Hivatalos számok

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. adatai szerint a fogási szezon kezdete óta, június végi zárással mintegy 68 darab 20 kilogramm feletti súlyú halat fogtak a horgászok - írta meg a likebalaton portál. Ez persze nem csoda, hiszen pontyokra főképp tavasszal és ősszel érdemes menni, és hát ezek szerint már a nyár sem számít uborkaszezonnak - hiába a klíma változik és úgy tűnik hogy ezzel az állatok is igyekeznek lépést tartani.

"Június hónapban is 10 ilyen nagy méretű pontyot fogtak, közülük is a rangidős, avagy "legsúlyosabb egyéniség" egy Balatonakarattyán akasztott, 28,25 kilogrammos példány lett. Ez a hal áprilisban minden valószínűség szerint horogra akadt már egyszer, akkor 29 kilogrammosnak méredzkedett."

- számolt be róla Hamvasi Miklós, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászturisztikai menedzsere. A tó nyugati részén pecázóknak sem kell aggódniuk, hiszen Balatongyörökön is haraptak a bojlizabálók. Onnan egy 26,82 kilogrammos és egy dobós módszerrel helyben marasztalt 24,3 kilogrammos hal is kilátogatott a Balaton partjára sütkérezni (csak a napon!!) egyet. Ez utóbbi egyébként a bronzérmes Mr. avagy Mrs. Június is lett egyben, mivel a harmadik legnagyobb súllyal mérlegelt. A régen volt májusra visszatekintve, akkoriban Balatonbogláron zajlott a vízi magasélet, ahol 29,71 kilogrammos tükörponty-fogásról érkezett hír. Ez a hal is visszatérő vendég a stégek oxigénbárjaiban, nem először ruccant ki az emberek világába.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. adatai szerint a fogási szezon kezdete óta, június végi zárással mintegy 68 darab 20 kilogram feletti súlyú halat fogtak a horgászok.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. adatai szerint a fogási szezon kezdete óta, június végi zárással mintegy 68 darab 20 kilogram feletti súlyú halat fogtak a horgászok. Kép: balatonihal.hu

A jó gazda szeme és a vízalatti beach body

A horgászok már-már a jó gazda szemével hízlalják a halat, és abban reménykednek, hogy őszre ledobja végre a beach bodyt, és 30 kilogramm fölé eszi magát a zamatos balatonaljzaton - fogalmazta megugynezt de nem éppen ezekkel a szavakkal Hamvasi Miklós, majd arról is beszélt, hogy:

"Egyre többen járnak sikerrel a Kis-Balatonon is, ahol júniusban már fogtak egy 22 kilogrammos pontyot."

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szakemberei azt is folyamatosan figyelemmel kísérik, hogy éppen hol zajlik az egyre népszerűbb a behúzós horgászat, mivel ezt a horgászoknak előre be kell jelenteniük. A Balaton partjain a nyári strandszezonban jellemzően a saját házakból vagy stégekről lehet pecázni, illetve ahol ezt tábla engedélyezi, ott éjszaka is megengedett a vizek vallatása. A mólókon természetszerűleg engedélyezett a horgászat, így azért nyáron is megoldható a dolog. A halak jellemzően pihennek a nagy nappali hőségben, és csak az éjjeli enyhülés csalja elő őket, avagy a hidegfront az, amire még érdemes odafigyelni ebből a szempontból.

A mólókon természetszerűleg engedélyezett a horgászat, így azért nyáron is megoldható a dolog.

A mólókon természetszerűleg engedélyezett a horgászat, így azért nyáron is megoldható a dolog. Kép: balatonihal.hu

"Az igazán profiknak természetesen szolunáris naptárjuk is van, amiben a holdfázisok is követhetőek, hiszen a teremtett avagy keletkezett világ (a nem kívánt törlendő) minden élőlénye ciklikus körforgásokban éli az életét, miért pont az óriási pontyok lennének kivételek ez alól?"

Balatonról lévén szó, itt néha hatalmas viharok is dúlnak, de mi ne meneküljünk sehová, a halak számára a vihar sem pont ugyanaz mint nekünk, ha alaposan átmozgatja a vizet, abba több oxigén oldódik bele, és ezt a nagy pontyok is üdvözlik, többet esznek és gyakrabban. Szóval ha nem is a viharban, de utána irány a part! Hamvasi Miklós az őszt is nagyon várja: "Biztos vagyok benne, hogy ősszel meglepetés lesz. Még akár a tórekord is megdőlhet" – mondta a likebalatonnak.

A hivatalos tórekord egyébként április 27-én született az International Balaton Carp Cup (IBCC) versenyen. A csúcstartó a magyar VMFISHING magyar csapat, akik a siófoki Aranyparton fogták ki 32,375 kilogrammos rekorderüket.


(Forrás: Likebalaton)