Ma éjszaka szakadozik, az ország jelentős részén csökken a felhőzet, de néhol zápor, esetleg zivatar még előfordulhat. Az északi, északkeleti szél többnyire mérsékelt lesz. A késő esti 19, 24 fokról hajnalra 14, 20 fokig hűl le a levegő.

Szerdán kezdetben többnyire gyengén felhős, napos időre számíthatunk, majd délután az ország déli felén erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés, és ott elszórtan, északabbra csak néhol valószínű zápor, zivatar. Az északkeleti szelet eleinte helyenként élénk lökések kísérik, majd mérséklődik a légmozgás, de zivatarok környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között várható.

A változékony időjárás nehezíti a betakarítást

A mögöttünk álló héten jellemzően 10 és 20 mm közötti csapadék hullott az országban, de ismét igen nagy volt a területi szórás. A Dunántúlon esett több, foltszerűen egy-egy felhőszakadásból akár 60 mm fölötti összeg, az ország északkeleti harmadán viszont néhol teljesen száraz maradt a talaj. A déli országrészben belvízfoltok is kialakultak a hét második felére, és elsősorban itt és a Dunántúl középső részén igen nedves, sáros, a talaj felső rétege. Ezzel szemben a Tiszántúl északi felén komoly vízhiány mutatkozik mind a felső, mind a középső talajrétegekben. A csapadékra mindenhol szüksége volt a talajnak, 50 cm-es mélység alatt az országnagy részén sokat veszített nedvességtartalmából a talaj az elmúlt hetekben, de még jó a vízellátottság.

Az országban a szántóföldi növényeink közül a repce az öregedés-növényelhalás, az őszi búza a viaszérés, a kukorica a 3 szárcsomós, a napraforgó pedig a csillagállapot fenológiai állapotában van többnyire. Az őszi árpa betakarítása már megkezdődött, és a héten a repce és az őszi búza aratása is többfelé elkezdődhet. A korai vetésű kukoricákon helyenként a címer is megjelent. Erdeinkben egyre több a vadon termő gomba.

időjárás

Szerdán még nem lesz jelentősebb csapadék – fotó: Tor András

A termésérésben lévő kultúrákat a csapadék már károsan érinti: az esős, viharos idő károkat, terméscsökkenést és minőségromlást okoz a repce, az őszi árpa és búza, valamint a betakarításban lévő gyümölcsök, például a meggy esetén. Ugyanakkor például a kukorica és a napraforgó nagyon meg fogja hálálni az esőt.

A kukoricának a címerhányástól a szemfejlődésig van a legnagyobb vízigénye, míg a napraforgónak a virágzás idején. Idén ezek a fenológiai fázisok az átlagosnál hamarabb következnek be, a most nedvességgel feltöltődött talaj kedvező feltételeket teremt a kritikus időszakra. Az esős, párás idő viszont a gombás megbetegedéseket is segítette, e tekintetben jelentős javulás várható a héten.

A hőösszegek jóval a tavalyi értékek fölött járnak, időben ez a sokéves átlaghoz képest kb. egy hónapos, a 2017-es évhez képest pedig kb. három hetes előny. Ez azt jelenti, hogy a növények (és a kártevők is) ennyivel hamarabb kapják meg az egyes fejlődési fázisaik eléréséhez szükséges hőmennyiséget.

A hét második felében hidegfront érkezik

A felhősebb hétkezdet után sok napsütésre lehet számítani a hét további részében erős UV sugárzással. Csütörtökön a nap második felében északnyugat felől egy hidegfront éri el hazánkat, ezért megnövekszik a felhőzet, és csütörtök délutántól péntek délutánig sokfelé kell jelentősebb mennyiségű csapadékra számítani eső, zápor, zivatar formájában. A jelenlegi számítások szerint a keleti, északkeleti országrészben valószínű a nagyobb mennyiség, 20-40 mm, északnyugaton a kevesebb, 5-15 mm. A front átvonulásával megerősödik, illetve viharossá fokozódik az északnyugati szél.

Pénteken a nap második felében csökken a felhőzet, és a hétvégén többnyire napos, száraz, de hűvös időre van kilátás. A levegő páratartalma a legmelegebb órákban 35% alá csökken, de nem kell légköri aszálytól tartani, mert a hőmérséklet csak kevéssel 20 fok fölött alakul. Permetezésre a keleti országrészben kedd reggeltől, a Dunántúlon szerda reggeltől csütörtök délig tartó időszak lesz időjárási szempontból a legmegfelelőbb.