A hús ára eddig is magas volt, most azonban további 25 százalékkal növekedhet. A Baromfi Termék Tanács titkára az ATV-nek elmonda, a drágulást a folyamatos takarmányár-növekedés okozza, ami a jövőben is folytatódhat. Dr. Molnár Györgyi szerint, ha a takarmányárak emelkedése folytatódik, de ezt nem követik a felvásárlási árak, akkor előfordulhat, hogy a gazdáknak már nem éri meg a termelés.

Csirkemell a húspultban.

1 kg csirkemell filé közel 2000 forintba kerülhet majd (a kép illusztráció) – fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ifj. Papp László, a Hajdúhús 2000 húsüzem vezetője az ATV megkeresésére elmondta, hogy a pandémia megviselte az ágazatot. Az utóbbi időben a takarmányárak mellett az élő állatok tőzsdei ára is növekedett, ami szintén közrejátszott a drágulásban. Szerinte a termelőknek jól jött az áremelés, de mivel a magyar fogyasztók „árérzékenyek”, a drágulás csökkenteni fogja a keresletet.

Az ATV riportja szerint a csirkemell kilója jelenleg 1100-1500 forint körül mozog, de a drágulást követően akár az 1900 forintos árat is elérheti. A csirkecomb ára 700-ról 900 forintra változhat, a sertés köröm kilója pedig akár 800 forintra drágulhat. A jelenleg 1700 forintos sertés karaj pedig több mint 2100 forint lesz.