A hollandiai székhelyű, de több országban hagyományos húsüzemeket működtető Vion csoport több millió eurót fektet be a húshelyettesítő élelmiszerek gyártásába.

A cég németországi árbevétele megközelíti az egymilliárd eurót

A „veggie-burger" és a „veggie darálthús" már eddig is robbanásszerű forgalomnövekedést hozott a cégnek, amelynek németországi árbevétele ebben az évben 16 százalékkal emelkedett, és megközelíti az egymilliárd eurót.

Az állati eredetű húsokból a Vion évente kétmillió tonnát forgalmaz, amelyből 4,3 milliárd euró árbevétele származik.


A húsban gazdag étrend társadalmi vitákat indított el

A topagrar.com hírportál cikke az arányeltolódás okait vizsgálva megállapította, hogy Európa egyik legnagyobb hústermelő vállalkozásának stratégiaváltása, azaz a húshelyettesítő Vion termékek gyors felfutása mögött – a fogyasztói ízlésektől függetlenül – két fontos tényezőt kell keresni.

Egyrészt a húsban gazdag étrend az egészséggel, az állatjóléttel és az éghajlatváltással kapcsolatos viták miatt társadalmi össztűz alá került.

vegaburger

A Vion csoport több millió eurót fektet be a húshelyettesítő élelmiszerek gyártásába – fotó: pixabay.com

Másrészt a világ állattartásra alapozott hústermelés egyszerűen nem képes lépést tartani a népesség és élelmiszer szükségletek rohamos növekedésével.

A Föld 2050-re mintegy 10 milliárd főre szaporodó lakosságának ellátásához – a jövedelmek és az igények növekedését is figyelembe véve – a Földnél 1,7-szer nagyobb termőterületre lenne szükség. Ezért, Németországban a húshelyettesítők piaca ebben az évben várhatóan eléri az 1,6 milliárd eurót.

A Vion egyik hollandiai vágóhídja, amely korábban heti 2.500 vágómarhát dolgozott fel, - 2020 óta viszont csak vegán termékeket gyárt - hús nélküli vágóhídként működik.