Spiegelhalter László polgármester az MTI-nek elmondta, hogy hatodik alkalommal rendezik meg január 25-én 14 órától a pikniket.

Tájékoztatása szerint bárki nevezhet a helyszínen, Vácrátót főterén különleges kocsonyával vagy forralt borral. A versenyre benevezett ételeket és italokat a Merczi Gábor séf és Hódos Hajnalka gasztroújságíró vezette zsűri értékeli.

A kép illusztráció! – fotó: Shutterstock

Spiegelhalter László elmondta, hogy a piknik évről évre egyre több látogatót vonz, köszönhetően annak, hogy a hagyományos kocsonyák mellett például hal-, gyümölcs- és alkoholkocsonyákat is meg lehet kóstolni. Emellett pedig sokféle ízesítésű forralt bort és puncsot is árusítanak.

A látogatók az étel- és italjegyek, az úgynevezett "Rátót-tallérok" megvásárlásával a helyi iskola fejlesztéseit támogatják. A rendezvény vendégei között lesz Nagy Feró és Mr. Rick is – tette hozzá a polgármester.

A piknik fővédnöke idén is Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Vácrátót országgyűlési képviselője.