Halaszthatatlan a hazai agrárképzés és -kutatás átalakítása, hogy egy, a piaci igényeket kiszolgáló, fenntartható és modern képzési rendszer jöjjön létre, amely hatékonyan tudja támogatni a hazai mezőgazdaság fejlődését – mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója.

A kormány döntött is az ügyben: a felsőoktatási törvény módosítása értelmében augusztus 1-jén az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusa és a Pannon Egyetem Georgikon Kara beolvad a gödöllői Szent István Egyetembe (SZIE), a Kaposvári Egyetem és a SZIE pedig egyesül. Az új egyetem a régió egyik legnagyobb agrárképzési intézménye lesz. Az integráció levezénylésére a kormány létrehozott egy előkészítő bizottságot, amelynek Gyuricza Csaba a vezetője.

„Az integráció nem jár egyúttal földrajzi összevonással, még ha racionalizálás nyilván lesz is. A meglévő vidéki lábakat – Kaposvárt és Keszthelyt a Dunántúlon, vagy a Tiszántúlon Szarvast és Gyöngyöst – az összehangolt működéssel még erősíteni is lehet. A párhuzamosságokat kell kiiktatni a rendszerből, hogy egy adott kérdéssel kapcsolatos kutatást ne egymástól függetlenül végezzenek három helyen, ahogy eddig tették” – hozott fel egy példát az előkészítő bizottság vezetője.

"Vannak agráregyetemek és -karok, amelyek nem csatlakoznak az integrációhoz. Azok azért maradnak ki, mert egységes tudományegyetemi koncepcióba illeszkedő képzési helyek, elsősorban Szeged és Debrecen" – mondta Gyuricza Csaba a Világgazdaságnak. Ezeken a helyeken az agrárképzés része egy multidiszciplináris, több tudományterületet átfogó komplex képzési programnak.

Gyuricza Csaba

Gyuricza Csaba: "Halaszthatatlan a hazai agrárképzés és -kutatás átalakítása, hogy egy, a piaci igényeket kiszolgáló, fenntartható és modern képzési rendszer jöjjön létre, amely hatékonyan tudja támogatni a hazai mezőgazdaság fejlődését."

A változtatás igénye már néhány éve megfogalmazódott az agrár-élelmiszergazdasági piaci szereplők visszajelzései és a környező országok agrár-felsőoktatásának fejlődése alapján. Az utóbbi években szinte valamennyi régiós agráregyetem javított a nemzetközi besorolásán. Az egyik legsikeresebb intézet ezen a téren a Varsói Egyetem volt, amely ma már a világ egyik legjobb agráregyetemének számít, és mintegy százötven-kétszáz hellyel előzi meg a legjobb magyar agráregyetemeket. Jelzi a bajt az is, hogy a felsőoktatásba jelentkezők száma 18 százalékkal, a tavalyi 112 033-ról idén 91 460-ra csökkent. Ráadásul ez a csökkenés a projektben részt vevő intézményeket az átlagnál nagyobb mértékben érinti.

A szakemberek már korábban is a szétaprózottságot és a párhuzamosságot tartották a hazai agrár-felsőoktatás hibájának. Ezt támasztja alá a statisztika is, amely szerint a SZIE-n 79 szakon 243 képzési program indult 2699 felvett hallgatóval. Átlagban tizenegy diák jut egy-egy képzési programra, ami a régió egyik legrosszabb aránya. A világszínvonalú mezőgazdasági teljesítményt felmutató Hollandiában, a Wageningeni Egyetemen 56 szak indult, de a teljes agrárképzési területet lefedő Varsói Egyetemen (WULS) is csak 70. A vezető európai egyetemek nemcsak magasabb színvonalon, hanem hatékonyabban, olcsóbban is képeznek agrárszakembereket.

"A hazai képzési rendszer hibája, hogy a diákok igényei nem találkoznak a szakok kínálatával vagy éppen az egyetemek földrajzi elérhetőségével. Ezen a helyzeten az alapszakok megújításával mindenképpen javítani kell" – mondta Gyuricza Csaba.

A képzéseken is muszáj változtatni, mert nincsenek összhangban a piac igényeivel. Az, hogy az egyes szakokon hány hallgató tanul, nem követi az agrárágazat munkaerő-keresletét.

A képzések tartalmát leginkább úgy lehet jellemezni, hogy az a 20. században maradt, nem felel meg sem a nemzetközi szinteknek, sem pedig a piac elvárásainak.

"...az agrárium az elmúlt években még más nemzetgazdasági ágazatokkal összehasonlítva is hatalmas technológiai fejlődésen ment keresztül, aminek szinte nyoma sincs a képzésben" – mutatott rá Gyuricza Csaba a hazai agrár-felsőoktatás gyenge pontjára.

Ennek következtében az agrár-felsőoktatást választó magyar diákok a külföldi agráregyetemeken tanuló társaikhoz képest egyoldalúbb, kevésbé versenyképes tudást kapnak.

A magyar agrár-felsőoktatás a mostani állapotában sem a hallgatói, sem a munkáltatói igényeknek nem felel meg. Az egyik legégetőbb hiányossága a gyakorlati képzés gyengesége és az, hogy nem veszi figyelembe a piaci elvárásokat. Súlyos kritika, hogy ma a hazai munkáltatók 85 százaléka nem elégedett a frissen végzett agrárhallgatók tudásával.

precíziós gazdálkodás

"...az agrárium az elmúlt években még más nemzetgazdasági ágazatokkal összehasonlítva is hatalmas technológiai fejlődésen ment keresztül, aminek szinte nyoma sincs a képzésben" – fotó: Shutterstock

A szakmailag egy mederbe terelt oktatási és kutatási tevékenység a gyakorlati, piaci igényeket is sokkal jobban ki tudja elégíteni. „Nagyon fontos célunk, hogy olyan hatékony működést állítsunk fel, amellyel első körben bekerülhetünk a világ száz legjobb agráregyeteme közé, majd pedig nyolc-tíz év múlva az első harmincba” – mondta a NAIK főigazgatója.

„A diákok a mindennapokban egyelőre szinte semmit sem fognak érezni abból, hogy ősztől már egy új egyetemre járnak. Mindenki ott folytathatja tanulmányait, ahol elkezdte, nem szűnnek meg szakok, és a képzési helyeket sem teszik át” – erősítette meg Gyuricza Csaba.

Öt-tíz éves távlatban azonban az a cél, hogy a diákok igenis érezzék a változást, mert Európában is egyedülálló infrastruktúrát alakítanak ki, az oktatás pedig az új trendekhez igazodik, és új szakterületeken jelennek meg képzések.