A szilva igazán népszerű hazánkban, de mégis, valahogy manapság már nem látni minden kertben szilvafát. Pedig, ha tudnánk, milyen kisigényű, szerény gyümölcs, egészen biztosan semmi sem állhatná az útját annak, hogy legalább egy szilvafa legyen a kertünkben.

A szilvafa ugyanis akkor is terem, ha nem foglalkozunk vele, de természetesen sokkal szebb, finomabb és bőségesebb a termése, ha megadjuk neki azt, amire igazán vágyik. Gyümölcse pedig kiváló egyenesen a fáról szedve és fogyasztva, de lekvárként, szilvás gombócként és természetesen aszalva, vagy pálinkaként is nagyon nagy népszerűségnek örvend. Ráadásul nem csak finom, de még egészséges is.

szilva a fán

A szilvával kevés törődés és sok gyümölcs jár együtt. Fotó: Pixabay

A szilvával igazán nincs sok gond

A szilvafák egyáltalán nem kívánnak tőlünk lehetetlent, és akkor is teremnek gyümölcsöt, ha nem foglalkozunk velük. Azonban azt mindig nagyon meghálálják, ha törődünk velük.

1. A szilvafa nagyon szereti a napfényt, így mindenképp olyan helyre ültessük, ahol ebben kellő része lehet.

2.  A szilvafa jól viseli a hideget, így a fagyoknak is ellenáll. Mivel elég késő tavasszal borul virágba, így általában a gyümölcsre sincs veszéllyel a fagy.

3. Mivel a szilva sekélyen gyökerezik, ha tartós csapadékhiány áll fenn, nem tesz jót neki, és le fogja hullatni a termését, ezért fontos, hogy rendszeresen öntözzük.

4. A trágyázást is meghálálja, és bár szinte minden talajon megterem, a futóhomokot és a szikes talajokat nem igazán kedveli.

5. Ha több szilvafát szeretnénk ültetni, akkor azokat érdemes hat méter távolságra ültetni egymástól, hogy kellő hely jusson számukra a fejlődéshez. Azonban arra gondoljunk, hogy ha jól érzi magát, nagyon sok, akár 50 kg termést is hoz, és akár 30 évig is ellát minket gyümölccsel, így érdemes előtte felmérni, mennyit tudunk majd elfogyasztani, feldolgozni. Mivel a szilvafán elég bőséges szokott lenni a termés, gondoskodjunk a fa alátámasztásáról.


Így ültesd el a szilvafát

1. A szilvafa ültetésére a legideálisabb időszak az ősz, de tavasszal is el lehet végezni. A konténeres szilva csemetéket tulajdonképpen egész évben el lehet ültetni, amikor nincs fagy. Azonban a szabadgyökerű szilvafa csemetéket  csak októberben és novemberben szabad ültetni.

2. Mivel nem lesz kis méretű, kellő távolságra ültessük a háztól és a kerítéstől, és azzal is számoljunk, hogy bizony potyogtatni fogja a gyümölcsét.

3. Ássunk ki egy 60x60x60 centiméteres ültetőgödröt, helyezzünk bele 10-15 kg érett istállótrágyát, majd minden ősszel érdemes 4-5 dkg kálisót és 4-5 dkg szuperfoszfátot, nyáron pedig 6-10 dkg pétisót adni a szilvafának. A trágyát az ültetéskor takarjuk be földdel, hogy ne érintkezzen vele közvetlenül a szilvafa gyökere.

4. Helyezzük egyenesen a szilvafát a gödörbe, majd úgy fedjük be az ültetőgödröt, hogy a növény földjének felszíne egy síkba kerüljön a kerti talajjal. A szabadgyökerű szilvafa csemete elhelyezésénél nagyon fontos, hogy tökéletesen függőlegesen álljon, és a szemzési, oltási hely a földfelszín felett helyezkedjen el.

szilva és szilvalekvár

A szilva nem csak nyersen jó, hanem lekvárként is remek. Fotó: Pixabay

5. Fél araszonként kell tömöríteni a talajt, és iszapolni. A szilvafát az ültetés után rendszeresen és bőségesen kell öntözni.

6. A szilvafa csemeték általában az ötödik évben hoznak elsőként termést. De addig sem tétlenkedhetünk, hiszen van rá pár évünk, hogy kialakítsuk számára a megfelelő koronát. Mivel a szilvafa hajlamos rá, hogy sűrű legyen a koronája, ez nagyon fontos feladat, hiszen a metszés nélkül az átláthatatlan lenne, nem jutna át rajta a fény, és a levegő, így ez sem a termés szempontjából, sem a szilvafa egészségének szempontjából nem kedvező.

Az évente elvégzett metszés során fontos, hogy távolítsuk el a koronát sűrítő ágrészeket. Mivel a szilvafák többsége gyökérsarjakat nevel, fontos, hogy ezeket is távolítsuk el. A sarj körül bontsuk ki a talajt, és gyökerestől tépjük le a sarjat.

7. Ahogyan a szilva kezd beérni, a színe fokozatosan lesz egyre inkább kék, azonban a számos szilvafaj közül mindenkinek érdemes megismernie a sajátját, és emlékezni rá, milyen is volt akkor a színe, az illata, az íze, amikor a tökéletes érettségi fokában szüretelte le tavaly. A szilvák ugyanis nem termelnek elegendő etiléngázt, miután leszedtük őket, így már nem érnek tovább.

Sajnos, ha nem jókor szedtük le, hamar meg fog puhulni, majd idővel rothadni kezd. Ha viszont aszalt szilvát szeretnénk, akkor nyugodtan ott is hagyhatjuk a fán érés után egy jó darabig, míg maguktól kezdenek potyogni, de legyünk résen, mert a talajon nagyon hamar megromlanak, és a madarak és a rovarok is szívesen csemegéznek belőlük.