Terveinek megfelelően zárta a 2019-es évet az AXIÁL Kft. Decemberi beszélgetésünkkor már javában folyt a 2020-as év terveinek előkészítése a cégnél. Az általuk forgalmazott márkák nem régen bemutatott új modelljei elérhetők lesznek itthon is. Pintér Zsolt ügyvezető szerint a hatékony termelés kulcsa a fejlődés, a precíziós gazdálkodás bevezetése elkerülhetetlen, nyitni kell a digitális mezőgazdaság felé.

Sikerrel zárja az AXIÁL a 2019-es évet?

Nyugodtan mondhatom, hogy igen, előzetes terveinknek megfelelően alakult. Egy adott év tervezésekor mindig figyelembe vesszük a piaci környezetet is, hiszen az minden évben változhat. Természetesen lehetnek területek, ahol van némi hiányérzetünk, de alapjában véve elértük a kitűzött céljainkat. A használt gépek piacán éreztünk jelentős változást, hiszen Nyugat- és Közép-Európában is hatalmas készletek halmozódtak fel, ami erős konkurenciát jelent számunkra is.

A mezőgazdasági termelés szempontjából a 2019-es egy erős közepes, jó évnek mondható. A terméseredményeket illetően vannak régiók, ahol kiváló évet tudhatnak maguk mögött a növénytermesztők, más helyeken pedig a tavaszi, nyári csapadékhiányból eredően kevésbé jó termésátlagokat produkáltak. Az állattenyésztés is változatos képet mutat, hisz a sertéstartók az afrikai sertéspestis (ASP) miatt kialakult világpiaci környezetben extra áron tudják értékesíteni az állatokat. A tejelő tehenekkel rendelkező gazdaságok is jövedelmezően tudnak működni a tartósan 100-105 Ft/kg fölötti tejárnak köszönhetően.

kép

Pintér Zsolt: "A gazdálkodóknak is érezhetően egyre fontosabb a termelés hatékonysága, a helyspecifikus gazdálkodás pedig erre nyújthat megoldást."

2019-ben mely gépből értékesítettek legnagyobb számban?

Mindig az erőgépek vezetik a listát. Büszkék vagyunk az általunk értékesített kombájnmennyiségekre is. De munkagépekből is sokat adtunk el, főleg a Horsch termékeiből. Ezekből közel háromszáz darabot értékesítettünk, ami komoly mennyiségnek mondható. Ez nyilván a gyártó filozófiájának, az általa képviselt talajművelési technológiának is köszönhető, ez a szemlélet itthon is egyre inkább elterjedőben van.

Hogyan alakul 2020-ban a hazai géppiac, mire lehet számítani?

Ezen a téren az ideihez hasonló évet várunk. Az utóbbi években előtérbe kerülő „precíziós gazdálkodás” eszközei és az ebbe a rendszerbe illeszthető gépek várhatóan jobban előtérbe kerülnek. A gazdálkodóknak is érezhetően egyre fontosabb a termelés hatékonysága, a helyspecifikus gazdálkodás pedig erre nyújthat megoldást.

Egyre többen választanak tudatosan olyan technológiát, amelynek célja a talaj nedvességtartalmának megőrzése. A gazdálkodók értelemszerűen olyan műszaki megoldásokat szeretnének alkalmazni, amellyel vetőmagot, növényvédő szert tudnak egy menetben kijuttatni, tehát a munkaműveletek számát tudják csökkentetni.

Egy gépkereskedő céget nagyon sok esetben az év során eladott gépek darabszámával minősítenek, pedig ez önmagában nem egy objektív mérőszám, a háttérben egyéb fontos tényezők is hatással vannak az értékesítésre, ilyen például az erőgépek átlagos teljesítményének növekedése.

Nyugat-Európában az utóbbi időben egyre inkább növekszik az újonnan vásárolt erőgépek átlagos teljesítménye. Ez a tendencia itthon is érezhető. Ebből az is következik, hogy koncentrálódik az értékesített összteljesítmény, valamennyivel kevesebb, de egyre nagyobb teljesítményű erő- és betakarítógépet vásárolnak a gazdaságok. Ezzel párhuzamosan elmondhatjuk, hogy a hatékony termelést egyre nagyobb táblaméret mellett lehet elérni.

AXIÁL

"Egyre nagyobb teljesítményű erő- és betakarítógépet vásárolnak a gazdaságok."

A lóerő növekedésének a nagytáblás gazdálkodás elterjedése az oka?

Nem feltétlenül csak ez áll a háttérben, az egész ágazatra jellemző munkaerővel kapcsolatos kihívásokra is visszavezethető. A munkaerőhiány mellett az is problémát jelent, hogy a gépek technológiai szintjének ugrását – ami az elmúlt éveket jellemezte – az oktatási rendszer nem tudta azonos ütemben követni. Ez a két tényező azt eredményezte, hogy a mezőgazdasági termelők – majdhogynem területmérettől függetlenül – megpróbálnak minél nagyobb táblákon dolgozni. Erre a táblaméretre a lehető legnagyobb gépeket kell megvenniük. A céljuk, hogy minél kevesebb élőmunkát kelljen bevonni a termelésbe.

Emellett az egyes munkafolyamatok elvégzésének optimális időablaka is csökken, minél rövidebb időn belül kell elvégezni például az aratást. Ennek az éghajlatváltozás is az oka: egyre korábban kezdődik az idény, tavasz szinte alig van, hirtelen zajlik le az átmenet, gyorsan érik a gabona, sok a zivataros nap, ami rontja a termés minőségét. Az időtényező kulcsfontosságúvá vált, így a termelők inkább hajlanak a nagyobb teljesítményű gépek felé. Megfigyelhetjük, hogy nőttek a vágóasztalméretek is. 20 éve még 5,10 m-es asztallal vágták a gabonát, ma már számos helyen 12 méteresekkel dolgoznak.

Pintér Zsolt

"A hatékony termelést egyre nagyobb táblaméret mellett lehet elérni."

Beszéljünk a tervekről, mit várnak 2020-tól?

Sok vállalat általános stratégiája a bővülés, az évről évre növekedés. Mi is törekszünk erre, ugyanakkor továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk a hatékonyságunk növelésére. Ez ránk is, mint minden más ágazati szereplőre, igaz, az eredményes működést megköveteli a piac. Ennek egyik megnyilvánulása a digitalizáció. A célunk, hogy minél kevesebb papírral dolgozzunk. Ennek első ütemében közel két éve bevezettük a szerviz e-munkalapot. Dolgozunk az e-számlán, illetve több olyan rendszeren, amely a papírmennyiség csökkentését, az adminisztráció, az információáramlás felgyorsulását teszi lehetővé.

Immár öt-hat éve folyik egy nagyon komoly szervizinfrastrukturális kapacitásbővítés, számos telephelyünk modernizálódott, bővült. Ezek kihasználtságát is optimalizálnunk kell. Ma már 15 ezer négyzetméter feletti fedett szervizműhely-kapacitással rendelkezünk, ami a hazai cégek közül csak rólunk mondható el. A kapacitásaink teljes kihasználtságának érdekében többféle szolgáltatási konstrukciót kínálunk a partnereinknek, így például a téli felkészítési akciónkat.

HORSCH

"15 ezer négyzetméter feletti fedett szervizműhely-kapacitással rendelkezünk."

Milyen tényezők alapján állítják össze a következő évi géppalettát?

Alapvetően nyugat-európai gyártókkal vagyunk kapcsolatban. Így például Németországban teljesen más a gazdasági év, éppen ezért a CLAAS-nak már szeptemberig le kell adnunk a következő évi gépek listáját. Ez komoly feladat, hogy a hazai igényeknek megfelelő gépeket, az elvárt felszereltséggel rendeljük. Partnereink és kollégáink közötti kiváló kapcsolaton múlik a sikere. E tekintetben szükség van az őszinte párbeszédre, hogy minél pontosabb visszajelzést kapjunk a felhasználóktól az elvárásaikat illetően. A globális piacelemzéseket, trendeket is figyeljük.

Közel harminc éves tapasztalattal büszkélkedhetünk az agráriumban, érdekeltségi körünkbe több mezőgazdasági tesztüzem is tartozik, ahol első kézből szerezhetünk gyakorlati tapasztalatokat a forgalmazott gépekről. Hiszünk abban, hogy kínálatunk maximálisan megfelel a magyarországi viszonyoknak, a hazai gazdálkodók elvárásainak.

A betakarítógépeket hozhatnám fel példaként: az AXIÁL Kft.-hez kizárólag olyan kombájnok érkeznek, amelyek HD (heavy duty) kivitelben, vagyis nagyobb lemezvastagsággal készültek. Ennek nagyon egyszerű oka van. Hazánkban az átlagnál sokkal nagyobb mennyiségű kukorica vagy napraforgó megy át a kombájnokon, vagyis a magyar termelőknek kopásállóbb gépekre van szükségük.

A 2019-ben debütáló modellek szintén kivétel nélkül elérhetők lesznek nálunk is. A Fendt az év traktora címekkel tovább erősítette presztízsét az erőgépek terén. Az új szériák modelljei már rendelhetők. „Forradalmi” jelzővel érkeztek a CLAAS LEXION modelljei. Úgy látjuk, hogy itthon elsősorban az 5-6 és 7000-es modellek lesznek leginkább keresettek.

Fendt

Az "Év traktora", a FENDT 942 Vario.

A támogatások mennyire befolyásolják a gazdák gépvásárlási terveit?

A gazdáknál – az elmúlt évek eredményeként – van elkölthető pénzeszköz, ám óvatosak, hiszen nem tudják, mire lehet számítani az előttünk álló 2021-2027-es időszakban a támogatási rendszert illetően. Sokan bíznak, bíztak abban, hogy a 2020-ban lezáruló támogatási időszak utolsó évében a bent maradó összegekből esetlegesen valamiféle géptámogatáshoz, illetve géphez kapcsolódó támogatáshoz juthatnak. Ha ez tényleg így lesz, az erős befolyással lesz, lehet a piacra.

Azt látjuk, hogy a gazdálkodók mindenképpen fejleszteni szeretnének. Ez a hatékony termelés kulcsa, és válasz a munkaerővel kapcsolatos kihívásokra. Haladnunk kell a tudománnyal, az innovációkat alkalmaznunk kell, csak így lehet versenyképes a hazai agrárium. A legmodernebb gépek a hazai termelők számára is elérhetők, fel kell nőni a feladathoz és kiaknázni a gépekben rejlő tudást.

AXIÁL

"Haladnunk kell a tudománnyal, az innovációkat alkalmaznunk kell, csak így lehet versenyképes a hazai agrárium."

Ágazati szereplőként hogyan látja, milyen kihívásokkal kell szembenéznie a közeljövőben az agráriumnak?

A már említett humán erőforrás lesz a legnehezebb kérdés az ágazat szereplőinek. Az állattenyésztésben sajnos olyan méreteket öltött a szakemberhiány, hogy kimondhatjuk: ahol nem találnak sürgősen megoldást, ott be kell zárni a telepet. Mindezt saját bőrünkön is tapasztaljuk: van olyan mezőgazdasági üzemünk, ahol már külföldi munkatársak segítik a gazdálkodást. Ezen a szarvasmarhatelepünkön a munkaerő közel harminc százaléka külföldi vendégmunkás. Nélkülük már nagyon nehéz lenne üzemelni.

Ha pedig a növénytermesztést vesszük górcső alá: itt is az a helyzet, hogy egy szép gépcsodára még felülnek a fiatalok, ám ez önmagában nem elég. Egyre nagyobb tudást igényel ugyanis a mind modernebb gépek üzemeltetése. Nem elég már az a szaktudás, amivel eddig elboldogultak. Már nem egyszerű mechanikus gépekről beszélünk. Minimum egy jó erős szakmunkás, de inkább egy technikusbizonyítványra van szükség ahhoz, hogy ezeknek a gépeknek minden olyan előnyét ki tudják használni, amely jelentősen növeli például a betakarítás hatékonyságát.

Én azt látom, hogy valójában nem is a szakmai végzettség a lényeg, hanem a szándék, hogy akarják használni és kihasználni a gépek nyújtotta lehetőségeket. Láttunk mi már cukrász végzettségű kombájnkezelőt… Ő volt a leglelkesebb a gépész végzettségű társai között. Őt minden érdekelte, meg akarta tanulni. Egy gazdaság az ilyen emberekre tud alapozni.

gép

"Nem is a szakmai végzettség a lényeg, hanem a szándék, hogy akarják használni és kihasználni a gépek nyújtotta lehetőségeket."

Az alacsony bérezés a munkaerőhiány oka vagy más tényezők állnak a háttérben?

Ma már nem feltétlenül anyagi oldalról kell vizsgálni a kérdést. Sokkal inkább arról van szó, hogy nagy általánosságban a fiatalok nem szeretnének szombaton és vasárnap dolgozni. Szeretnék délután 5-kor befejezni a munkát, vagyis tudni akarják előre, mikor lesz szabadidejük, ám mindez a mezőgazdaságban nagyon nehezen kivitelezhető. Egy állattartó telepen nincsen hosszú hétvége vagy munkaszüneti nap, ott az állatokat mindennap etetni, gondozni kell. Lássuk be, ez azért manapság nem igazán vonzó.

Részt vesznek a „Legyél Te is mezőgépész!” programban, aminek az egyik fő törekvése, hogy „menővé” váljon a mezőgazdaságban dolgozni. A fiatalokat csak ezzel lehet megfogni?

Való igaz, hogy „menő” lehet a legújabb, legmodernebb gépet kezelni, de azért ez még korántsem fedi le azt, hogy mit jelent a mezőgazdaságban dolgozni. Szerencsésnek mondhatók azok a gazdálkodók, akiknek vannak olyan gyermekeik, akikben megvan az affinitás az agrárium iránt. Ám több gazda is panaszkodik arról, hogy hiába építette fel a gazdaságát, a következő generáció nem ebben képzeli el a jövőjét. A fiatalok már másképp gondolkodnak, sokkal céltudatosabbak.

A programban részt venni teljesen tudatos döntés részünkről, mert úgy látjuk, hogy az utánpótlás-nevelést már egész kicsi korban el kell kezdeni. A bajai székhelyünkön is számos diákcsoportot fogadunk az óvodás korosztálytól kezdve egészen az egyetemistákig. Szeretnénk, hogy kicsit belelássanak ebbe a világba, és bízunk benne, hogy megfogja őket ez a miliő. Lássák azt, hogy a mezőgazdaság egy rendkívül gyorsan fejlődő, innovatív ágazattá vált.  Büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt néhány évben nálunk végzett gyakornokok döntő többsége a cégnél maradt, nálunk vállalt munkát, és ma is itt dolgozik.

legyél te is mezőgépész

Az AXIÁL minden évben részt vesz a Legyél Te is mezőgépész!” programban.

Meghatározó mezőgép-forgalmazóként milyen elvárásokat támasztanak az agrárpolitika felé?

Ez az év is bebizonyította, hogy víz nélkül termelni nagyon nehéz. Az öntözés engedélyeztetése, az öntözővízhez hozzájutás jelenleg nagyon nehéz. Ezen a területen tehát egyértelműen várnánk jogszabályváltozást. A másik nagy gondot az osztatlan közös tulajdonok kérdése okozza. Részben ez is kapcsolódik az öntözéshez, hisz ahhoz, hogy öntözési beruházást tudjon valaki végrehajtani, minden tulajdonossal szerződést kell kötni, miközben gyakran előfordul, hogy egyesek közülük elérhetetlenek. Sokszor egyáltalán nem találják, nem érik el őket.

Az agrár innováció egyik „slágerterülete” a precíziós gazdálkodás. Mennyire nyitottak a gazdák?

Egyre többen alkalmazzák ezt a technológiát, éppen ezért igyekszünk ehhez minél szélesebb körben megoldásokat kínálni. Mindenképp abba az irányba kell haladnunk, ahol segíthetjük a gazdákat minél hatékonyabban termelni, és az éghajlatváltozások miatt kialakult folyamatos változásoknak megfelelni.

A gépeken, alkatrészeken kívül különböző szolgáltatásokat is kínálnak, mint például a gépfinanszírozás, a gépbiztosítás vagy a növénybiztosítás. Miért tartották fontosnak, hogy ezzel is foglalkozzanak?

Szeretnénk komplex szolgáltatást nyújtani partnereinknek. Minél több szálon igyekszünk kapcsolódni hozzájuk, annál nagyobb az esély arra, hogy akár napi szintű legyen a párbeszéd közöttünk. A sok beszélgetés pedig segít abban, hogy jobban megismerjük a másikat, így leszünk képesek a legmegfelelőbb szolgáltatást nyújtani minden téren.

kép

Pintér Zsolt: "Szeretnénk, ha nálunk minden partnerünk megtalálná a számítását, erkölcsi, emberi és anyagi szinten is!"

Ha valaki agrárgépvásárlásra adja a fejét, miért az AXIÁL-t válassza?

Sokszor szoktam mondani a kollégáknak, hogy az élet bármit hozhat, nagyon széles márkaportfóliót kezelünk. Ezért nekünk azt kell bebizonyítani a gazdálkodóknak, hogy bármilyen színű gépet is vásárolnak az AXIÁL-tól, mi mindig biztos pont vagyunk a háttérben, amelyre számíthatnak. Azon dolgozunk, hogy a partnerek lássák, mi az igényeik maximális kiszolgálására törekszünk.

Százezer forintos törzstőkével indítottuk az AXIÁL-t 1991-ben. A mi fiatalságunknak meg kellett vívni a maga harcát az akkori tapasztalt, idősebb korosztállyal – mint ahogy most mi is vívunk a fiatalabb korosztállyal –, de az elmúlt közel harminc évben a szakmaiság volt számunkra legfontosabb. Üzletet elveszíteni sohasem jó érzés, de amikor szakmai szempontok döntenek, el kell fogadnunk, hogy az igények szempontjából a piactárs kínálata valamilyen oknál fogva megfelelőbb az ügyfélnek. Fontos, hogy az ilyen esetekből is tanuljunk.

Kiemelt hangsúlyt fektetünk az ügyfélkapcsolati rendszerünkre, hiszen ez a bizalmi rendszer a kölcsönös bizalomra, partnerségre épül. A gépbeszerzés már nemcsak egy gép adás-vétele, komplett szolgáltatás áll mögötte. Ha az ügyfél elégedett, az újabb és újabb üzletet generál.

Mindegy, hogy finanszírozásról, biztosításról vagy használt gép vásárlásáról beszélünk, a cél minden szolgáltatási águnkban ugyanaz: olyan kölcsönös bizalom alakuljon ki, amely mindkettőnk előnyére válik.

Ez akkor az AXIÁL sikerének a titka?

Mindig az imént elmondott gondolatok vezéreltek engem, ahogy Harsányi Zsoltot és a közvetlen kollégáinkat is. A korrekt, tisztességes hozzáállás és üzlet számunkra mindig természetes volt. Szerencsére sikerült olyan kollégákat köreinkbe vonni, akik elfogadták ezt tőlünk, és feltétel nélkül viszik tovább. Mi mindig a szakmaiságra helyeztük a hangsúlyt, hogy az megkérdőjelezhetetlen legyen, elfogadva, hogy ettől függetlenül követhetünk el hibákat, hisz mi is emberek vagyunk.

Az átlagosnál nagyobb hangsúlyt fektetünk a közvetlen partnerkezelésre, ami persze rengeteg energiát, időt és más erőforrásokat visz el. Sokszor még a partnerek is megkérdezik tőlünk, miért áldozunk rájuk ennyi időt. Én olyankor mindig elmondom nekik, hogy nekem ott és akkor az a legfontosabb, hogy vele legyek, és az ő véleményét halljam. Sokszor direkt beszélgetést provokálok, olyan partnerekkel igyekszem találkozni, akikről tudom, hogy valami probléma merült fel akár a gépüzemeltetéssel, akár a szervizzel, az alkatrészellátással vagy a finanszírozással kapcsolatban. Én kifejezetten szeretem ezeket a helyzeteket. Ha pedig találkozunk valahol a partnerünkkel, és ő nem hoz szóba egy adott problémát, akkor biztosan én teszem meg.

A legtöbb gazdaságban ismerjük a gépkezelőket is, ők sokszor nyitottabbak felénk, pontosabban el tudják mondani a problémákat, és nekünk bevallják azt is, ha ők hibáztak – ezt a saját főnökük felé nem feltétlenül teszik meg. Ez bizalmi viszony közöttünk. Tehát a titkunk talán a korrektség és az, hogy rengeteg időt, energiát, figyelmet fordítunk a partnereinkre. Szeretnénk, hogy pozitívan éljék meg az együttműködést. A cél mindig az, hogy ők is és mi is jól jöjjünk ki egy üzletből. Szeretnénk, ha nálunk minden partnerünk megtalálná a számítását, erkölcsi, emberi és anyagi szinten is!