Idén ötödik alkalommal rendezte meg Jóska bátyám a Gazdász Szépe Választást, amelyre rekordszámú, az agráriumban tevékenykedő hölgy adta be nevezését. A versenyzőknek nem a szépségük az egyedüli érdemük, mindannyian kötődnek a mezőgazdasághoz, sokan a családi gazdaságban segítenek, vannak köztük fiatal gazdák, agrárszakon tanuló diákok, és olyan hölgyek is, akik saját gazdaságukat igazgatják.

A verseny első fordulójában a résztvevők rövid bemutatkozó anyagára lehetett szavazni, innen a legtöbb voksot összegyűjtött három gazdászhölgy került a döntőbe. A vasárnapi élő videós szavazáson dőlt el a verseny végeredménye:

  • A legtöbb szavazatot Berta Fruzsina zsebelte be, ezzel ő nyerte el a 2020 Gazdász Szépe megtisztelő címet.
  • A második helyezett Szabó Éva,
  • a harmadik pedig Tófalvi Csilla lett.

A 19 éves Berta Fruzsina Jász-Nagykun-Szolnok megyében él Fegyverneken. Szinte az egész családja mezőgazdasággal foglalkozik, így már egészen kicsi korában járta a határt édesapjával és az állatok körül sürgött-forgott. Jelenleg a családi vállalkozásukba segít be. A lovak jelentik a legnagyobb szenvedélyét. Fogathajtásban versenyzik amatőr szinten, illetve lovagol is.

Berta Fruzsina, 2020 Gazdász Szépe

Berta Fruzsina, 2020 Gazdász Szépe

Fruzsina az Agroinform.hu-nak elmondta, még mindig alig hiszi el, hogy ő 2020 Gazdász Szépe. Nagyon köszöni mindenkinek, aki bíztatta, szorított neki és rá szavazott.

A második helyezett a 21 éves Szabó Éva. Éva életében mindig is nagy szerepet töltött be a mezőgazdaság, elsősorban az állattenyésztés. Az egész családja mással foglalkozik, de ez az ő álma és ebben is dolgozik. A Tedej Zrt. tiszadobi szarvasmarha telepén az állatorvos munkáját segíti, illetve hozzá tartozik az ellető és a borjú részleg vezetése. Mindennapi teendői közé tartozik a tehenek tőgyének kezelése, a tej mintavételezése, elletés, borjak vizsgálat utáni ellátása, valamint a műtétek segítése.

A második helyezett Szabó Éva

A második helyezett Szabó Éva

Tófalvi Csilla léphetett fel a képzeletbeli dobogó harmadik fokára. A 23 éves lány családjával egy erdélyi falucskában, Fenyőkúton gazdálkodik. Mezőgazdasággal és állattartással foglalkoznak. Nagyon szereti ezt az életmódot és imád az állataikkal foglalkozni.

A harmadik helyezett Tófalvi Csilla

A harmadik helyezett Tófalvi Csilla

Mind a három csinos és belevaló hölgynek gratulálunk!

A döntő pillanatai az alábbi videón újra megtekinthetők:

Az Agroinform Hiradó e heti adásában exkluzív videóinterjú készült a Gazdász Szépe győztesével! Nézzétek meg az adást!