Gazdasági nehézségek

A helyzet ott tart, hogy a gazdasági nehézségek okán számos tejgazdaság már fel is hagyott a termeléssel, mivel az idei 500 évente előforduló rekordaszály, az energia és nyersanyagárak elszabadulása, az ellátási láncok akadozása túlfeszítette a tűrőképességüket - írta meg a Haon.hu. Bár az agrárium összes ágazatát érinti a probléma, de most a tejipart érintő kérdésekkel foglalkozunk. Az említett környezeti hatások és a folyamatos növekedésben lévő költségek a termelőket, a feldolgozókat és a kereskedőket is sújtják olvasható a haon.hu beszámolójában.

A tejtermékek ára az idei év eleje óta nő és a folyamat nem látszik lelassulni. Az áremelkedés mértéke az olyan energiahordozók árának szoros függvénye mint a gáz és az üzemanyag.

Az aszály sújtotta területeken tömegtakarmány hiány léphet fel – nyilatkozta a haon.hu-nak Rákóczi András, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökségi tagja. A szakember elmondta, hogy a szarvasmarhák ellátása alapjaiban a tömegtakarmányra épül, ahhoz pedig ipari takarmányra van szükség, anélkül nem oldható meg. Ilyesmit részben Magyarországon is előállítanak, de a hozzá szükséges alapanyagokat (vitaminok) már külföldről importálják.

A tejtermékek ára az idei év eleje óta nő és a folyamat nem látszik lelassulni.

A tejtermékek ára az idei év eleje óta nő és a folyamat nem látszik lelassulni. Kép: Pexels

Tömegtakarmány-hiány

"Tavaly erőteljesen csapadékmentes ősz volt. A szinte száraz talajba lettek elvetve az őszi kalászosok, s erre jött tavasszal és nyáron az aszály. Hajdúnánás környékén például idén alig több, mint 200 milliméter eső hullott. Az országban átlagosan 700–800 milliméter szokott lenni évente" - mondta el Rákóczi András, majd beszámolt arról is, hogy a tavaszi tömegtakarmányok, és az őszi gabonaféléknél 40–50 százalékos terménykiesés tapasztalható. A silókukoricánál (a tömegtakarmányozás egyik alapanyaga) az a gond, hogy a zöld tömege alig ötöde az elvártnak, és ráadásul nincs rajta kukoricacső. Emiatt csökkentett vagy teljes egészében hiányzik a keményítőértéke, ami a tejtermelés szempontjából meghatározó - idézte a szakember szavait a haon.hu

A tejárak emelkedésének oka az is, hogy az európai tejtermelés volumene csökken. Csökken a tejelő tehénállomány és a tejtermelő gazdaságok száma is, éppen az említett takarmányozási problémák miatt. A kör öngerjesztő: egyre többen hagynak fel a termeléssel.

 

A növényi italok egyik alapanyaga egyébként a szója, melynek termelő ágazatát az energiaválság ugyanúgy sújtja mint a tejtermelőket és tejfeldolgozókat.

A növényi italok egyik alapanyaga egyébként a szója, melynek termelő ágazatát az energiaválság ugyanúgy sújtja mint a tejtermelőket és tejfeldolgozókat. Kép: Pixabay

"A statisztikai számok alapján, Magyarországon a tejtermelő tehenek és a tejtermelés 13–14 százaléka Hajdú-Bihar megyében van. A Tej Terméktanács adatai alapján a Dunától keletre mintegy ötezer darabbal fog csökkenni a tejet adó tehenek száma ebben az évben" - ismertette Rákóczi András. Arra is kitért, hogy


A növényi tejek piaca is szenved

Rákóczi András kérdésünkre tisztázta: a hatályos jogszabályok szerint néhány kivételtől eltekintve tej csak állati eredetű lehet, emiatt bár tejnek nevezett, de valójában növényi eredetű italokkal találkozhatunk a boltok polcain. A növényi italok egyik alapanyaga egyébként a szója, melynek termelő ágazatát az energiaválság ugyanúgy sújtja mint a tejtermelőket és tejfeldolgozókat. A szójabab ára is duplájára nőtt az elmúlt évek folyamán - mondta Rákóczi András.

Rákóczi András elmondta, hogy nem tudni, lesz-e idén a kormány által minden évben biztosított átmeneti nemzeti tejtámogatás, és ha lesz akkor milyen mértékű. Az egyes állatbetegségek megelőzésével, leküzdésével kapcsolatos támogatás - az úgynevezett 148-as támogatás forrása kimerült, így ez nem áll rendelkezésre jelenleg. Ezek nélkül nagyon nehéz időszak elé néz az ágazat – summázta Rákóczi.

(Forrás: Haon)