A gépjárművek ünnepélyes átadásán Nagy István is részt vett. Az agrárminiszer elmondta, a Közös Agrárpolitika (KAP) hazai és uniós forrásai révén kiemelkedő összeget, mintegy 7537 milliárd forintot fordíthat a kormány a következő hét évben a magyar vidék megerősítésére, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztésére – írja az MTI.

Steyr erőgépek átadása

Nagy István: Meg kell erősíteni a képzési hálózatot és folyamatosan emelni kell a szakképzés színvonalát – fotó: MTI/Balázs Attila

„A források által kínált páratlan lehetőséggel akkor tudunk élni, ha újra vonzóvá tesszük az agrárszakmákat, növeljük a képzett mezőgazdasági termelők és az élelmiszeripari szakemberek számát” – fogalmazott az agrárminiszter. A tárcavezető hozzátette, ennek jegyében meg kell erősíteni a képzési hálózatot és folyamatosan emelni kell a szakképzés színvonalát, ezek megvalósításával pedig az agrárszakmák megbecsültsége is növekszik.

Beszédében kifejtette, a szakképzést a hatékony tudásátadás és a korszerű gyakorlati oktatás jegyében alakította át. Az Agrárminisztérium által fenntartott 56 szakképző intézmény tavaly óta az öt szakképzési centrum felügyelete alatt működik. A pályaválasztás előtt álló fiatalok figyelmét az agrármodernizáció, a precíziós gazdálkodás és az agrárdigitalizáció „hívószavaival” szeretnék felhívni a magyar mezőgazdaságban rejlő lehetőségekre – tette hozzá a miniszter.

Nagy István agrárminiszter az erőgépek átadásán.

Az agrárminiszter szerint az agrárszakképzés biztos jövőt, megélhetést és perspektívát kínál a fiatalok számára – fotó: AM/Pelsőczy Csaba

A járműátadás azt az üzenetet hordozza a tanulók és leendő diákok számára, hogy a komoly szaktudással rendelkező agrárszakemberekre rendkívüli igény van a munkaerőpiacon, amely számos karrierlehetőséget kínál a pályakezdőknek is – hangsúlyozta Nagy István.

Mint mondta, az agrárszakképzés jó döntés lehet, mert ez biztos jövőt, megélhetést és perspektívát kínál a fiatalok számára. Előttük tavaszig még nyitva áll a lehetőség, hogy jelentkezzenek az agrárszakképzési centrumok iskoláiba –jelezte Nagy István.

Öt traktort és három pótkocsit vehettek át jelképesen Nagy Istvántól az agrárszakképzési centrumok és iskolák vezetői.

Öt traktort és három pótkocsit vehettek át jelképesen Nagy Istvántól az agrárszakképzési centrumok és iskolák vezetői – fotó: AM/Pelsőczy Csaba

A szakképzési intézmények eszközparkjának modernizálása keretében 24 iskola vásárolhatott erőgépeket, személyautókat és kisbuszokat. A nyíregyházi eseményen tíz személyautót, egy mikrobuszt, öt traktort és három pótkocsit vehettek át jelképesen Nagy Istvántól az agrárszakképzési centrumok és iskolák vezetői.