Melyek voltak az első lépések az AXIÁL és a CLAAS közös történelmében?

Az AXIÁL Kft. és a CLAAS GmbH közös története akkor kezdődött, amikor a CLAAS – magyarországi jelenlétének egy szakaszát lezárva – új forgalmazó felkutatásába kezdett. Ennek során keresett fel 2000 tavaszán Bernd Hoffmann úr, aki már akkor hangsúlyozta, hogy a CLAAS számára nagyon fontos a szoros kapcsolat a vevőkkel. Ő szervezte meg május végi utunkat befektetőtársammal, Gyöngyivel Németországba, így életemben először lehetőségem volt belépni a CLAAS harsewinkeli gyárába. Az üzem technoparkjában a felügyelőtanács és a vezetőségi bizottság elnöke, Helmut Claas fogadott minket. Hosszasan beszélgettünk vele, majd érdeklődve hallgatta meg az arra az alkalomra készült AXIÁL-bemutatkozást. Ezt követően elismerően megveregette a hátam, majd elvittek Hannoverbe a világkiállításra. Nem titkoltan figyeltek, egészséges fenntartással vizsgáltak minket, de tudtuk az etikettet, megfeleletünk az elvárásoknak és így fent maradtunk a rostán.

CLAAS

Már 20 éve tart az együttműködés a CLAAS és az AXIÁL között – fotó: CLAAS

Honnan kezdődött és hová fejlődött a kapcsolat?

2000. november 6-án este a cég akkori ügyvezetőjével, Martin Richenhagen úrral találkoztunk Budapesten, aki már a szerződés aláírása miatt érkezett hazánkba. Röviden elmondta a jó hírt, hogy másnap aláírhatjuk a szerződést, egyébiránt több alkura nincs lehetőség. Így lett számunkra november 7. ismét jeles nap Magyarországon. A közös történet további szakaszában számtalan eladott gép erősítette a barátságunkat. A sikeres együttműködést a két cég közötti hasonlóságok segítették. A CLAAS a világ legnagyobb családi vállalkozásban működő mezőgazdasági gépgyártója, az AXIÁL Kft. pedig Magyarországon a legnagyobb, családi vállalkozásként működő mezőgazdasági gépforgalmazó. Mindemellett azonosak a folyamatos fejlesztésre irányuló törekvéseink is.

Minden mezőgazdász elismeri a CLAAS gépek kivaló minőségét, de talán nem mindenki előtt ismert, hogy a fejlesztések egy részét magyar mérnökök végzik.

Milyen barátságok szövődtek, milyen további megegyezések és együttműködések születtek meg ezeknek köszönhetően?

Kezdetben távolságtartást és némi bizalmatlanságot tapasztaltunk. Számukra furcsa volt, hogy a 34 évemmel aktívan dolgozni és tenni akartam. Ehhez kerestük az akkor még alkatrészüzletág igazgatóként tevékenykedő – azóta ügyvezetőnkké vált – Pintér Zsolttal a CLAAS termékek ismerőit, menedzsereit, a hozzáértő leendő kollégáinkat. Szerencsénk volt, gyorsan megtaláltuk Trunk Mihály, majd Mihalovics Tamás személyében az üzletág igazgatóját, illetve helyettesét, Rittgasszer Pétert, a fiatal szervizmérnököt és a sokéves tapasztalattal rendelkező Mezőfi Gábort az alkatrészes munka háttérirányítására. Mindannyian kiváló, precíz sváb fiúk. Annak a 13 szervizesünknek is kedvező volt a fogadtatása, akik zöld axiálos munkaruhában először megjelentek a harsewinkeli kantinban. Főleg, hogy ők is késsel, villával ettek. A közös szakmai érdeklődés, az azonos hozzáállás segített minket és a kollégáinkat is abban, hogy néhány dolgos év után egyre inkább barátként tekintsenek mindannyiunkra. És ezzel mi is így voltunk.

AXIÁL

Harsányi Zsolt ügyvezető-tulajdonos: "A közös szakmai érdeklődés, az azonos hozzáállás segített minket és a kollégáinkat is abban, hogy néhány dolgos év után egyre inkább barátként tekintsenek mindannyiunkra." – fotó: AXIÁL Kft.

Kik segítettek, kire támaszkodhattál a 20 év során?

Az együttműködés kezdetén a német partnerünk részéről Magyarország CLAAS országfelelőse, Bernd Hoffmann úr volt az, akit napi szinten elérhettünk. Áldozatos segítőkészségét, bölcs tanácsait e lap hasábjairól is hálásan köszönjük. Természetesen mind stratégiai, mind szakmai kérdésekben készséggel állt rendelkezésünkre Helmut Claas úr is, de a CLAAS vezetőinek bármelyikét említhetném. Saját kollégáim állhatatos munkája nélkül persze mindez mit sem ért volna, az igazi támaszt ők jelentették.

Nem üres frázis: egy cég legnagyobb vagyonát saját elkötelezett munkatársai jelentik.

Melyek voltak az emlékezetes pillanataid a kapcsolat fejlődése során?

Erre tényleg nehéz válaszolnom, mert a mai napig minden megbeszélés sajátja a szakmai kihívás. Ezek a találkozók új utakat nyitnak, számtalan tanulsággal és megannyi sikerélménnyel szolgálnak. Ha jobban belegondolok, mindegyik emlékezetes marad.

CLAAS

Az első axiálos CLAAS kombájnok egyike – fotó: AXIÁL Kft.

Mik voltak a legkomolyabb nehézségek, amiket le kellett gyűrni a két évtized alatt?

A legkomolyabb nehézséget mindig a visszaeső piac jelentette.

Hogyan hatott rád és általad az AXIÁL-ra a német gondolkodásmód, gyakorlat, az ottani cégvezetés és a közös munka tapasztalata?

A német gondolkodásmód egyértelműen növelte a precizitásunkat, illetve azt a szemléletet, hogy a múltból nem lehet sokáig megélni.

Mivel töltöd majd a megegyezés november 7-i évfordulóját, ami idén épp szombatra esik?

Felhívom a családot és megköszönöm a CLAAS jó szemű, tapasztalt, éles eszű tulajdonosainak és vezetőinek, hogy a 34 éves fiatal vállalkozóban – bennem – felismerték azt az embert, aki felé bizalommal fordulhatnak, akivel az együtt megfogalmazott elvek mentén hosszú éveken át tudnak majd dolgozni a közösen kitűzött célokért.

CLAAS

Az AXIÁL és a CLAAS csapata az 1500. Magyarországon értékesített CLAAS traktor átadásán – fotó: AXIÁL Kft.

Melyek voltak a legfontosabb számok, adatok és statisztikák a CLAAS-AXIÁL közös történelmében?

Az első kombájn eladása felejthetetlen marad. A hajdúböszörményi átadás örökre bevésődött az emlékezetünkbe. Jóllehet, a következő évben átadtuk a 100. kombájnt is, az első mégis csak az első. Az induló év értékesítési eredményei alapján 126 kombájn, 7 silózó, 5 gumihevederes traktor, több mint 30 bálázó és ugyanennyi zöldsoros gép talált gazdára általunk. Szívesen említem az első évtizedes együttműködés mérlegét is: több mint 500 hazai vállalkozáshoz körülbelül 4600 CLAAS gép került. De megemlíthetjük az 1500. traktor geresdlaki, vagy a 2500. kombájn belvárdgyulai átadását. A német leckét mi is jól megtanultuk alkalmazni: „Jedes Stück zählt!”, vagyis „Minden darab számít!”.

CLAAS kombájn

A 2500. CLAAS kombájn átadása Belvárdgyulán – fotó: AXIÁL Kft.

Milyen fontos, és érdekes CLAAS-vonatkozású Agritechnica történeteket őrzöl az emlékezetedben?

Az első élményem az, hogy az Agritechnica kiállítás helyszíne számomra szerelem volt első látásra. Felejthetetlen élmény volt, amikor vendéglátóink első németországi látogatásunk során kivittek minket az akkori világkiállításra. A helyszín azóta is Európa legnívósabb kiállítási területe, ahol a kiváló német mezőgazdasági gépipar legújabb fejlesztései mellett Európa mezőgazdasági gépeinek legjavát ismerhetik meg az odaérkezők.

Ami pedig a német precizitást illeti: mint a német mezőgazdasági ipar minden termékéről – ez számomra külön csoda – a kiállítás szervezettségéről is csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Nincsenek dugók, a tájékozódás bárki számára hihetetlenül egyszerű a kiállítási területen csakúgy, mint az egész városban. Bár a kapcsolataink fejlődésének köszönhetően manapság mi már június végén nagyjából képben vagyunk az újdonságokat illetően, mégis minden alkalommal izgatottan vártuk, várjuk, milyen új dolgokat vonultatnak fel a kiállításon.

Jó látni, hogy egy erős, nagy céget képviselhetünk Magyarországon.

Többször jártál a CLAAS-gyárban Harsewinkelben. Milyen hatással volt rád a látogatás és az ottani tapasztalatok?

Minden látogatás nagy hatású élmény, ami után alig várom, hogy a kint tapasztaltakat megoszthassam kollégáimmal. Szeretnék többször és több időt ott tölteni. Nagy bánatom, hogy a mostani helyzetben ez lehetetlen.

Milyen együttműködések alakultak ki a két cég között az oktatás, a fejlődés, a kutatás és a képzés területén?

A CLAAS vállalat már az 1970-es évektől kezdve élen járt érdemi kapcsolatok, hatékony együttműködések magyarországi kialakításában mind az agrárműszaki szakemberképzés előmozdítása, mind a kutatás-fejlesztés területén. Az utánpótlásnevelés égető szükségességére a legelsők között mi hívtuk fel itthon a figyelmet. Együttműködést kezdeményeztünk szakiskolákkal és felsőoktatási intézményekkel.

Törekvéseink markáns metszéspontjaként jelent meg a gödöllői Szent István Egyetemmel kialakított megállapodás. A CLAAS, a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kara és az AXIÁL Kft. hármasa évek óta segíti az egyetemi oktatást. A gyártó cég az évek során több CLAAS gépet adományozott az egyetemnek, a gépek üzemeltetéséhez kapcsolódó feladatokat pedig az AXIÁL Kft. látja el. Emellett óraadással, ismeretterjesztő fórumok, rendezvények szakmai támogatásával is jelen vagyunk az egyetemi felkészítésben. 2 évvel ezelőtt egy CLAAS TELEMATICS termet hoztunk létre az egyetem mérnök-informatikai központjában, ahol a hallgatók a CLAAS gépek távdiagnosztikáját tanulmányozhatják. Az egyetemi CLAAS Szimpózium mögött pedig – mint szintén állandó támogató – a CLAAS és az AXIÁL mellett ott állt a CLAAS Hungária Kft. is, hogy a mai mezőgazdasági technika legidőszerűbb ismereteiről tartson színvonalas előadásokat a diákoknak.

Hogyan segíti a két cég a gépész utánpótlás nevelését a BME, illetve a SZIE fiataljai, illetve egyéb technikusok, vagy mérnökök körében?

Az AXIÁL Kft. maga is kötött kooperatív képzésre együttműködési szerződést, az elmúlt 11 évben összesen 44 fiatal töltötte nálunk az egyetemi gyakorlatát. Többségük a mai napig nálunk dolgozik.Büszkék vagyunk például, amikor László Attila, a valamikori gödöllői gyakornok, jelenlegi CLAAS termékmenedzserünk ötleteit láthatjuk viszont a bálázófejlesztésekben. Szakiskolai tanulókat is fogadunk a telephelyeinken, akik így testközelből ismerkedhetnek meg a CLAAS gépek működésével, betekintést nyernek a szervizhálózatunkban folyó munkába, ezáltal a gyakorlatban sajátíthatják el a gépek működtetéséhez szükséges ismereteket.

Ehhez kapcsolódó fontos feladatunk, hogy kell oszlatni azt a még mindig meglévő tévhitet, hogy a mezőgazdasági gépészet egy olajos szakma. A mezőgép szerelő munkája nagyon sok esetben számítógéppel támogatott, mi több, csúcstechnológiát felvonultató, sokoldalú, érdekes tevékenység. Ez egy olyan szakma, amelyben hosszú távon és vidéken is biztosított a megélhetés. Ezért visszük kiállításokra is a gyerekeket, ott láthatják, hogy a mezőgazdasági gépész szakma sokkal közelebb áll a modern generáció elképzeléséhez, mint azt előzetesen hinnék.

traktor

"A mezőgép szerelő munkája nagyon sok esetben számítógéppel támogatott, mi több, csúcstechnológiát felvonultató, sokoldalú, érdekes tevékenység" – fotó: AXIÁL Kft.

Milyen szerepet vállal az AXIÁL a gyakorlati helyeken?

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától az összes szervizműhelyünk megkapta a tanműhely minősítést, minden telephelyünk gyakorlati oktatóhely. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire fontos lépést tartani a technikai újdonságokkal. Büszkék vagyunk arra, hogy oktatókká képzett kollégáink, valamintműhelyeink felszereltsége, szerszámozottsága egyaránt alkalmassá tesz minket arra, hogy a legfrissebb információk alapján alapos elméleti és gyakorlati tudással vértezzük fel a hozzánk érkező fiatalokat.

A gyakornoki programban évente általában 4-5 hallgatót fogadunk, 2009 óta összesen 44 kooperatív gyakornokunk volt a Szent István Egyetemről, közülük 35 fő a mai napig az AXIÁL Kft-nél dolgozik. Középiskolásaink évente nagyjából 50-en vannak, jelentős hányaduk szintén nálunk marad. Ezek a számok azt mutatják, hogy amit csinálunk, az jó.

Hogyan járult hozzá a két vállalat az agrárgépésznek tanulók számának növekedéséhez?

Az anyacég megbízásából a CLAAS Hungária Kft. rendszeresen szervez versenyeket, ismeretterjesztő szakmai rendezvényeket a diákoknak. Ezeken állandó támogatóként vagyunk jelen. Az AXIÁL Kft., mint CLAAS-forgalmazó és mint MEGFOSZ-tag a 2015-ben indított „Legyél Te is mezőgépész!” programon keresztül aktívan vesz részt a gépésztoborzás, illetve az utánpótlásképzés frontján.

A MEGFOSZ évek óta munkálkodik azon, hogy minél több fiatalt tudjon bevonzani a szakmába, amelynek sikeres elsajátításához elengedhetetlen a belülről fakadó kíváncsiság. Ezt igyekszünk felerősíteni, ezért is hívtuk életre a programot. Célja a mezőgépész szakma munkaerőpiaci láthatóságának és presztízsének növelése, a vidéki foglalkoztatottság javítása, ezzel az aktív munkaerő helyben tartása, végső soron pedig a hazai mezőgazdasági termelés versenyképességének megőrzése és további növelése a szakemberállomány hosszú távú biztosításával.

A tagtársakkal együtt elért legjelentősebb közös eredményünk, hogy tavaly már megduplázódott a képzésben résztvevők száma.

Mindezt úgy értük el, hogy az agrárszakmákban ezzel ellentétesek a folyamatok, tehát mindenhol csökkent a jelentkezők létszáma. Ebben persze az is benne van, hogy mi már korábban, a többieket megelőzve léptünk akcióba.

legyél te is mezőgépész

Az AXIÁL Kft., mint CLAAS-forgalmazó és mint MEGFOSZ-tag a „Legyél Te is mezőgépész!” programon keresztül aktívan vesz részt a gépésztoborzás, illetve az utánpótlásképzés frontján – fotó: MEGFOSZ

Milyen lépéseket tett az agrár-felsőoktatás gépesítése érdekében az AXIÁL?

A „Legyél Te is mezőgépész” program szerves része, tulajdonképpen gyakorlati fordulója a hódmezővásárhelyi Gazdász Verseny, ahol a diákok a mi CLAAS traktorunkkal ismerkedhetnek meg. Az egyetemi beiskolázási nyílt napon szintén CLAAS-gép biztosításával tesszük vonzóvá a szakmát és a képzést. Ide sorolhatjuk a gödöllői SZIE-gólyatábort is, ahol az agrármérnök és gépészmérnök jelölteknek tartottunk több ízben előadást, ezeken szintén CLAAS-gépeket mutattunk be.

Mekkora szerepet tölt be a precíziós/helyspecifikus mezőgazdaság a CLAAS és az AXIÁL közös életében?

Ma ott tartunk, hogy a rendelkezésre álló technikai és agronómiai tudásunkra támaszkodva kell megtalálnunk és kidolgoznunk a helyspecifikus gazdálkodásba kezdők szakszerű döntéstámogatását.

Közös rendszerbe kell foglalnunk az erő- és munkagépeket, az azokat vezérlő GPS eszközöket, valamint az agronómiai és a térinformatikai hátteret. Ennek alapja az egyes szakterületek közötti hatékony kommunikáció. Közös nyelvet beszélünk, a precíziós mezőgazdaság egyre fontosabb szerepe is ezt kívánja.

A precíziós technika bevezetéséhez minden gazdaságban nélkülözhetetlen egy olyan elhivatott személy, aki a cég és a saját fejlődése szintjén is látja a lehetőséget ebben technológiában. Egyelőre azonban a gazdálkodói tapasztalat nem nélkülözhető. A gyártók – felhasználva az üzemeltetők és forgalmazók észrevételeit, javaslatait és fejlesztéseit - folyamatosan kísérleteznek, majd szabványosítják azokat a megoldásokat, amelyek működőképesek.

Szerencsére ezen a területen is a lehető legjobb az együttműködés a két cég között.

Vannak-e saját CLAAS gépeitek?

Saját termelőüzemeinkben, valamint a cégcsoporthoz tartozó, bérbeadással foglalkozó MANAX Kft-ben sok (utóbbiban közel 300 darab) saját gépünk van.

Melyikek a személyes kedvenceid?

A silózók.

Hogyan járultak hozzá a CLAAS törökszentmiklósi gyárának munkatársai a kapcsolat fejlődéséhez?

A CLAAS Hungária Kft-vel kezdetek óta kiváló a kapcsolatunk, név szerint talán Andreas Szakácsi ügyvezető urat és Csanádi Tamást, mint egyik legrégebbi konzulensünket emelném ki.

Milyen érdekességek, közös programok és kapcsolódási pontok vannak velük?

A 20 év alatt volt jó néhány. Egytől-egyig hasznos, jó hangulatú rendezvények. A kedvenceink közé tartoztak például az aratási bemutatók gépteszttel és esti horgászversennyel.

Melyek voltak a legfontosabb mérföldkövek: a 10. a 100. az 1000. eladott CLAAS gép, és a jubileumok?

A legjelentősebb mérföldkő a korábban említett első eladott CLAAS kombájn és a 2001-ben értékesített 100. betakarítógép volt. Ide sorolom a két cég együttműködésének 10. évfordulóját is, ahol az emberség vizsgázott. Az évfordulót méltóképpen kívántuk megünnepelni, az ünnepség előkészületei már javában folytak, amikor a tavaszi áradásra kellett figyelmet fordítanunk. A sokkhatás leírhatatlan volt, az árvíz sújtotta területen élő emberek az otthonaikat veszítették el. Úgy döntöttünk, hogy a forrást, amelyből a CLAAS-AXIÁL együttműködés 10. évfordulóját ünnepeltük volna, felajánljuk a rászorulóknak. A CLAAS vezetése azonnal megerősített minket a szándékunkban. Maximálisan mellénk álltak, s végül 5 település közintézményei, helyi óvodái nyerték vissza működőképességüket, fogadhatták vissza a kis lakóikat.

kombájn

Ünnepi "ruhában" a százezredik CLAAS kombájnkabin – fotó: AXIÁL Kft.

Milyen az új LEXION sorozat magyarországi fogadtatása?

Határozottan pozitív, ez egy jókora ugrás, 15-20 százalékos teljesítménytöbblettel. Nemrég ért véget a kalászosok aratása, ahol három bemutatózó kombájn vizsgálata is folyt. A CLAAS LEXION 5400, a 6600 és a 7500 TT típus tesztelés alatt Bajától Siófokon át Hajdúböszörményig, szerte az országban kiváló területteljesítménnyel, meghibásodás nélkül dolgozott a gazdák egyöntetű elismerése mellett.

Az eladások alapján melyek a legnépszerűbb CLAAS gépek Magyarországon?

A legnépszerűbb a CLAAS LEXION, amely gazdaságossága, termelékenysége, és egyre magasabb felszereltsége miatt vonzó a gazdák számára.

CLAAS LEXION

A hazai gazdák körében a legnépszerűbb CLAAS gépek a LEXION kombájnok – fotó: AXIÁL Kft.

Honnan hova jutott 20 év alatt a gépek szervizelése és alkatrészellátása?

Az AXIÁL Kft. megalakulását követő 4. évben hoztuk létre szervizüzletágunkat, mindössze pár szerelővel, akik még kézzel írták a munkalapokat. Innen jutottunk el odáig, hogy ma már az AXIÁL Kft. mind a 19 telephelyén fedett szervizműhellyel rendelkezünk. Ezzel az összesen 16.000 négyzetméteres kapacitással miénk az ország legnagyobb fedett szervizműhely hálózata. A gépek bonyolultsága megköveteli a maximális szakmaiságot, ezért a szervizmérnökök elméleti és szakmai tudása támogatja ezt a szolgáltatásunkat. Mindemellett a legprofesszionálisabb eszközökkel szereltük fel a műhelyben dolgozó szerelőinket és a mobil szervizes munkatársainkat is. Kezdettől fogva inkább szolgáltató cégként, mintsem kereskedőként tekintettünk magunkra, ennek jegyében fejlesztettük az AXIÁL Kft. szervezetét.

Az egész országot lefedő alkatrész- és szervizhálózat megléte és zökkenőmentes működése, valamint az Európában is egyedülállónak számító alkatrészlogisztika kulcsfontosságú a gépet vásárló gazdák bizalmának megtartásához.

Az elmúlt két évtized fejlesztéseinek köszönhetően ezen a területen is szintet léptünk, hiszen már felhőalapon dolgozunk. Időnként le is ereszkednek a felhők – azaz a köd -, majd reggelre szerencsére mindez gyorsan felszáll. Komolyra fordítva: a fejlesztés továbbra sem áll meg, idén is egy jelentős logisztikai beruházás vette kezdetét az AXIÁL Kft. háza táján. Ennek keretein belül is a legmodernebb technológiákat alkalmazzuk.

A gazdák fejlődése mennyire követi a gépekét, hogyan alkalmazkodnak az IT-technológiához és új megoldásokhoz?

A gazdák szemlélete életkortól, régiótól függetlenül változó képet mutat, ám határozott tendencia – mint ahogy egyre többen váltják le nyomógombos telefonjaikat érintőképernyős készülékre –, hogy egyre többen nyitnak az új technológia és az IT-alkalmazások felé. Meredeken emelkedik azok száma, akik a precíziós eszközöket részesítik előnyben. Mindenhez elektronika tartozik, a motoros gépek már TELEMATICS-szal felszerelve érkeznek, rendkívül sokat tudnak. A gépeket könnyű vezetni, de a szakszerű használat tanulást igényel. Egy Benjamin Britten idézet jut eszembe: „A tanulás olyan, mint az evezés az áramlattal szemben: ha abbahagyjuk, visszasodródunk.”

Szöveg: Csurja Zsolt, újságíró