Ennek elsőrendű célja a betegségek, illetve járványok (malária, zika-vírus) terjesztésének megakadályozása, de alkalmas lehet az emberek pihenését zavaró szúnyogok irtására is – írja a foxnews.com/science.

Ezzel a módszerrel a Zika vírus terjesztésében legnagyobb szerepet játszó Aedes aegypti szúnyogfaj állományát bizonyos körzetekben akár 90 százalékkal sikerült csökkenteni. A felfedezésnek óriási jelentősége lehet, mivel szúnyogok – a betegségek közvetítése révén – évente 830.000 ember halálát okozzák a Földön, és ezzel minden más állaton túltesznek.

szúnyog

A program elsődleges célja az emberre veszélyes betegségek terjedésének visszaszorítása – fotó: Shutterstock

Bill Gates erre a nemes célra (a malária egy generáción belüli felszámolására) 2010-ben 5 millió dollárt áldozott, és a közelmúltban bejelentette, hogy ezt hajlandó újabb 4 millió dollárral megtoldani.

Természetvédelmi szervezetek viszont nem értenek egyet a programmal, mivel szerintük nem lehet tudni, hogy ez az emberi beavatkozás a jövőben hogyan befolyásolja az ökoszisztéma egyensúlyát, ezért véleményük szerint a programot csak széleskörű nemzetközi vita alapján lehet folytatni.