Lipcsey György az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. (AMC) ügyvezető igazgatója elmondta: a kiállításon mintegy 400 ezer látogató előtt mutathatja be az ország a magyar élelmiszeripar kiválóságait, és megrendezik az agrárminiszterek éves találkozóját is. Magyarország már második alkalommal lesz a nemzetközi seregszemle partnerországa. A megnyitón magyar kulturális műsor lesz, Magyarországról fog szólni.

Zöld Hét

A német piac nagyon fontos a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar számára – fotó: janssen-reisen.de

Hozzátette: a leglényegesebb, hogy a magyar agrárium bőséges termékkínálattal ismét megmutathatja magát ezen a fontos piacon. Kitért arra, hogy a Németországba irányuló magyar agrár- és élelmiszeripari kivitel értéke elérte az 1,222 milliárd eurót, ami rekordnak számít, és mintegy 8 százalékkal volt magasabb az előző évinél. Mindez az elmúlt évek mezőgazdasági fejlesztéseinek, a minőségi termékkínálat bővülésének eredménye, a növekedés a jövőben is maradhat – vélekedett.

Jelezte, hogy a törökországi Expo 2016 Antalya világkiállításon Magyarország nemzeti kertje is bemutatkozott, a nemzetközi kertészeti kiállítás magyar megjelenését, szakmai programját is az Agrármarketing Centrum szervezte, a rendezvény október 30-án zár.