A környezetvédelmi, vízgazdálkodási és erdészeti miniszterrel a Székelyhon portál közölt átfogó videointerjút pénteken. Tánczos Barna az interjúban eltúlzottnak és hivatali elődje kampányfogásának minősítette azt az állítást, hogy Romániában évente 20 millió köbméter fát vágnak ki illegálisan. Szerinte a törvénytelen fakivágások gyakorlata jóval kisebb mértékű.

Kijelentette: a február elsejétől elindított Sumal 2 informatikai rendszert éppen a törvénytelen fakitermelés megfékezésére dolgozták ki. Az informatikai rendszerrel azt próbálják megoldani, hogy az illegálisan kivágott fa ne kerülhessen be a kereskedelembe. Azt is hozzátette: az igazságügy-miniszter segítségét kérte ahhoz, hogy bűnügyi hatóságoknál képezzenek ki szakembereket az erdészeti bűncselekmények felderítésére.

"Famaffiáról beszélünk, de nem látunk egyetlen esetet sem a bíróságok asztalán" – jelentette ki a miniszter. Hozzátette: ha nincsenek olyan szakemberek, akik képesek felgöngyölíteni a törvénytelen erdőirtásos ügyeket, hiteltelenné válik az erdők megóvására irányuló minden igyekezet.

medve

"Új szemléletre van szükség a medvekérdésben" – fotó: Pixabay

Tánczos Barna azt is kétségbe vonta, hogy a medvék romániai elszaporodása csak a törvénytelen erdőirtásokkal állna összefüggésben. Szerinte elhibázott azt mondani, hogy "azért van a medve az iskolaudvaron, mert valaki fát vág kint a hegytetőn". Meglátása szerint a nagyragadozók többek között azért jelentek meg a településeken is, mert az erdőkitermelés mellett az erdei terepmotorozás, a túlméretezett erdeigyümölcs-szedés és más emberi tevékenységek megbontották a rendet, a csendet és a harmóniát az erdőben, és ez a vadállatoknak sem tesz jót.

Arra is kitért, hogy 2016-ban a környezetvédelmi tárca felelőtlen döntést hozott, amikor kivonta az emberi beavatkozás lehetőségét a medvepopuláció szabályozásából. Azóta csak azt tették lehetővé, hogy a lakott területeken problémákat okozó medvéket egy beavatkozási kvóta keretéig elszállítsák vagy kilőjék. Hozzátette: a parlament tavaly olyan törvényt fogadott el, amely megelőzési és beavatkozási kvótát is tartalmaz. A minisztériumnak május 15-ig kell a kvótákat megszabnia.

Tánczos Barna úgy vélte: új szemléletre van szükség a medvekérdésben, és a minisztérium arra készül, hogy a tudományos alapokra helyezett vadgazdálkodás szempontjait vezesse be a probléma rendezésébe.

Változást ígért a vadkárok rendezésében is. Megjegyezte: a környezetvédelmi tárca évek óta elmulasztotta a vadállatok által okozott károk megtérítését, és azokat a kártérítéseket sem fizette ki, amelyek a védett erdők tulajdonosainak járnak. Ígéretet tett az adósságok megtérítésére és arra, hogy a kártalanítások ügye előtérbe kerül a minisztériumban.

A miniszter megemlítette: megannyi általa felügyelt területen indított az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást Románia ellen. Reményét fejezte ki, hogy az eljárások némelyikét sikerül lezárni. Úgy vélte, a hulladékgazdálkodásban fontos előrelépés lesz a műanyagpalackok visszaváltási rendszerének a jövő évre tervezett elindítása.