Péntek

Tartós északi áramlással hideg levegő uralja a Kárpát-medencét. Napközben több órára kisüt a nap, amelyet felhőátvonulások szakíthatnak meg. Elszórtan hózáporok előfordulhatnak. A szél erős lesz, az Észak-Dunántúlon és Budapest tágabb térségében olykor viharossá fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között várható.

A hétvégén többfelé lesz havazás

A hétvégén többfelé lesz havazás – Fotó: Evanto

Szombat

A Dunántúl jelentős részén erősen felhős lesz az ég és csak délután süt ki a nap. A felhős területeken hószállingózás, havazás előfordulhat, amelyből a hétvégén több centiméteres hóréteg is kialakulhat. A nyugati megyékben a csapadék halmazállapota havas eső, eső is lehet. Az északnyugati szelet erős lökések kísérhetik. Hajnalban többnyire -8, -1 fok várható, de fagyzugos tájakon ennél hidegebb is lehet. A nappali maxiumumok -1, +4 fok körül várhatóak, viszont a szelesebb nyugati országrészben magasabb értékeket is előfordulhatnak.

Vasárnap

A Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti-megyékben hószállingózás, havazásra vasárnap is van esély, ám másutt  számottevő csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél megélénkül, helyenként megerősödik. A minimum-hőmérséklet általában -8 és 0 fok között, a maximum-hőmérséklet pedig többnyire -2 és +4 fok között alakul.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!