Bárányhúsból az európai piacon hiány van és az előrejelzések szerint ez a következő években is így lesz; a következő időszakban is lesz kereslete a báránynak, éppen ezért érdemes ezzel foglalkozni – mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Bács-Kiskun megyei Uszódon, egy juhtelep átadóján csütörtökön.

Holló Mátyás, a 2013-as Év juhtenyésztője címet elnyerő uszódi gazdálkodó juhtelepe beruházásának átadásán Feldman Zsolt hozzátette, az ágazat most is az exportpiacon értékesíti a termelés 90 százalékát, ami 550-600 ezer bárányt jelent, és előnyt jelent, hogy "nem vagyunk új szereplők ezen a piacon".

A magyarországi juhexport alakulása

A magyarországi juhexport alakulása – Fotó: MTI

Beszélt a juhágazatban az elmúlt években végbement komoly ágazati összefogásról, és azt mondta, a tárca 2019 óta a belföldi piacon próbálja népszerűsíteni a bárányhúst, mert az erős belső keresletre lehet építeni az eredményes exportot.

Bárányhúsból az európai piacon hiány van és az előrejelzések szerint ez a következő években is így lesz

Bárányhúsból az európai piacon hiány van és az előrejelzések szerint ez a következő években is így lesz – Fotó: Pixabay

Az államtitkár megemlítette, hogy az idei időjárás katasztrofális volt az aszály miatt a mezőgazdaság, kiemelten a legeltetéses állattartók számára, ezért is fontos a pozitív példák bemutatása.


Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy ebben az ágazatban is sokat számít a technológiai megújulás és a fejlesztés, az uszódi telep megújítását a vidékfejlesztési programból 172,5 millió forint kormányzati támogatás is segítette. Kiemelte azokat a támogatási formákat, amelyekkel segítik az ágazat fejlődését, és azt mondta, a Megújuló vidék, megújuló agrárium program elindulása új dimenziókat nyitott ki az agrárium számára.

A juhágazat három fő támogatási iránya között említette

  • a technológiai fejlesztéseket;
  • a tevékenység környezeti hozzáadott értékének elismerését és az állatjólét növelését,
  • valamint azokat a jövedelempótló támogatási lehetőségeket, amelyek a mezőgazdaságban általában az élelmiszertermelési potenciál megőrzését segítik elő.

Az államtitkár hozzátette: az elmúlt két évben már odaítéltek 11 milliárd forintot több mint 340 juhtartó telep megújításához.

Juhállomány

Juhállomány Magyarországon – Fotó: MTI

Holló Mátyás uszódi telephelyén több mint ezer darab juhot tart, az állományban 800 anyajuh mellett, 220 kost és 150 jerkét nevelnek.