Az eseményre azokat a fiatal gazdákat és kezdő termelőket várják a szervezők, akik keresik a legjobb megoldásokat, többet és hatékonyabban akarnak termeszteni, mint az elődeik. Valamint azokat a nagy tapasztalatokkal rendelkező, rutinos „rókákat” is, akik talán pont ezért a megszokásaik rabjai, de nem mondtak le arról, hogy egyszer utolérjék termelékenységben a nyugatot.

A rendezvény célja, hogy megismertesse a termesztőket a két legfontosabb gabonanövényünk technológiai újdonságaival a talajelőkészítéstől, a tápanyag-utánpótláson és a növényvédelmen keresztül, a precíziós gazdálkodás szemszögéből is, a betároláson át az értékesítésig.

Helyszínek és időpontok:

2017. december 14., csütörtök, Kaposvári Egyetem, Agrár-és Környezettudományi Kar
2018. január 18., csütörtök, Debreceni Egyetem, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

Jól ismert hazai piacvezető vállalatok és kisebb cégek egyaránt bemutatják megoldásaikat egy-egy sokakat érintő problémára. Az egyetemi helyszínek garanciát jelentenek az információk szakmaiságára, és hogy minőségi előadások megtartására kerül majd sor.

konferencia

Piacvezető cégek és kisebb vállalkozások is bemutatják megoldásaikat a II. KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozaton

A kaposvári program (a debreceni esemény szinte ugyanez lesz):

• 8:15-9:20 Regisztráció

• 9:20-9:40 Az eseményt megnyitja: Bóné Tímea – főszervező, alapító, Magro.hu mezőgazdasági piactér, Prof. Dr. Tossenberger János – házigazda, a Kaposvári Egyetem mb. kutatásfejlesztési és innovációs rektorhelyettese, az Agrár-és Környezettudományi Kar dékánja, és a Nitrogénművek Zrt. egyik vezető szaktanácsadója, az esemény főtámogatója

• 9:40-10:00 Mi történik akkor, ha a hőség és a szárazság szinte minden szezonban előfordul? – Pintér János (termékmenedzser, KWS Magyarország Kft.)

• 10:00-10:20 A növénytermesztés eredményességének növelése a genetika és az informatika segítségével – Mórocz Péter (termékfejlesztési vezető, Limagrain CE SE Magyarországi Fióktelepe)

• 10:20-10:40 A Genezis technológia finomhangolása – Karika András (vezető szaktanácsadó Nitrogénművek Zrt.)

• 10:40-11:00 Organikus készítmények jelentősége a kukorica tápanyag-utánpótlásában – Rapi Attila (szaktanácsadó, Gramen Kft.)

• 11:00-11:20 Élő algás lombtrágya használatának tapasztalatai búza- és kukoricatermesztés során – Szabó Bence (ügyvezető, Organic World Kft.)

• 11:20-11:40 Kávészünet

• 11:40-12:00 Műholdfelvételen alapuló állományfelmérés és precíziós nitrogén-kijuttatás – Somogyi Bálint (agrárszakértő, Axereal Hungary Kft.)

• 12:00-12:20 A kukorica kártevő-spektrumának és az ellenük irányuló védekezés-technológiáknak a változása napjainkban – Dr. habil. Keszthelyi Sándor PhD (egyetemi docens, Kaposvári Egyetem)

• 12:20-12:40 Egyedi problémákra egyedi megoldások a Belchimtől – Németh Tamás (szakmai vezető, Belchim Crop Protection Hungary Kft.)

• 12:40-13:00 Gabonaértékesítések optimális időzítése, azaz hogyan győzzük le a piacot – Németh István (ügyvezető, Magro.hu mezőgazdasági piactér)

• 13:00-13:30 Ebédszünet és kapcsolatépítés

• 13:30-13:50 Hogyan válik pénzügyi haszonná az információ? – Hollósi Dávid (Takarék Agrár Igazgató, Takarék Csoport)

• 13:50-14:10 Miért válasszunk acél könnyűszerkezetet a biztonságos terménytároláshoz? – Kotormán István (műszaki és fejlesztési vezető, Swedsteel-Metecno Kft.)

• 14:10-14:30 A szántóföldi kultivátorokra alapozott talajművelés lehetőségei és korlátai – Dr. Kalmár Tibor (ügyvezető, Väderstad Kft.)

• 14:30-14:50 A csúcstechnika szerepe és alkalmazásának előnyei a szántóföldi növénytermesztésben – Dr. Mesterházi Péter Ákos (precíziós gazdálkodási csoportvezető, Axiál Kft.)

• 14:50-15:10 Kávészünet

• 15:10-15:30 Riela- anyagmozgatás, szárítás és tisztítás egy kézből – Nagy Miklós (ügyvezető, Szegána Kft.)

• 15:30-15:50 Az öntözés, mint fejlesztési irány, agronómiai, gazdasági és üzemeltetési kérdések áttekintése – Váradi Balázs (öntözési üzletágvezető, Magtár Kft.)

• 15:50-16:10 3D talajnedvesség monitoring rendszer fejlesztése a víztakarékos agrotechnika és a termésbiztonság fokozása érdekében – Tóth Zoltán (ügyvezető igazgató, Elcom Kft.)

• 16:10-16:30 Magro.hu Nyereménysorsolás, nyeremények átadása, fotózkodás

• 16:30- Kötetlen beszélgetés az előadókkal és a gazdákkal

Aki részt vesz, az nagyobb eséllyel fogja utolérni hatékonyságban a világ élvonalát! A hasznos információk mellett a rendezvényen ráadásul számos értékes – akár több százezer forintos – ajándékot sorsolnak ki (vetőmagok, szerves trágyák, ammónia, könyvek, egyedi agráros tárgyi ajándékok).

További információ, regisztráció és az ajándékok részletes listája itt található.

Az esemény szervezője és házigazdája: a Magro.hu mezőgazdasági piactér.

Főtámogatók:

támogató

Szakmai partnerek:

támogató

Partnerek: