A feldolgozók a gazdák által megtermelt alapanyagbázisra helyezve tudják fenntartani és fejleszteni termékkínálatukat, a gazdálkodók pedig a befolyt bevételből, valamint a támogatásokból tudják finanszírozni termelési költségeiket, megélhetésüket, fejlesztéseiket, így létfontosságú, hogy a meglévő támogatási szint minél kisebb mértékben csökkenjen, a tagállamok pedig kellően rugalmasan tudják kezelni a termeléshez kötött támogatásokat.

Az idő sürget, hiszen minden tagállamnak stratégiai tervet kell készíteni a KAP-ra vonatkozóan, amit bizottsági felülvizsgálatnak kell alávetni, amelynek keretében eldöntik, hogy az megfelel-e az EU célkitűzéseinek. De mindezt megelőzően egyáltalán a stratégiai terv megalkotását szabályozó EU-szintű rendeletek tartalmáról szükséges, hogy egyezség szülessen, lehetőség szerint az európai parlamenti választások (2019. május) előtt, hogy minél rövidebb legyen az átmeneti időszak.

Amíg van kereslet, mindig lesz kínálat is – fotó: Shutterstock

Ahogy a nagyobb európai dohánytermelő országokban, Magyarországon is elmondható, hogy mind gazdasági, mind szociális jelentősége van a dohánytermesztésnek, ugyanis az a gyengébb területek hasznosításával, elmaradott régiókban, alacsonyabb iskolázottságú munkaerőt foglalkoztat. Ezek mellett segíti a népesség vidéken maradását, és nagyban hozzájárul a művelt tájkép megtartásához.

A szektor mindezekkel az adottságokkal kézimunka-igényes, nagy hozzáadott termelési értékű, legális terméket állít elő.

A dohányzás oly sokszor hangoztatott negatív hatásain túl meg kell továbbá jegyezni, hogy az Európai Unióban meghatározott szervezeti struktúra van a dohánytermelő ágazaton belül, a tagállamokban szakmai szervezetek (itthon a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége), valamint ezeket összefogó szakmaközi szervezet is létezik (amely a 2016-ban alakult European Leaf Tobacco Interbranch Organization). Az Unióban a termelést szigorú szabályok alapján folytatják, minden termelő és felvásárló szerződéses kapcsolatban áll, a rendszer 100%-osan nyomon követhető, az európai feldolgozók által készített dohánytermékek pedig jó minőségben, a fogyasztók egészségügyi jólétét előtérbe helyezve készülnek el, így ha a mostani rendszer ellehetetlenül, a kereslet valószínűleg továbbra is fennmaradna, ám azt importtermékek fedeznék, amelyek gyártásáról és eredetéről vélhetően jóval kevesebb információ lesz elérhető.