Nem csak a film forgott, az orsók is pörögtek rendesen

Egy hejőkeresztúri filmforgatás során történt még a nyáreleji meleggel simogató október derekán, hogy egyszerre több nagy testű ponty is végigállta a sort a tóparti oxigénbárban, hogy a kamerák elé kerülhessenek, köztük partra került a Bella nevű koi ponty is, amely öt esztendővel ezelőtt már egyszer kifogott a horgászpáros másik tagja - írta meg a Pecaverzum.hu.

A nem mindennapi halderbit Péteri Sándor és barátja, Knitli Sándor, vezényelték le, akik öt napot töltöttek el a hejőkeresztúri Carp&Carp Lake horgásztavon, ahol a Fishing&Hunting stábjával forgattak filmet. A film decemberre készülhet el, a "Fókuszban a horgászaton" című sorozaton belül. A sporik így vallottak a közösségi médiában közzétett bejegyzésükben a hihetetlen napokról:

"Hihetetlen 5 napot tudhatunk magunk mögött. Átlagos horgászatnak és forgatásnak indult Ács Józsiékkal és a Fishing & Hunting stábjával ami parádésan sikerült. A legnagyobb hal Behemót 29.65kg - melyet kamera elött fárasztottunk és mérlegeltünk, a többi hal 23kg, 20.70kg, 17kg, Bella a narancs csodálatos Koi 16.20kg és jó pár kisebb amit még fényképeztünk. Kb. 55 darab halat sikerült szákba terelnünk az 5 nap alatt Sanyi barátommal. A legtöbb és legnagyobb halakat Venom - BCN+ adta 24mm méretben. Végszereléket SEDO CurvX Wild 4-esből építettük, főzsinórnak pedig SEDO Aqua Ultra Yellow és Orange-t használtunk! Köszönjük a vendéglátást Carp & Carp vezetőségének, még mindig a kedvenc vizeim közé tartozik. Rengeteg kép készült a legjobban sikerülteket most mutatom nektek!  Tippek csalizás és praktikák a Bányatavi és mélyvízi horgászatról Decemberben a Fishing & Hunting Műsorán!"


A legkülönlegesebb hal kétségtelenül az aranyban pompázó koi ponty volt, melynek saját neve is van, Bellának hívják, ami olaszul szépet jelent, és ezzel mi sem tudunk vitatkozni. Az idei verseny súlya nem kevesebb, mint 16,20 kilogramm a friss mérlegelés szerint.

Egyszerre több nagy testű ponty is végigállta a sort a tóparti oxigénbárban, hogy a kamerák elé kerülhessenek, köztük partra került a Bella nevű koi ponty is.

Egyszerre több nagy testű ponty is végigállta a sort a tóparti oxigénbárban, hogy a kamerák elé kerülhessenek, köztük partra került a Bella nevű koi ponty is. Kép: Facebook/Carp&Carp Horgásztó/Knitli Sándor

Hogyan esett az "ezmiértnemvelemtörtént" szituáció

„Előző nap nézegette a társam a fotókat régebbi horgászatról, előkerült a koi is. Mondta, hogy Bellának hívják, és ő nevezte el. Fehér a farka, onnan lehet megismerni. Erre hajnalban megjött a hal” - mondta el a Pecaverzumnak Péteri Sándor.  A gigantikus és ragyogó koiponty hajnalban harapott, szélcsendben, emberes kapást produkálva, és VENOM–BCN 24 milliméteres bojit szippantott fel. A szereléket a parttól 140 méterre húzták be egy törés aljára. „Erős volt nagyon, de mivel csónakkal rámentünk, gyorsan szákba tudtuk terelni. Gyönyörű vizű bányatóról van szó, édesvízi medúzák élnek benne. Már öt méter mélyen a fejlámpa fényében világított a hal."

Egyből felkiáltottam, hogy itt van Bella!”

- idézte fel a fárasztást Péteri Sándor.

Knitli Sándor öt esztendeje már megtekintette közelebbről Bellát, ugyanazon a szent helyen, ahol most a cimborája is. Bella akkoriban még csak 14,60 kilogrammal mázsált, ami azért is lehetséges, mert a koi pontyok lassabban nőnek közép európai társaiknál.

(Forrás: Pecaverzum, Kép: Facebook/Carp&Carp Horgásztó/Knitli Sándor)