Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke elmondta, hogy Baranyában körülbelül 150 hektáron termelnek dinnyét, ebből évente átlagosan 6000 tonnát takarítanak be. Ennek nagy részét a helyi piacokon, közvetlenül értékesítik. Hozzátette, a promóció egyik célja a helyi, kiváló minőségű ormánsági dinnye megismertetése, ezenfelül nagy hangsúlyt fektetnek a helyi termelők bemutatására is.

Müllerné Juhos Bernadett, a megyei kormányhivatal főigazgatója kiemelte, hogy a minőségtudatos termelés érdekében folyamatosan ellenőrzik a dinnyetermelés egyes folyamatait, a termőföldtől egészen a piacra kerülésükig. Hozzátette, hogy az ellenőrzések évről évre jobb eredménnyel zárulnak.

Őri László, Pécs alpolgármestere a dinnyepromóción hangsúlyozta, hogy az eseménnyel szeretnék a városban élők körében népszerűsíteni a Pécs környékén, Baranyában – főként az Ormánságban – termesztett jó minőségű görögdinnyét.

dinnye

A dinnyéskereső okostelefonos alkalmazásnak köszönhetően a helyi és a magyar dinnyét a pécsiek már könnyedén meg tudják különböztetni az import dinnyéktől – fotó: Shutterstock

Őri László kiemelte, hogy üdvözli a baranyai fiatalok, Horváth Vivien és Szin Krisztián fejlesztő munkáját. A dinnyéskereső okostelefonos alkalmazásnak köszönhetően a helyi és a magyar dinnyét a pécsiek már könnyedén meg tudják különböztetni az import dinnyéktől, ami elősegíti a tudatos vásárlói mentalitás kialakulását és erősödését, valamint a baranyai gazdaság élénkítését is.

A „Keresd a dinnyést!” nevű applikációt dr. Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Országos Kertészeti és Beszállítóipari Osztályának elnöke mutatta be.

– Az ilyen eszközöknek is köszönhetően a magyar dinnyetermesztés újra visszatalálhat abba a híres időszakába, amikor júliustól egészen szeptember végéig látta el Európát dinnyével – mondta.

Az egyelőre tesztüzemben működő – a baranyai és más kisebb termőterületeket bemutató – alkalmazás a következő héttől mind iOS-re, mind pedig Android operációs rendszerre elérhető lesz.