Az utóbbi években az USA mezőgazdaságában növekvő tendenciát mutat az öngyilkosságok száma, amit nem egyedül a koronavírus járvány váltott ki, de a járvány a legrosszabb időpontban tört ki, így nagyban hozzájárult a tendencia felerősödéséhez – írja az agrarheute.com.

A koronavírus-járvány negatív hatásai sem segítettek a helyzeten.

Amint Jennifer Fahy, az egyik amerikai segélyszervezet munkatársa elmondta, Missouri államban, pl. már 2017-ben 35,6 öngyilkosság jutott 100.000 farmerre, ami az országos átlagnak a közel a kétszeresét a kilencvenes évek átlagának pedig a háromszorosát teszi ki, de az öngyilkosság országos szinten is a tizedik leggyakoribb halálokká lépett elő. Amerikai orvosok szerint azonban a helyzet romlására lehet számítani.

Egyértelmű magyarázatot találni erre nagyon nehéz. Annyi biztos, hogy a mezőgazdasági foglalkozás több olyan rizikófaktorral jár együtt, amelyek a belőle élők jövedelmi helyzetét és megélhetését – más foglalkozási ágakhoz viszonyítva – bizonytalanabbá és kevésbé kiszámíthatóvá teszik.

Hivatalos adatok szerint 2013 óta a mezőgazdaságot sújtó szélsőséges időjárási jelenségek felerősödtek az országban, és emiatt a farmereknek mintegy fele veszteséget termel, ami alacsony árakat, termékértékesítési nehézségeket és fokozódó eladósodást, illetve szaporodó farmcsődöket von maga után. Mindezt a koronavírus hatásai tovább erősítették.