Gyanó Szilvia, a nagykanizsai Thúry György Múzeum néprajzos-főmuzeológusának a téma kapcsán Facebook-on közzétett írása elsősorban Zala vármegyére fókuszál, de vélhetően az egész ország területén érvényesek megállapításai. 

Mint írja: 

„András, kopog a pallás” – mondogatták régen Kiskanizsán, utalva arra, hogy november végére rendszerint elfogyott az előző télen vágott disznó húsa. Szent András napja így nemcsak az adventi és karácsonyi ünnepkör kezdetét, hanem a disznóölések és a hozzájuk kapcsolódó, hiedelmekben gazdag időszak kezdetét is jelentette.

A paraszti gazdálkodásban a disznó volt az egyik legfontosabb „éléstár”: zsírja, füstölt szalonnája, sonkája és kolbászai az egész évi ellátást szolgálták. Nem mindegy tehát, hogyan sikerült a vágás – és ebbe a népi gondolkodás szerint a „szerencse” és a babonák is belejátszottak. Újholdkor például nem volt szabad ölni, mert úgy tartották: férges lesz a hús.

Zalatárnokon azt mondták, András napján a gazda ne háljon a feleségével, különben megavasodik a zsír.

Zalában a leölt disznó csecsbimbóit visszadobták az ólba azzal a mondással: „Fele göbe, fele kany, Isten szaporítsa!” – így kívántak annyi malacot, ahány bimbót bedobtak. Másutt a háztetőre dobták fel őket. A szúrt seb bedugására használt kukoricatusát pedig igézés ellen tartották hatásosnak. Ezek a gesztusok mind azt szolgálták, hogy a háznál a jövőben is legyen elegendő hús és zsír.

Szent András azonban nemcsak a disznótor, hanem a lányok „szerelemjósló” napja is volt. „Aki böjtöl András napján, vőlegényt lát éccakáján” – tartotta a mondás. A lányok országszerte különféle praktikákat vetettek be: volt, aki egész nap csak három szem búzát evett és három korty vizet ivott, majd lopott férfigatyát tett a párnája alá, hogy álmában meglássa jövendőbelijét. Reggel szemét- vagy trágyadombra állva figyelték, merről hallanak kutyaugatást – abból az irányból várták a kérőt.

András apostol a hagyomány szerint halász volt testvérével, Péterrel, mielőtt Jézus tanítványává vált – innen ered, hogy a halászok védőszentjeként is tisztelik. A keszthelyi halászcéh patrónusa is ő volt: ünnepén nem volt szabad halászni, viszont kötelező volt Szentmisét szolgáltatni és hallgatni a Szent Márton-templomban. Egy 1839-es bejegyzés szerint a fiatalabb halászokat meg is büntette a céh, mert András napján titokban mégis elmentek halászni – vezeklésül egy „öreg Szentmisét” kellett fizetniük.

Szent András a halászok mellett a takácsok, kötélverők, hentesek és vízhordók patrónusa, sőt több ország – Oroszország, Ukrajna, Skócia és Románia – védőszentje is. A néphit szerint segít köszvény, torokfájás és terméketlen házasság esetén. Ábrázolásain ősz hajú, szakállas öregemberként jelenik meg, mezítláb, kötéllel, könyvvel vagy X-alakú andráskereszttel – utalva mártírhalálára. A Magyar Szent Koronán is látható: könyvvel a kezében, jellegzetes áldó kéztartással.

Gyanó Szilvia írása emlékeztet rá, hogy Szent András napja nem csupán egy dátum a naptárban, hanem a paraszti év rendjét, a családi asztal biztonságát és a közösség hitét egyszerre formáló, gazdag hagyományréteg kapuja.

Forrás: Facebook/Gyanó Szilvia

Indexkép: Facebook/Gyanó Szilvia - Disznóvágás Balatonkeresztúron karácsony előtt 2024-ben