdasági környezet ott lemaradás , elvándorlás, és csőd lesz idővel.
Válasz #2463. hozzászólásra
Argentína a 30-40-es években az élmezőnyhöz tartozott. A franciákat, spanyolakat, olaszokat megelőzte...
Ott nem volt kommunista diktatúra és mégis visszaestek.
Állítólag a Peron diktatúrájával kezdődött a hanyatlás.
Nálunk most Orbán a kis diktátor...
Mi lesz ennek a vége?
Ami megtetszik nekik megszerzik. Jogszabályokkal, törvényekkel, modern maffia módszerekkel.
"Talán csak az, hogy egyrészt a populista-demagóg politikával sokkal tovább lehet "etetni" a népet, mint gondolnánk, akár évtizedeken át is, és az, hogy a centralizált, gazdaság és vállalkozás szabadságát erősen leszűkítő rendszerek végül stagnálást, lecsúszást okoznak. Hiába jól eladható a választók felé a gazdagok, a multik megsarcolása, az erős állami szabályozás, a mindenbe beleszólás, a vállalkozási szabadság szűkítése, az egyenlősítés, a voluntarista gazdaságpolitika végül megbosszulja önmagát.
Ha Magyarország fejlődni szeretne, és közelebb akarunk valóban kerülni az európai átlaghoz, akkor kiszámítható, átlátható államra, helyes szabályozásra, gyorsan, pontosan működő bíróságokra, intézményrendszerre, keretrendszerre van szükség, ahol a vállalkozás, az innováció tud érvényesülni, ahol a tulajdonhoz való jog - legyen az akár intellektuális, akár kézzelfogható vagy bármely más jellegű - megkérdőjelezhetetlen, ahol a törvényeket betartják és betartatják. Ha ilyen államot, ilyen országot tudunk létrehozni, akkor közeledni fogunk a fejlett országokhoz, ha viszont nem, akkor ránk is Argentína sorsa vár - a probléma csak az, hogy sokkal hátrábbról indulunk már eleve..."
Amit nem tudok az az ,hogy aki magyar állampolgár most akarna kezdeni földművelésbe az mit csináljon , ugyanis bérlésben nagyon hátul van a sorrendben , 1 hektár földnél többet nem vehet 3 év gyakorlat híján , mit csináljon vessen magára ?
Eddig a SZU rágott bennünket, most meg AU, de megharapott.
Már régen tudtuk, tudjuk, hogy a törvény mindenkire nézve egyforma.
Ha nem 3 hanem 13 évet kellene életvitelszerűen ott lakni, és nem 300, hanem 30 ha lehet egy regisztrációs számmal rendelkező EU állampolgár tulajdonában, akkor e két aprócska pontosítás már lehetetlenné tenné, hogy nagybirtok külföldi kézre kerülhessen.
Amit már megvettek, ott meg a vevőnek szerencséje volt, mert jókor volt jó helyen.
Ha arra gondolok, hogy valaki értékesíteni szeretne földet, akkor meg hátrány, hogy nem jöhet be nagymértékben a külföldi vevő.
Bonyolult ez.
Még szerencse, hogy nagyjaink velünk vannak, és nem veletek.
Biztos van az univerzumban olyan hely (pl.: egy kényelmes, pesti miniszteri bőrfotel), ahonnan így is lehet látni a dolgokat.
Felelős ágazati vezető ilyet nem mond szerintem egyébként. A valóság az, hogy lényegesen lelassították, megnehezítették a külföldiek földvásárlását, de nem tették lehetetlenné. Csak hát ugye ez a megfogalmazás az egy bites szavazóknak értelmezhetetlen.
Mondjátok meg, én vagyok a hülye? Őszintén. (FIZESS szócsövek kíméljetek.)
A földtörvény garancia arra, hogy e nemzeti kincs végérvényesen hazai kézben maradjon - hazudta a miniszter
Európa egyik legszigorúbb és leginkább gazdabarát földtörvénye a közelmúltban elfogadott magyar jogszabály, amely garancia arra, hogy e nemzeti kincs végérvényesen hazai kézben marad - hazudta a vidékfejlesztési miniszter a Föld-ünnepen és Jászsági Aratónapon szombaton, Jászapátiban.
Fazekas Sándor hangsúlyozta: a magyar kormány "meghallgatta és teljesítette" a "vidék akaratát" akkor, amikor az Országgyűlés a helyben lakó gazdák kezébe helyezte a föld sorsát.
Hozzátette: a törvény előkészítésének egy éve alatt elegendő idő jutott a vélemények és javaslatok megfogalmazására, melyek közül sok be is épült az új jogszabályba. Fontosnak nevezte ugyanakkor, hogy a gazdatársadalom ne higgyen „azoknak a hangoskodóknak, akikben csak most ébredt fel az érdeklődés a magyar föld és a megműveléséből élők sorsa iránt".
(MTI nyomán)
További részletek: http://kuruc.info/r/26/114664/#ixzz2YI7Xk9q8
Annyi kérdésem lenne hogy ha tegyük fel én vásárlok egy földet pl 3 hektárt és alapból nincs rá támogatás de pl beültetem erdővel onnantól kapok rá vagy igényelhetek rá?
Nekem úgy tűnik de nem csak a földtörvény kapcsán , hogy ilyen tesztország vagyunk. Fent a minisztériumban kitalálnak vmi "okosat" (amit tanácsadók mondanak kitudja hány millióért, és lehet tök baromság) és azt megpróbálják ráhúzni y az országra (pedig nem is vagyunk nagy ország máshol nagyban is jobban megy). Senki illetékest meg nem hallgatva.
Nem lenne egyszerűbb megnézni külföldön pl Ausztriába hogy megy ez? csak a jó és bevált példát kellene ellesni mindenben és esetleg tudnánk faragni az 50 év lemaradásból.
vagy ez csak utópia?
1997-2007 Jogász majd adatvédelmi vezető, Országos Egészségbiztosítási Pénztár
1996-tól AGRYA elnöke, majd 2010-től ügyvezető elnöke, egy év megszakítással, 2007-től teljes munkaidőben
2010. július-2011. július VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet főigazgatója, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat főtitkára. A megbízatások lemondással szűntek meg.
Szabadidős elfoglaltság: családi programok, kettlebell, kyokushin karate, vadászat
Életút interjú a Kossuth Rádió Arcvonások című műsorában, 2010. május. Klikk a linkre, aztán a weblapon a "Hallgassa meg" feliratra."
Ha nem kérdés hogy vehet-e földet a külföldi, mert valóban nem az a kérdés. Az hogy mennyit vehessen az már kérdés.
Ezt miért nem feszegeti egy szakmabeli?
Ez nem pártpolitika.
Ausztriában mekkora is a birtokméret?
mindenben "majmoljuk" a külföldöt pont ebben, pont most, miért nem?
Konkrétan ezt a társaságot ismerem: fideszes polgármester, fidesz megyei képviselő, fidelitász aktivista a vezetőség. Félre ne értsen senki normális értelmes srácok, de nem pártfüggetlen társadalmi szervezet. Ha az volna akkor képviselte volna a fiatal gazdŕk érdekeit pl. pályázat ügyben. Nyugdíjjas korú 65-70 éves emberek is 20 évre nyertek földbérletet!
Minden szakmai szervezetet be lehet sorolni politikai alapon, mert kinek ez kinek az az éra a jó. Aki mindenkor kiabál, azt meg biztos a 3. erő támogatja
Az Eu belépéssel, a támogatások felmarkolásával az eu-s piac kinyílásával ez is szükségszerűen együttjár, hogy szabad a vásár. De 500 millió potenciális eu-s földvásálóról beszélini.....a saját szülővárosomban nem vehetek földet, mert 80 km-re lakom. Csak ennyire szűkítették be...
Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége Fidesz elkötelezettségű. Ebből adódóan sem a pályázatokkal, sem a földtörvénnyel kapcsolatban nem emelték fel szavukat. Annál inkább benyalnak a hatalomnak.
vagy ha van egy magánszemély aki kit tudja hogyan összevásárolt mondjuk 400 hektárt akkor majd 100-at elfog adni? na ne
Magya rember leleményes átiratja a felesége nevére vagy kitudja kinek aztán kész.
nagy cégeknél dettó.
Ha van egy Zrt. mondjuk 1000 hektárt művel. Helyi birtok központtal. Akkor a tulajdonos (25%-nál nagyobb tulajdoni hányad esetén) nem vehet helyben földet, mivel nem helyi lakós? Jól értelmezem én ezt?
Vagy, ha a helyieknek nincs pénze a földvásárlásra, akkor ő mégis vehet mivel ő következik a sorban?
63138 oldal M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2013. évi 111. szám
2. Értelmező rendelkezések
5. § E törvény alkalmazásában
7. földműves:Magyarországon nyilvántartásba vett belföldi természetes személy, illetve tagállami állampolgár,
aki e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú
képzettséggel rendelkezik vagy ennek hiányában igazoltan legalább 3 éve
a) mező-, erdőgazdasági tevékenységet, illetve kiegészítő tevékenységet saját nevében és saját
kockázatára folyamatosan Magyarországon folytat, és ebből igazoltan árbevétele származott, vagy
az árbevétel azért maradt el, mert a megvalósult mező- vagy erdőgazdasági célú beruházás még
nem hasznosulhatott
b) a legalább 25%-ban tulajdonában álló, Magyarországon bejegyzett mezőgazdasági
termelőszervezet olyan tagjának minősül, aki mező-, erdőgazdasági tevékenységet, illetve mező-,
erdőgazdasági és az azokat kiegészítő tevékenységet személyes közreműködésként végzi;
Válasz #2443. hozzászólásra
Az eredeti, tavaly júliusban benyújtott törvénytervezet még tartalmazta ezt. A zárószavazásra kivették, mert valószínűleg ezt nem akarták 2/3-ba betonozni. De az üzemszabályozási törvény még visszahozhatja.
A Magyar Közlöny 111. számában én nem találom ezeket a kritériumokat. Ami biztos az az, ha már van 1 ha földed és venni szeretnél még hozzá, akkor már mg végzettség kell (az egyenesági öröklés az persze más lapra tartozik). Arra nem találtam utalást, hogy közép vagy felsőfokú.
Jó nagy kavarodás van, ahány ember annyiféle verzió forog közszájon. Mondjuk nem is csodálkozom rajta mert én is több féle verziót olvastam a tervezetből is, és a saláta törvényjavaslatok is csak a káoszt növelték.
Haszon magazin szerint:
b) Ha bármilyen jogcímen 30 hektárnál több van a tulajdonos kezében, akkor középfokú mezőgazdasági végzettséggel és 5 éves gyakorlattal kell rendelkeznie. 100 hektár felett ezen felül csak főfoglalkozásban lehet földet birtokolni (és bérelni).
Az lenne a kérdésem ,hogy most ugye kell pl. egy aranykalászos gazda tanfolyam is ahhoz hogy földet vásároljak... Mezőgazdasági gépkezelő, önjáró betakarítógép kezelő tanfolyam nem jó hozzá? OKJ azonosítója: 31 521 19 – Mezőgazdasági gépkezelő. Az aranykalászos okj azonosítója Aranykalászos gazda OKJ 33 621 02 0100 31 01
értem én hogy alapvető műveltség meg mindig lehet az embernek újat mutatni., de aki évek óta ezt csinálja és hozzá teszem eredményt is produkál annak minek a mezőgazdasági tecnikusi?!
De tudom a választ el kell tartani a képző intézményeket is (egy ilyen tanfolyam 250000 Ft kb)
Ki van ez találva.
Nem kellett hozzá jogász. A törvényben foglaltak szerint (még) nem vagyok földműves... Így kénytelen leszek Mg technikussá is képezni magam. Ez egy vicc. Majd az MVH fizeti
Ez a közlöny, amiben megjelent:
https://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&ved=0CC0QFjAA&url=http%3A%2F%2Fwww.kozlony.magyarorszag.hu%2Fhivatalos-lapok%2F462eb6ff1ebd81962dc7243a3b687deba44aca4e%2Fdokumentumok%2F4262230c16d66f2cd3d5b517b35fae52216ee765%2Fletoltes&ei=AJzRUbmpJ8rXPZfagegN&usg=AFQjCNGyAfzwGjO3I1v-w7_JZZIXAMONLg&sig2=eFfnldrqFatA3UyhoAm-6A
Valaki világosítson már fel legyenszíves, hogy most az új szuper törvényben foglaltak szerint vehetek-e földet abban az esetben, ha:
1. nem tudom igazolni, hogy a földből élek 3 éve
2. nem vagyok tanult paraszt (nincs mg végzettségem)
3. több mint 1ha földem van
4. östermelő lettem tavaly (mert kellett a papír)
5. ráadásul magyar vagyok
Hol találom meg, hogy mi vonatkozik rám (Googliban kerestem már, de nem sok eredménnyel.)?
3720 hozzászólás
„A HELYI FÖLDBIZOTTSÁG 68. §
(1) A települési önkormányzat közigazgatási területén földet használó földművesek, mezőgazdasági termelőszervezetek, más természetes és jogi személyek településenként helyi gazdálkodói közösséget alkotnak.
(2) A helyi gazdálkodói közösség képviseleti szerve a közösség tagjai által megválasztott helyi földbizottság.”
Tehát: „földet használó földművesek, mezőgazdasági termelőszervezetek, más természetes és jogi személyek”-ből és nem a miniszter által sűrűn emlegetett „helyben lakó gazdákból” áll majd a földbizottság!
Nehéz lenne elhinni, hogy az érintett települések földbizottságában nem lesz benne Zászlós Tibor, a baracskai rabgazdaság privatizőre, az általa német tulajdonba eladott 9000 hektáros állami gazdaság utód-Rt -je jelenlegi vezérigazgatója, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara frissen negválasztott, agrárgazdálkodásért felelős országos alelnöke...
Válasz #2468. hozzászólásra

Lehet a földbizottságokat előre lehúzni, de én inkább megvárnám a gyakorlatot. Meglepően sokan nem születtünk volna meg annak idején, ha a szüleink rokonsága így állt volna hozzánk.
A föld bizottságok papíron egy nagyszerű intézményrendszer, viszont majd a gyakorlat megmutatja, hogy mire lesz használható. Fölösleges ezen most hergelődni, vekengeni. Jővő ilyenkorra már valamelyest többet fogunk tudni. Őszintén kívánom, hogy a földbizottságok képesek legyenek ellátni a törvényben nekik szánt szerepet. Hiszen ez mérettől függetlenül közös érdek.
Válasz #2467. hozzászólásra
Északi teljesen igazad van! Én nagyon kiváncsian várom ki lehet majd a földbizottságok tagja?! Gondolom majd olyanok akiknek így is van már pár száz -ezer hektár és az ő kezük alatt megy át majd minden földügyi dolog ott tuti más nem rúg labdába. Az információ hatalom!
Válasz #2465. hozzászólásra
Nekem bonyolult a hivatali nyelv nagyon megfájdul tőle a buksim , tehát aki ki fizet 250 ezret valami kalászos cetlire ,az vehet majd gond nélkül, no persze ha majd a földbizottság engedi, és nem saját körüknek játsszák át az összes földet illetve a jobbakat.
Ahol nincs stabilitás az az ország lemarad , lehet kommunista diktatúra , fasiszta diktatúra , jobb és baloldali , munkás párti , bármilyen ha folyton folyvást változnak az adók , a törvények ,a tulajdonhoz való jogosultságok , egyszerűen ha nincs kiszámítható gazdasági környezet ott lemaradás , elvándorlás, és csőd lesz idővel.
Válasz #2464. hozzászólásra
Ott volt pár katonai junta is, amit nem nagyon sír vissza senki(.mondjuk azt sem ami nálunk lesz lassan.)
Válasz #2462. hozzászólásra



Ha elolvasod a törvényt meg van a válasz is.
Még birmennyit bárhol vehetsz.
Ha szerzel végzettséget, akkor is vehetsz. (A jelenlegi áraknál egyesek szerint olcsóbban).
Válasz #2463. hozzászólásra
Argentína a 30-40-es években az élmezőnyhöz tartozott. A franciákat, spanyolakat, olaszokat megelőzte...
Ott nem volt kommunista diktatúra és mégis visszaestek.
Állítólag a Peron diktatúrájával kezdődött a hanyatlás.
Nálunk most Orbán a kis diktátor...
Mi lesz ennek a vége?
Ami megtetszik nekik megszerzik. Jogszabályokkal, törvényekkel, modern maffia módszerekkel.
Valamelyik újságban olvastam
"Talán csak az, hogy egyrészt a populista-demagóg politikával sokkal tovább lehet "etetni" a népet, mint gondolnánk, akár évtizedeken át is, és az, hogy a centralizált, gazdaság és vállalkozás szabadságát erősen leszűkítő rendszerek végül stagnálást, lecsúszást okoznak. Hiába jól eladható a választók felé a gazdagok, a multik megsarcolása, az erős állami szabályozás, a mindenbe beleszólás, a vállalkozási szabadság szűkítése, az egyenlősítés, a voluntarista gazdaságpolitika végül megbosszulja önmagát.
Ha Magyarország fejlődni szeretne, és közelebb akarunk valóban kerülni az európai átlaghoz, akkor kiszámítható, átlátható államra, helyes szabályozásra, gyorsan, pontosan működő bíróságokra, intézményrendszerre, keretrendszerre van szükség, ahol a vállalkozás, az innováció tud érvényesülni, ahol a tulajdonhoz való jog - legyen az akár intellektuális, akár kézzelfogható vagy bármely más jellegű - megkérdőjelezhetetlen, ahol a törvényeket betartják és betartatják. Ha ilyen államot, ilyen országot tudunk létrehozni, akkor közeledni fogunk a fejlett országokhoz, ha viszont nem, akkor ránk is Argentína sorsa vár - a probléma csak az, hogy sokkal hátrábbról indulunk már eleve..."
Amit nem tudok az az ,hogy aki magyar állampolgár most akarna kezdeni földművelésbe az mit csináljon , ugyanis bérlésben nagyon hátul van a sorrendben , 1 hektár földnél többet nem vehet 3 év gyakorlat híján , mit csináljon vessen magára ?
Válasz #2459. hozzászólásra



Eddig a SZU rágott bennünket, most meg AU, de megharapott.
Már régen tudtuk, tudjuk, hogy a törvény mindenkire nézve egyforma.
Ha nem 3 hanem 13 évet kellene életvitelszerűen ott lakni, és nem 300, hanem 30 ha lehet egy regisztrációs számmal rendelkező EU állampolgár tulajdonában, akkor e két aprócska pontosítás már lehetetlenné tenné, hogy nagybirtok külföldi kézre kerülhessen.
Amit már megvettek, ott meg a vevőnek szerencséje volt, mert jókor volt jó helyen.
Ha arra gondolok, hogy valaki értékesíteni szeretne földet, akkor meg hátrány, hogy nem jöhet be nagymértékben a külföldi vevő.
Bonyolult ez.
Még szerencse, hogy nagyjaink velünk vannak, és nem veletek.
Válasz #2459. hozzászólásra


Biztos van az univerzumban olyan hely (pl.: egy kényelmes, pesti miniszteri bőrfotel), ahonnan így is lehet látni a dolgokat.
Felelős ágazati vezető ilyet nem mond szerintem egyébként. A valóság az, hogy lényegesen lelassították, megnehezítették a külföldiek földvásárlását, de nem tették lehetetlenné. Csak hát ugye ez a megfogalmazás az egy bites szavazóknak értelmezhetetlen.
Mondjátok meg, én vagyok a hülye? Őszintén. (FIZESS szócsövek kíméljetek.)
A földtörvény garancia arra, hogy e nemzeti kincs végérvényesen hazai kézben maradjon - hazudta a miniszter
Európa egyik legszigorúbb és leginkább gazdabarát földtörvénye a közelmúltban elfogadott magyar jogszabály, amely garancia arra, hogy e nemzeti kincs végérvényesen hazai kézben marad - hazudta a vidékfejlesztési miniszter a Föld-ünnepen és Jászsági Aratónapon szombaton, Jászapátiban.
Fazekas Sándor hangsúlyozta: a magyar kormány "meghallgatta és teljesítette" a "vidék akaratát" akkor, amikor az Országgyűlés a helyben lakó gazdák kezébe helyezte a föld sorsát.
Hozzátette: a törvény előkészítésének egy éve alatt elegendő idő jutott a vélemények és javaslatok megfogalmazására, melyek közül sok be is épült az új jogszabályba. Fontosnak nevezte ugyanakkor, hogy a gazdatársadalom ne higgyen „azoknak a hangoskodóknak, akikben csak most ébredt fel az érdeklődés a magyar föld és a megműveléséből élők sorsa iránt".
(MTI nyomán)
További részletek: http://kuruc.info/r/26/114664/#ixzz2YI7Xk9q8
Üdvözlök mindenkit!
Annyi kérdésem lenne hogy ha tegyük fel én vásárlok egy földet pl 3 hektárt és alapból nincs rá támogatás de pl beültetem erdővel onnantól kapok rá vagy igényelhetek rá?
Köszönöm előre is megtisztelő válaszukat!
Üdv. Sanyi
Nekem úgy tűnik de nem csak a földtörvény kapcsán , hogy ilyen tesztország vagyunk. Fent a minisztériumban kitalálnak vmi "okosat" (amit tanácsadók mondanak kitudja hány millióért, és lehet tök baromság) és azt megpróbálják ráhúzni y az országra (pedig nem is vagyunk nagy ország máshol nagyban is jobban megy). Senki illetékest meg nem hallgatva.
Nem lenne egyszerűbb megnézni külföldön pl Ausztriába hogy megy ez? csak a jó és bevált példát kellene ellesni mindenben és esetleg tudnánk faragni az 50 év lemaradásból.
vagy ez csak utópia?
Válasz #2450. hozzászólásra

Egy jogász mióta lehet szakmabeli?
"Született 1969. nős, egy fiúgyermek édesapja
Végzettsége: 1994. jogász, 2001. jogi szakvizsga
1994 Ügyvédjelölt Székesfehérváron
1995-1996 Jogász, Országgyűlési Biztosok Hivatal
1997-2007 Jogász majd adatvédelmi vezető, Országos Egészségbiztosítási Pénztár
1996-tól AGRYA elnöke, majd 2010-től ügyvezető elnöke, egy év megszakítással, 2007-től teljes munkaidőben
2010. július-2011. július VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet főigazgatója, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat főtitkára. A megbízatások lemondással szűntek meg.
Szabadidős elfoglaltság: családi programok, kettlebell, kyokushin karate, vadászat
Életút interjú a Kossuth Rádió Arcvonások című műsorában, 2010. május. Klikk a linkre, aztán a weblapon a "Hallgassa meg" feliratra."
Ha nem kérdés hogy vehet-e földet a külföldi, mert valóban nem az a kérdés. Az hogy mennyit vehessen az már kérdés.
Ezt miért nem feszegeti egy szakmabeli?
Ez nem pártpolitika.
Ausztriában mekkora is a birtokméret?
mindenben "majmoljuk" a külföldöt pont ebben, pont most, miért nem?
Válasz #2453. hozzászólásra
Nem a külföldiektől félünk, hanem attól, hogy a helyi zöldbárok idővel elszívnak mindent előlünk.
Válasz #2453. hozzászólásra
Konkrétan ezt a társaságot ismerem: fideszes polgármester, fidesz megyei képviselő, fidelitász aktivista a vezetőség. Félre ne értsen senki normális értelmes srácok, de nem pártfüggetlen társadalmi szervezet. Ha az volna akkor képviselte volna a fiatal gazdŕk érdekeit pl. pályázat ügyben. Nyugdíjjas korú 65-70 éves emberek is 20 évre nyertek földbérletet!
Válasz #2451. hozzászólásra

Minden szakmai szervezetet be lehet sorolni politikai alapon, mert kinek ez kinek az az éra a jó. Aki mindenkor kiabál, azt meg biztos a 3. erő támogatja
Az Eu belépéssel, a támogatások felmarkolásával az eu-s piac kinyílásával ez is szükségszerűen együttjár, hogy szabad a vásár. De 500 millió potenciális eu-s földvásálóról beszélini.....a saját szülővárosomban nem vehetek földet, mert 80 km-re lakom. Csak ennyire szűkítették be...
Válasz #2451. hozzászólásra
Konkrétan hirtelen nekem is ez jött le.
Válasz #2450. hozzászólásra
Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége Fidesz elkötelezettségű. Ebből adódóan sem a pályázatokkal, sem a földtörvénnyel kapcsolatban nem emelték fel szavukat. Annál inkább benyalnak a hatalomnak.
http://mno.hu/lanchidradiohirei/magyarorszagon-foldosztasrol-beszelni-teljes-keptelenseg-1169525
Végre egy józan megközelítés egy szakmabelitől....
Válasz #2448. hozzászólásra

én úgy emlékszem, hogy eddig se vehettünk 300 hekinél vagy 6000 aranykoronánál többet
vagy ha van egy magánszemély aki kit tudja hogyan
összevásárolt mondjuk 400 hektárt akkor majd 100-at elfog adni? na ne
Magya rember leleményes átiratja a felesége nevére vagy kitudja kinek aztán kész.
nagy cégeknél dettó.
Ha van egy Zrt. mondjuk 1000 hektárt művel. Helyi birtok központtal. Akkor a tulajdonos (25%-nál nagyobb tulajdoni hányad esetén) nem vehet helyben földet, mivel nem helyi lakós? Jól értelmezem én ezt?
Vagy, ha a helyieknek nincs pénze a földvásárlásra, akkor ő mégis vehet mivel ő következik a sorban?
http://index.hu/belfold/2013/07/04/foldtorveny_igeretek_es_a_valosag/
63138 oldal M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2013. évi 111. szám
2. Értelmező rendelkezések
5. § E törvény alkalmazásában
7. földműves:Magyarországon nyilvántartásba vett belföldi természetes személy, illetve tagállami állampolgár,
aki e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú
képzettséggel rendelkezik vagy ennek hiányában igazoltan legalább 3 éve
a) mező-, erdőgazdasági tevékenységet, illetve kiegészítő tevékenységet saját nevében és saját
kockázatára folyamatosan Magyarországon folytat, és ebből igazoltan árbevétele származott, vagy
az árbevétel azért maradt el, mert a megvalósult mező- vagy erdőgazdasági célú beruházás még
nem hasznosulhatott
b) a legalább 25%-ban tulajdonában álló, Magyarországon bejegyzett mezőgazdasági
termelőszervezet olyan tagjának minősül, aki mező-, erdőgazdasági tevékenységet, illetve mező-,
erdőgazdasági és az azokat kiegészítő tevékenységet személyes közreműködésként végzi;
Válasz #2443. hozzászólásra
Az eredeti, tavaly júliusban benyújtott törvénytervezet még tartalmazta ezt. A zárószavazásra kivették, mert valószínűleg ezt nem akarták 2/3-ba betonozni. De az üzemszabályozási törvény még visszahozhatja.
Válasz #2441. hozzászólásra
Helló!
A Magyar Közlöny 111. számában én nem találom ezeket a kritériumokat. Ami biztos az az, ha már van 1 ha földed és venni szeretnél még hozzá, akkor már mg végzettség kell (az egyenesági öröklés az persze más lapra tartozik). Arra nem találtam utalást, hogy közép vagy felsőfokú.
Válasz #2441. hozzászólásra
Jó nagy kavarodás van, ahány ember annyiféle verzió forog közszájon. Mondjuk nem is csodálkozom rajta mert én is több féle verziót olvastam a tervezetből is, és a saláta törvényjavaslatok is csak a káoszt növelték.
Haszon magazin szerint:
b) Ha bármilyen jogcímen 30 hektárnál több van a tulajdonos kezében, akkor középfokú mezőgazdasági végzettséggel és 5 éves gyakorlattal kell rendelkeznie. 100 hektár felett ezen felül csak főfoglalkozásban lehet földet birtokolni (és bérelni).
Válasz #2439. hozzászólásra
Szerintem amit a fiatal gazda pályázatnál elfogadnak annakelégnek kéne legyen. Azt viszont nem tudom, hogy ezek benne vannak-e a listában.
Az lenne a kérdésem ,hogy most ugye kell pl. egy aranykalászos gazda tanfolyam is ahhoz hogy földet vásároljak... Mezőgazdasági gépkezelő, önjáró betakarítógép kezelő tanfolyam nem jó hozzá? OKJ azonosítója: 31 521 19 – Mezőgazdasági gépkezelő. Az aranykalászos okj azonosítója Aranykalászos gazda OKJ 33 621 02 0100 31 01
Válasz #2437. hozzászólásra
Csak egyenes ági örökösként.
Válasz #2433. hozzászólásra
Szerintem meg lehet 300ha-ig.
Válasz #2435. hozzászólásra
Aki 3 évegazdálkodikannak nem kell iskola.
értem én hogy alapvető műveltség meg mindig lehet az embernek újat mutatni., de aki évek óta ezt csinálja és hozzá teszem eredményt is produkál annak minek a mezőgazdasági tecnikusi?!
el kell tartani a képző intézményeket is (egy ilyen tanfolyam 250000 Ft kb)
De tudom a választ
Ki van ez találva.
Válasz #2425. hozzászólásra
Így kénytelen leszek Mg technikussá is képezni magam. Ez egy vicc. Majd az MVH fizeti 
Nem kellett hozzá jogász. A törvényben foglaltak szerint (még) nem vagyok földműves...
http://m.napi.hu/magyar_gazdasag/alkotmanyellenes_lehet_a_foldorokles_szigoritasa.558127.html
Tehát végrendeleti örökléssel csak földműves örökölhet földet...
Ez a közlöny, amiben megjelent:
https://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&ved=0CC0QFjAA&url=http%3A%2F%2Fwww.kozlony.magyarorszag.hu%2Fhivatalos-lapok%2F462eb6ff1ebd81962dc7243a3b687deba44aca4e%2Fdokumentumok%2F4262230c16d66f2cd3d5b517b35fae52216ee765%2Fletoltes&ei=AJzRUbmpJ8rXPZfagegN&usg=AFQjCNGyAfzwGjO3I1v-w7_JZZIXAMONLg&sig2=eFfnldrqFatA3UyhoAm-6A
Válasz #2430. hozzászólásra
Meg bírtad nyitni?
Valamilyen felhasználónevet, meg jelszót kér.
Válasz #2427. hozzászólásra

Ezen oldal főlepján is meg van.
http://www.agroinform.com/aktualis/Olvassa-nalunk-a-Foldtorvenyt/20130701-21735/
Íme
jó tanulmányozást.
Válasz #2417. hozzászólásra

Vannak nagymenő 800 hektárosok,aki az egész falu határára ajánlatot tesz.Kisember megküzd,kifüggesztik,ő meg lenyulja .
Válasz #2427. hozzászólásra

http://kozlony.magyarorszag.hu/dokumentumok/4262230c16d66f2cd3d5b517b35fae52216ee765/megtekintes
Íme
az előző eltt földtörvény 2013 lett volna, csak nem figyelted a szín változást.
Válasz #2426. hozzászólásra
Ok Papa!De hol lehet tanulmányozni amit a vikiék elfogadtak?
az új földtörvény foglalkozik az ilyen szomszédokkal?

Azt kellett volna elérni, hogy legyen az is benne? Kértem javaslatokat, de nem küldött senki, csak privátban.
Amit kértünk, hogy az örökös .....
azt kivették az elfogadott tervezetből. Illetve valaki azt mondta, hogy már ebben a változatban nincs benne.
Aratás után neki ülök és áttanulmányozom, hogy mit is fogadott el nekünk a Parlament.
Azt hogy a 300 ha "csak" 50 ha legyen azt nem mondtuk elég hangosan, vagy elég sokan.
No comment.
Én beleférek így is úgy is.
Válasz #2424. hozzászólásra

A tartalomjegyzék után az első 24 oldal arról szól.
http://kozlony.magyarorszag.hu/dokumentumok/4262230c16d66f2cd3d5b517b35fae52216ee765/megtekintes
Földtörvény 2013
Illetve a bevezetés a 69 paragrafusban (2013 december, 2014 május) részletezve van.
Ha kérdezel, akkor a kapott választ közöld velünk is.
állítólag a Magyar Közlöny tegnap közzé tette csak majd vmi jogászt fogadj magad mellé hogy tuti jól értelmezd.
Válasz #2417. hozzászólásra



Minden szavad nagyon igaz !!!!
Valaki világosítson már fel legyenszíves, hogy most az új szuper törvényben foglaltak szerint vehetek-e földet abban az esetben, ha:
1. nem tudom igazolni, hogy a földből élek 3 éve
2. nem vagyok tanult paraszt (nincs mg végzettségem)
3. több mint 1ha földem van
4. östermelő lettem tavaly (mert kellett a papír)
5. ráadásul magyar vagyok
Hol találom meg, hogy mi vonatkozik rám (Googliban kerestem már, de nem sok eredménnyel.)?
A válaszokat előre is köszönöm!
Válasz #2417. hozzászólásra


Szerintem az országban mindenkinek

Nekem is van ilyen szomszédom