Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár a mórahalmi Falugondnoki Konferencián elmondta, hogy a Tanyafejlesztési Program eddigi 9 éves működése során közel 2800 pályázat részesült pozitív támogatási döntésben, több mint 11 Mrd Ft összeggel. Támogatásban részesültek többek között egyéni tanyagazdaságok, induló tanyagazdaságok, tanyagondnoki szolgálatok, valamint a vidéki tanyás térségek önkormányzatainak külterületi közösségi fejlesztései.

tanya

A tanyavillamosításra kiírt pályázat még nyitva van – fotó: Pixabay

Kis Miklós kiemelte, hogy a 2014-2020-as programozási időszakban a tanyavillamosítást, valamint a külterületi utak karbantartását támogató intézkedések a Vidékfejlesztési Program keretében kerültek meghirdetésre. Ennek megfelelően a tárca tanyavillamosításra eddig 3 milliárd forint, külterületi helyi közutak fejlesztésére és kapcsolódó gépbeszerzésre pedig 46 milliárd forint támogatást ítélt meg.

A tanyavillamosítást elősegítő felhívás 2020. április 3-ig még nyitva áll, ennek keretében pedig még az idei évben újabb döntések születnek az Agrárminisztériumban.

Az előző évekhez hasonlóan az idén is meghirdeti a minisztérium az Év Tanyája szakmai díj felhívását, azzal a céllal, hogy magas szintű elismerésben részesüljenek azok az egyéni tanyagazdaságok, amelyek azáltal, hogy a természeti környezettel összhangban, tájba és az adott térség gazdasági és társadalmi szövetébe megfelelően illeszkedő tanyagazdaságot hoztak létre, jó mintául szolgálhassanak más tanyák számára.

A kiírás a napokban jelenik meg az Agrárminisztérium és a Herman Ottó Intézet honlapján. A díj több kategóriában kerül meghirdetésre és – az előző évek gyakorlatától eltérően – pénzjutalommal jár, tette hozzá az államtitkár.