Nyár végére 500-550 új egyeddel is gyarapodhat az állatállomány a MATE Kaposvári Campus bőszénfai Vadgazdálkodási Tájközpontjában. A melegedő időjárásnak köszönhetően megkezdődött a tavaszi ellési időszak.

bivaly

Bivaly és bivalyborjú – Fotó: MATE – Lang Róbert

ló

Hidegvérű ló és csikó – Fotó: MATE – Lang Róbert

Gyarapodik az állatállomány

Az állomány szerkezetéből adódik, hogy jelentős számban születnek hidegvérű és szamár csikók, bivalyok, törpekecskék, valamint néhány Dávid-szarvas (Kínából származó faj) is utóddal örvendeztetett meg bennünket” – mondta Nagy János, a Vadgazdálkodási Tájközpont vezetője.

Az ellés általában gond nélkül zajlik, komplikációk legtöbbször a háziállatoknál fordulhatnak elő. A fiatal kancák első ellésekor és utódaik gondozásakor kell a folyamatos jelenlét, a nagyobb figyelem.

Az elmúlt hetekben 23 kecskegida született, a kicsinyeknek egy játszóteret is kialakítottak, így kedvükre ugrándozhatnak. Teri gidának ennél több segítségre volt szüksége.

„Sokkal kisebb volt, mint ikertestvére, tartottunk tőle, hogy a másnapot sem éli meg. Édesanyja otthagyta és csak a másik kicsinyét etette. Szerencsére Teri igazi harcos szellem, megkapta az úgynevezett föcstejet, amely pótolhatatlan táplálék az újszülöttek számára, azóta pedig háromóránként etetem cumisüvegből” – mesélte Exner Izabella állatgondozó.

kecske

Kecskegiák – Fotó: MATE – Lang Róbert

kecske

Kecskegidák – Fotó: MATE – Lang Róbert

Kirándulás a vadasparkban

A négyhektáros vadasparkban a látogatók mind az öt magyar nagyvadfajjal és számos háziállat találkozhatnak. az őshonos állatok közül 150 egyedet számlál a magyar hidegvérű ménes és hasonló nagyságú a magyar parlagi szamarak és a házi bivalyok száma is.

szamár

Parlagi szamarak – Fotó: MATE – Lang Róbert

„Fontos feladatunk, hogy ideális környezetet biztosítsunk az állatok számára, hiszen a legideálisabb feltételek mellett tudják leginkább kibontakoztatni genetikai képességeiket, ami az alapja a génmegőrzésnek és a fajták nemesítésének” – emelte ki Nagy János.

A vezetett túrárk keretében az érdeklődők testközelből figyelhetik meg az állatokat és hiteles információt kapnak a vadgazdálkodásról.