A román agrárminisztérium kimutatása alapján azonban a termés ennél kevesebb, mintegy 30 millió tonna volt, de keleti szomszédunk ezzel a mennyiséggel is a harmadik helyen áll a legnagyobb gabonatermesztő EU tagországok sorában – írja a business-review.eu. Ezen belül a kukoricatermés 19 millió tonnát tett ki, ami az egy évvel korábbi mennyiséget 33 százalékkal meghaladta, és ezzel Románia – a 12,59 millió tonnát termelő Franciaországot megelőzve – Európa legnagyobb kukoricatermelőjévé lépett elő, mintegy 28 százalékkal részesedve az EU teljes termeléséből. A legnagyobb kukoricatermő körzetek az ország délkeleti részén (Braila és Dolj megyében), illetve Dél-Erdélyben találhatók.

kukorica

Románia Európa legnagyobb kukoricatermelőjévé lépett elő 2018-ban – fotó: Pixabay

Ugyancsak jelentős növekedés következett be az ország szőlőtermésében, amelynek alapján 5,2 millió hektoliter bort sikerült előállítani az országban. Cukorrépából viszont a romániai termés több mint 21 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól (hektáronként 40,6, összesen pedig 921.000 tonna).

A gabonatermés adatai arra utalnak, hogy Románia – kihasználva kedvező természeti adottságait – egyre inkább az európai élvonalba tör, és tengeri kikötőjére támaszkodva egyre jobban megnehezíti a magyar gabonaexport lehetőségeit.

Kukoricából ugyanis az egy hektárra jutó terméseredmény az előző évit 33 százalékkal – a többéves átlagot pedig még nagyobb mértékben – meghaladva 7,8 tonnát ért el, ami erősen közelíti a nagy termelő országok átlagát. Egyéb nagy növényekből a romániai átlagok még mindig valamivel alatta maradnak a nyugat-európai országokénak (búzából 4,8; napraforgóból 2,9; árpából 5,2; repcéből 2,3; burgonyából pedig 16,7 tonna hektáronként).