A Kaposvári Járási Ügyészség orvvadászat bűntette és lopás bűntette miatt emelt vádat azzal a három férfival szemben, akik vadászati jogosultság nélkül ejtettek el több vadat.

gimszarvasGímszarvas – Fotó: MTI/Varga György

A vádirat lényege szerint az 50 éves vádlott 2020 nyarán többször is megjelent ismerősével a Kaposvár közelében lévő erdőterületeken, ahol több alkalommal be nem azonosítható, valamint engedéllyel tartott fegyverével vadakat lőtt ki.

A rapsicok az elejtett állatokat – köztük 1.000.000 forint értékű gímszarvasbikákat – magukkal vitték, amik közül a tilalmi időszakban lelőtt bikák trófeáit az 50 éves terhelt kifőzte és kikészítette, majd társával az egyiket elcserélte, a másikat megtartotta.

A férfiak a vadásztársaságtól három hónap alatt összesen 2.650.000 forint értékben tulajdonítottak el vadakat.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a korábban már büntetve volt, a kilövést végző terhelttel szemben végrehajtandó, míg társaival szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.