A Pennsylvaniai Állami (Penn State) Egyetem kutatói kísérleteket végeztek bizonyos vízi növényeknek a szarvasmarhák takarmányába való bekeverésével, ami jelentősen csökkentheti az állatok emésztése során felszabaduló metángázt és ennek révén az üvegházhatású gázok kibocsátását, illetve annak légtérbe kerülését – írja a sciencedaily.com. A szakértők mindjárt hozzáteszik, hogy ez a gyakorlat önmagában nem oldhatja meg a klímaváltozás negatív hatásainak kivédését.

A más egyetemek által is megismételt kísérletek eredményei azt mutatták, hogy a trópusi vizekben növő vörös hínár (Asparagopsis taxiformis) a fejőstehenek takarmányadagjaihoz (a takarmányok szárazanyag tartalmának 0,50-075 százalékában) adagolva, rövid időn belül – a tejhozamot nem befolyásolva – 80 százalékkal mérsékelte a metánkibocsátást.

tehén

A metánkibocsátás csökkent, de a takarmányfelvétel is – fotó: Agroinform.hu

Alexander Hristov professzor, a tehenek takarmányozásának szakértője szerint ez sokat ígérő eredmény. Azt azonban látni kell, hogy a világban tartott 1,5 milliárd szarvasmarha (vagy akárcsak az USA 94 milliós állománya) esetében az ilyen takarmánykiegészítéshez szükséges óriási hínármennyiséget lehetetlen kitermelni. A javasolt kiegészítés azonban még további kísérleteket igényel, mivel a kérődző állatok gyomra hosszabb távon másképpen reagálnak a takarmányozásban alkalmazott változtatásokhoz.

Amennyiben a további vizsgálatok és az Amerikai Tejtermelési Tudományos Egyesülés döntése alapján is hatékonynak bizonyul, a szóban forgó hínárfajt mesterséges körülmények között kell előállítani. A kutatások eredményei szerepelnek az Egyesülés hamarosan sorra kerülő tanácskozásának online anyagában. Tisztázni szükséges a hínár összetételét meghatározó vegyületek hosszú távú stabilitásának, valamint a bekeverhető mennyiség kérdését is, mivel a tehenek egyértelműen nem kedvelik a hínár ízét, amit az mutat, hogy a bekeverés hatására takarmányfogyasztásuk csökken. Mindezektől függetlenül, a módszer nagyon fontos szerepet játszhat a metánkibocsátás visszafogásában.