Az őshonos halfajokra élőhely- és táplálékkonkurenciát jelentő idegenhonos busából és törpeharcsából is többet fogtak ki tavaly a Tisza-tavon a halászok, mint egy évvel korábban – közölte a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.

Az idegenhonos halfajok állományszabályozásának már a nyolcadik szezonja ért véget tavaly decemberben.

A hét szerződéses halász busából 26,74 ezer kilogrammot fogott, 9,3 ezer kilogrammal, 35 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Szintén emelkedett a törpeharcsából kifogott mennyiség, 28,8 ezer kilogrammra, ami 21 százalékkal, több mint 6,1 ezer kilogrammal több a 2021-esnél.


A busa-fajok a téli, tavaszi és őszi hónapokban elsősorban a Tiszán foghatók, nyáron pedig a tározótér alkalmas vízterületein is, de leginkább májusban és októberben eredményes a halászatuk – írták.

A törpeharcsából a kisebb, tavaszi fogási csúcsot nyáron csekélyebb zsákmány követi, majd ősszel a mennyisége emelkedni kezd. Halászatuk novemberben éri el a tetőpontját, amikor a vízszintcsökkentés hatására vándorlásnak induló törpeharcsák az útjukba helyezett varsákkal hatékonyan gyéríthetők – tájékoztattak.

A munka idén folytatódik, jelenleg a szerződések megkötése és az engedélyek kiadása zajlik – közölték.

Indexkép: Shutterstock