A két hónapon át zajló versenyre október 12-ig jelentkezhetnek az egyetemista csapatok a www.agrovirtus.hu weboldalon keresztül.

A mezőgazdaságban nem csak kétkezi munkásból, de komplex ismeretetekkel rendelkező, egyetemi végzettségű szakemberből is hiány van, ráadásul jelentős a száma azoknak az agrár-felsőoktatásban résztvevő fiataloknak, akik a diploma megszerzése után más ágazatban vállalnak munkát, annak ellenére, hogy a mezőgazdaság ma már erősen digitalizált, technológia-fókuszú, vonzó életpályát kínál.

Az Agorvirtus verseny célja, hogy az egyetemi hallgatókat gyakorlat orientáltan, valós problémákat szimulálva ismertesse meg az agrárvállalatok világával, melyekre a csapatoknak a legkorszerűbb agrártechnológiák bevonásával kell reagálni.

Az egyhónapos, online környezetben zajló selejtező során a hallgatók 4-5 napi rendszerességgel kapnak szituációs termeléstechnológiai feladatokat, melyeket egy 500 hektáros, virtuális gazdaságra vonatkozóan kell helyesen megoldaniuk. A legjobb csapatok pedig komplex, vállalatirányítási készségeikről adnak számot a döntőben, neves zsűri előtt november közepén.  A 3-4 fős csapatok jelentkezését október 12-ig várják a szervezők.

Az Agrovirtus legjobb csapata egymillió forint értékű fesztiválélményt nyer, de külföldi szakmai utakért, wellness hétvégéért és egyéb értékes nyereményekért is versenybe lehet szállni.

A szervezők remélik, hogy az izgalmas díjak, a verseny újszerűsége motiváló lesz a diákok és az egyetemek számára, illetve, hogy az Agrovirtus néhány éven belül már nemzetközi szinten elismert esettanulmány versennyé növi ki magát.

A verseny szervezői, támogatói: 
• Agrovir Kft. (főszervező)
• Syngenta Magyarország Kft. (kiemelt szakmai partner)
• Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (kiemelt támogató)
• T-Systems Magyarország Zrt. (kiemelt támogató)
• Szent István Egyetem (együttműködő partner)
• Agroinform Média Kft. (együttműködő partner)
• Agrárinformatikai Klaszter (együttműködő partner)
• Yara Hungária Kft. (együttműködő partner)
• Agrova Kft. (Phylazonit) (együttműködő partner)

További információk: 
• honlap: www.agrovirtus.hu
• email: info@agrovirtus.hu
• telefon: 06-20-450-1006