„Enni vagy nem enni?" címmel rendeztek Zöld Tusa vitaestet a Klímapolitikai Intézet és a Reaktor Alapítvány közös szervezésében, amelynek során a vegán és húsevő táplálkozás híveit ültették  asztalhoz. Gyimóthy Barbara, a Magyar Vegán Egyesület alelnöke, és Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke beszélgettek, az est moderátora Győri Adrienn, a Klímapolitikai Intézet junior kutatója volt.

vegán étrend

Egyre népszerűbbek a vegán termékek – fotó: pxfuel.com

Lehet-e a húst teljesen nélkülözni a mindennapi étkezéseinkből?

Éder Tamás véleménye szerint bár rengeteg vegán vásárlóknak szánt, húst helyettesítő termék van forgalomban, ezeknek az íze nem pótolja azt, amit a húsbevitellel átélünk. A mindennapi étkezéseink alkalmával ugyanis kulcskérdés az íz, az evés-élmény. Kiemelte: az étkezésre nem szabad funkconális tevékenységként tekinteni, az emberi fejlődés mentén a létfenntartás mellett egyfajta kellemes időtöltéssé magasztosult, aminek ma még alapvető összetevője a hús.

Megemlítette a húsfogyasztás evolúciós vonulatát is: az állatok elfogyasztásával az ember a saját fejlődésében kulcskérdést oldott meg. Az állati rostokat gyorsabban és könnyebben emésztette meg, emiatt az emésztés nem vonta el azt az energiát, amit azelőtt a növényi táplálkozás megkívánt. Ráadásul a szükséges fehérjebevitelt a kisebb adag is tartalmazta.

Mennyire nehéz a vegán életmód?

Elhangzott az a kérdés, hogy mennyire nehéz a vegán életmód, mennyire nehéz ma vegánná válni? Gyimóthy Barbara szerint ez napjainkban már nagyságrendekkel könnyebb, mint régen, amit nem is a táplálékkiegészítőknek, hanem sokkal inkább az ízeket, állagokat helyettesítő termékeknek, és azok könnyebb elérhetőségének köszönhetnek.

De – ahogy az egyesület alelnöke fogalmazott – "vegánnak lenni körülbelül olyan nehéz, mint lemenni a piacra, venni friss zöldéget, és otthon főzni egy jó babgulyást". A vegán életforma legnehezebb része nem a táplálkozás.

A szakértő egyetértett Éder Tamással abban, hogy nagyon oda kell figyelnünk arra, mit eszünk táplálkozási módtól függetlenül is. Ebben a vegán életmód azért tud segíteni, mert amikor valaki vegán lesz, nagyon sok dologra oda kell figyelnie az étrendjében, és kénytelen a húsfogyasztástól függetlenül rájönni, hogy teljes egészében eddig nem figyelt oda arra, mit eszik.

Barbara eloszlatta azt a tévhitet is, hogy a vegánok fogyasztanák a legtöbb vitamin pótló készítményt, hiszen a staisztikai adatok szerint a kettő nem változik arányosan egymással. Ő maga sem fogyaszt étrendkiegészítő vitaminokat pedig 12 éve él vegánként.

húsok

Az állattenyésztés minden ágazatában csökkenthető az ökológiai lábnyom átgondolt termeléssel – fotó: pxfuel.com

Miként hasonlítható össze a vegán élelmiszerek és helyettesítő termékek ökológiai lábnyoma a húsokéval?

Gyimóthy Barbara szerint többféle vegán módon táplálkozó személyt lehet elkülöníteni. Van akinek a táplálkozásból adódó ökolábnyoma valóban kisebb, de ez nem feltétlenül igaz mindenkire. Aki feldolgozott szalámi utánzatot, sajthelyettesítő terméket fogyaszt nem ugyanazt hagyja maga után, mint a többiek.

Nehéz a hús összehasonlítása, hiszen az előállításához globálisan rengeteg ivóvizet használnak fel. Az sem jelent kisebb garanciát az alacsonyabb ökológiai lábnyomra, hogy hazai terméket vásárolunk, mert az itthon nevelt vágóállatokat is táplálhatják olyan takarmánnyal, mely nagyon sok esetben távoli tájaktól érkezik és akár génmódosított szóját is tartalmazhat.


A húsiparosok a helyettesítő termékekkel, mint versenytársakkal a jövőben számolnak

Éder Tamás elmondta, hogy a helyettesítő termékek és az alternatív fehérjekészítmények összetevőinek listája  egy 4-5 feltétes fagyasztott pizzáéval vetekszik, és tartalmazhat olyan adalékanyagokat, melyeket a húskészítmények nem tartalmaznak.

Utalt arra is, hogy nem egyértelmű a vegán termékek ökolábnyoma, hiszen létezik egy olyan kategória is, ahol a tápoldat egyik összetevője a borjúvér.

Az állattenyésztés minden ágazatában csökkenthető az ökológiai lábnyom átgondolt termeléssel - ez  igaz a hal,  a sertés, a szárnyas vagy a szarvasmarha esetében is. A húsiparosok a jövőben számolnak a helyettesítő termékekkel, mint versenytársakkal  - egy elvárásuk van: a fair, tisztességes verseny.

Kiemelte, hogy visszásnak tartja a génmódosított élelmiszerekkel és takarmánnyal kapcsolatos közvéleményben uralkodó szkepticizmust,  azokban az időkben, amikor csaknem az egész világot beoltották egy, a génmanipuláció által létrehozott oltóanyaggal.

vegán étrend

Gyimóthy Barbara szerint többféle vegán módon táplálkozó személyt lehet elkülöníteni – fotó: pxfuel.com

Magyar húsipari vállalat is forgalmaz növényi alapú húshelyettesítő terméket

Mindkét fél véleménye egyezett a nemzetközi trendekkel kapcsolatban, miszerint a növényi alapú húspótló termékekre nő a kereslet.  Ezeket ráadásul nem is csak a vegánoknak szánják, hanem azoknak is, akik  a vegyes táplálkozás mellett heti egy-két alkalommal lecserélnék a klasszikus burgerüket szója-pogácsára. Húsipari szektoronként eltér az innovatív termékekhez való hozzáállás, de nem zárkóznak el - van magyar húsipari vállalat, aki ilyen jellegű növényi alapú húshelyettesítő terméket forgalmaz.

A beszélgetés végén az etikai vonatkozásokra is kitértek

Éder Tamás véleménye szerint ez az, amiben talán sosem lesz megegyezés, hiszen ez beállítottsági kérdés. Van olyan gondolkodó is, aki szerint azzal, hogy háziasítotunk állatokat, úgy az élelmiszeripar teremtett apropót az ő fajuk létére, így végső soron kötelességünk is húst enni. Barbara szerint ez az érvelés már csak azért is hibás, mert az az élet, ami a nagyipari környezetben vár az állatokra, az nem feltétlenül nevezhető életnek - hangzott el a vitaesten.