Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegyárak, a horgászrendben jelentős enyhítések várhatók - jelentette be Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója pénteken Tihanyban, a VII. Balatoni Horgász Konferencián.

Horgász

Nem emelkednek a balatoni horgászjegyárak – Fotó: pxfuel.com

Elmondta, hogy az utóbbi években tavasszal bevezetett csónakos korlátozás kizárólag az akadók környékén lesz érvényben. A déli parti befolyók mentén is feloldják az április 15. és június 15. közötti korlátozást pontyra és harcsára.

A vezérigazgató, a Balaton élővilágának megóvásáért felelős miniszteri biztos közölte, hogy csökkent a parti horgászhelyek száma, ráadásul az elmúlt évek során a tisztává, átlátszóvá váló víz miatt a halak beljebb húzódtak.

Szári Zsolt kiemelte, hogy a vízminőség megóvásáért a horgász-etetőanyagok hatását már megvizsgálták, hasonló kutatásokra van szükség annak megállapítására, mekkora és milyen terhelést jelentenek a tónak a fürdőzők, a vitorlázók, valamint a tízezrével átvonuló madarak, a szaporodó hattyúk, vadkacsák. Megjegyezte, hogy fejleszteni kell a csónakos horgászatotkikötők és sólyahelyek létesítésével.

A horgász-etetőanyagoknál mennyiségi és minőségi korlátozásokat kívánnak bevezetni, valamint meg akarják akadályozni a nem őshonos halak térnyerését.

2022 hangsúlyos feladata lesz a Balaton vízgyűjtőjén termelt balatoni halnak mint bioterméknek a bevezetése a piacra - mondta.

Fontosnak nevezte, hogy készüljenek tervek a Balaton lehetséges vízpótlásáról külső vízgyűjtőből.